4. Újév

Hellóka!

Meghoztam a negyedik fejezetet, köszönöm a kommenteket és mindenféle visszajelzéseteket! (:

Jó olvasást és kellemes hétvégét kívánok!

Xoxo.Bri.

4. Újév

"Valahol mélyen éreztem, hogy nem helyes, amit teszek, de egyszerűen képtelen voltam magamnak parancsolni." - Harry Styles

A szívem majdnem kiugrott a helyéről, miközben mellkasa a hátamnak feszült, keze a csípőmbe mart és lehelete a nyakamat perzselte. A világ fordult körülöttem egyet, a fejem a vállára hanyatlott, s a felerősödött zene minden kételyem és aggodalmam kiűzte a maradék józan eszemből. Egyszerűen hagytam, hogy elzsibbadjak, hogy ne gondolkozzak és ölelésébe simuljak elnyomva minden gondolatom, érzésem. Azt akartam, hogy ne érdekeljen semmi. Az ég világon semmi.

A rengeteg összekeveredett illat és szag ellenére is tisztán éreztem a fiú kölnijének erős illatát, ami teljesen betöltötte az orrom, s minden érzékszervem, miközben ő még közelebb vont magához és mintha ajkait a nyakamon éreztem volna. Megborzongtam tőle, úgy éreztem mintha a lábaim kocsonyává változtak volna. Teljesen elvesztettem az öntudatom, az akaratom legkisebb erejét is.

- I, I follow, I follow you deep sea baby, I follow you – dúdolta bele mély, rekedt hangján az éppen aktuális dalszövegét a fülembe, amitől ismét sikerült megborzongatnia. Végig futott a testemen a libabőr, amitől csak még inkább karjaiba feszültem, s ő örömmel húzott magához.

Annyiszor elképzeltem ezt az érzést, annyiszor tűnődtem azon, hogy milyen lehet, mikor magához ölel, szorít, s nem ereszt. Sokkal jobb volt, mint ahogyan azt képzeletemben gondoltam, minden reményem és várakozásom túlszárnyalta még annak ellenére is, hogy teljesen tisztában voltam vele; csak az alkohol teszi. Tudtam, hogy csak azért ér hozzám olyan akaratosan, mert részeg.

Ahogy ez tudatosult bennem úgy éreztem mintha pofon vágtak volna, a világ újabbat pördült velem, s én megálltam a mozdulataimban, tagjaim ledermedtek még Harry unszolásnak ellenére is. Rosszul éreztem maga, egyenesen rosszul voltam magamtól és a tudattól, hogy önző mód hagyom egyre inkább elfajulni a dolgokat. És mi van, ha ez mindent elront köztünk? Ha pont az én önzőségem miatt veszítem őt el?

Kétségbeesetten néztem körbe a tömegben abban reménykedve, hogy kiszúrok valahol egy ismerős arcot annak reményében, hogy megmeneküljek ebből a lehetetlen helyzetből, amibe igazából bele sem szabadott volna kerülnöm.

Akaratlanul kapaszkodtam meg Harry karjában, mikor kíváncsian körbe fordultam, s a lábam majdnem kibicsaklott a hirtelen mozdulatoktól. A fiú szédül, zöld szemei az enyémbe fúródtak mintha csak választ keresett volna a hangulatváltozásomra, ám nem úgy tűnt mintha ebből sok mindent felfogott volna. Nem úgy tűnt mintha különösebben bármit felfogna a körülötte zajló világból.

Pillantásom végül megakadt a felénk tartó Louis és Niall pároson, mire megnyugodva kifújva a levegőm intettem nekik, s alig két másodperc alatt már mellettünk is voltak. Hosszú, végtelennek tűnő másodpercekig hagytam, hogy Harry újra magához szorítson. Magamba akartam raktározni karjainak szorítását, kezeinek simítását és az egész pillanatot, mert biztos voltam benne, hogy ilyen többé nem fordulhat elő. Sem ő, sem én nem engedhetem.

- Ki kell mennem – hajoltam hozzá közelebb, mire hosszú másodpercekig csak nézett rám, s végül bólintott és eleresztett. Hagyta, hogy minél távolabb kerüljek tőle a tömegben, miközben én magam többször is megtorpantam, hogy visszaforduljak.

Miért nem használok ki egy ilyen lehetőséget? Miért nem élvezem azt a pár percet, amíg öntudatlanul magához ölel és szeret? De mi lenne ennek a következménye? Emlékezne rá? És én?

Mellkasom feszült a bennem dúló harctól, miközben szorosan a lépcső korlátjába kapaszkodtam és felküzdöttem magam az emeletre. Némi büszkeséggel öntött el a tudat, hogy képes voltam önuralmat gyakorolni magamon. Az volt a benyomásom, hogy minél messzebb kerültem legjobb barátomtól annál inkább tudatában voltam annak, hogy mit és miért csinálok, noha lépteim továbbra is bizonytalanok és szédelgősek voltak.

Útközben még egy bágyadt, kedves mosolyt eresztettem a mellettem elhaladó Liam és Danie felé, majd szememmel megkeresve az asztalunkat pár másodperc alatt végre sikerült leülnöm a tömeget pásztázó Zayn mellé.

- Hogyhogy egyedül? – kérdeztem, mikor meglepett szemeit rám emelte és tetőtől-talpig végig mért. Nem tudtam ennek okát, de olyan állapotban nem is érdekelt.

- Te hogyhogy itt? – kérdezett vissza, mikor szavaim hallva csak vállat vont, amit aztán én is utánoztam. – Azt hittem Harry nem ereszt el téged olyan könnyen maga mellől – mondta némi kíváncsisággal a hangjában.

- Hullarészeg – motyogtam. Reméltem, hogy nem hallatszik ki hangomból az a gyerekes csalódottság, amit éreztem. – Különben sem vagyunk összenőve – tettem még hozzá.

- Az előbb nem úgy tűnt – makacskodott, pedig szívből reméltem, hogy nem ezt akarja felhozni.

- Ah, felejtsük el – ráztam meg a fejem, miközben arcom a tenyerembe rejtettem. – Nem számít az egész!

- Ahogy gondolod – mondta. – De nem akarsz vele lenni éjfélkor? – kérdezte, miközben tekintete a hatalmas órára terelődött. Öt perc volt még éjfélig.

- Mindenkinek jobb, ha ilyen állapotban távol vagyunk egymástól – feleltem. Kezdett elegem lenni ebből a Harrys témából, s ezt már szerettem volna az ő tudtára is adni; – De nincs más kérdésed, ami nem Harryről szól?! – kérdeztem kissé feszülten.

- Azt hiszem inkább igyunk! – nevetett fel, s bár nem értettem jókedvének okát zsörtölődésem miatt ráhagytam döntését.

Miközben a pincér kihozta a két pohár felest a percek gyorsan elszálltak, s mindenki a DJ felpörgött, lelkes hangjára kezdett figyelni, aki begyakorolt szavakkal és rutinosan búcsúztatta az évet, kívánt mindenkinek boldog újat és buzdította továbbra is a tömeget bulizásra és szórakozásra.

A helyiséget betöltötte a visszaszámlálások kiabálása, a másodpercek hamar elteltek, s mire észbe kaphattam volna sikoltások, lelkes kiabálások töltötték meg a fejem. Véget ért kettőezer-tizenkettő és kezdetét vette kettőezer-tizenhárom.

- Boldog újévet, Mila – fordult felém Zayn közel hajolva hozzám, hogy hallhassam szavait a kiabálás ellenére is. Halványan elmosolyodtam szavaira, viszonoztam kívánságát, s egy koccintás után mindketten meghúztuk az apró pohár tartalmát. Az alkohol jólesően marta végig a nyelőcsövem, a melegség elárasztotta a testem, s a kábultság, ami ellen képtelen lettem volna harcolni magába kebelezett. Ismét jól éreztem magam.

- Meg kellene keresnünk a többieket, nem? – hajoltam a fiúhoz, aki szavaimat hallva csak megrázta a fejét és a lépcső felé mutatott.

- Már jönnek – mondta, s pár másodperc múlva meg is pillantottam Niall szőke kobakját legelöl, mögötte Harry göndör tincseivel, Liam segítőkész támogatásával és a többiekkel. Liam tűnt józannak, de ő az egész éjszaka folyamán nem ivott alkoholt.

- Mit cs... – kezdtem volna, mikor Niall mellém ért, s megragadva egy-kettő az ölébe ültetett. Úgy tűnt szeretettúltengésben szenvedett részegségtől kábult tekintettel, mert össze-vissza ölelgetett, bár ez cseppet sem volt zavaró, nem volt félreérhető. – Jól van, Niall – nevettem fel szórakozottan, nagyszerűen szórakozva az ír fiú bágyadt, kedves mosolyán. Olyan volt, mint egy jóllakott óvodás.

- És akkor... – emelte meg a poharát Louis, miután kihozták a pezsgőket. – Boldog újévet! – kiabálta túl a hangzavart, amit aztán hosszas koccintások követtek.

Zavartan próbáltam kerülni Harry pillantását, de átható szemivel mintha a vesémig látott volna, szinte lyukat égetett belém. Közelsége, s figyelme egyszerre józanított ki és kábított el. Képtelen voltam saját magamon kiigazodni.

Nem hittem abban, hogy egy új év új dolgokat hozhat, de azon az éjszakán még ebben is elbizonytalanítottak. Volt egy olyan érzésem, hogy eme évem korántsem lesz megszokott vagy épp normálisnak mondható.

- Azt hiszem jobb lesz haza indulni – tanácsoltam olyan egy körül, mikor már teljesen elzsibbadtam Niall ölelésében, aki már-már szuszogott a nyakamba. Ráadásul Louis is egyre laposabbakat pislogott.

- Támogatom – motyogta a szőke srác, mire csak felnevettem és lekászálódva lábáról próbáltam megtartani őt, bár erősen kételkedtem benne, hogy lenne elég erőm ahhoz, hogy megtartsam, ha esetleg lezuhanna a székről.

- Akkor induljunk – bólintott Zayn, majd felsegítve Niallt a székből megtámasztotta őt és elindult vele a lépcső felé, miközben Liam Louison segített, s így rám maradt a még mindig asztalnál ülő Harry.

- Na, gyere – léptem mellé, mire felnézve az asztalról kábán pislogott rám párat. Hosszú másodpercek kellettek neki, amíg eljutottak tudatáig a szavak. Teljesen le volt lassulva.

- Segítsünk, Mila? – kérdezték készségesen Eleanorék, de csak megráztam a fejem, s intettem nekik, hogy inkább nyissanak utat, miközben Harry karját átvetettem a nyakamon, egyik karommal átöleltem a derekát és próbáltam nem esni hagyni a lépcsőn egészen a kijáratig.

Alig tudtam vele lépést tartani, hiszen hatalmasakat lépett, miközben próbáltam senkit sem eltaposni és nem szem elől veszíteni a többiek alakját.

- Mila... – motyogta a fiú, mire kíváncsian néztem fel rá pár percre, majd újra magam elé. – Szeretlek – folytatta.

- Én is, Harry – mosolyodtam el a halványan.

- Mila... – ismételte. – Nagyon hiányoztál! Ja és Mila...sosem akarlak elveszíteni – nem tudtam, hogy csak a részegség beszél-e belőle vagy sem, de egyszerre akartam sírni örömömben és bánatomban is.

A hideg, éjszakai levegő jólesően csapta meg az arcom a benti fülledt levegő után. Mélyet szívtam a friss, hideg időből, miközben segítettem legjobb barátomnak beszállni a ránk váró autóba, majd beültem én magam is.

Fáradtan dőltem hátra az ülésben, miközben másodpercekig csak Harry göndör, arcába hulló fürtjeit figyeltem. Fáradtan ücsörgött velem szemben félig-meddig már az ablakra borulva.

- Mila... – suttogta a nevem újra, mire fáradtan kinyitottam a szemem, s meglepve figyeltem elképesztően gyorsan közeledő vonásait. Zöld szemei élénken, öntudatlanul csillogtak, miközben egyik keze a tarkómhoz csúszott, s ajkai lecsaptak az enyémekre. Sem időm, sem erőm nem volt elhátrálni csókja elől, tehetetlenül hagytam ahogy szája az enyémet marcangolja, szinte falta, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, mégis mintha tört forgattak volna a szívemben. A bűntudat egyből eluralkodott rajtam, de csak akkor tudtam őt leszedni magamról, mikor feladta és visszadőlt a helyére. Ajkam égett, sóvárgott csókja után.

Éreztem magamon a megdöbbent pillantásokat, a csend szinte szétfeszítette a dobhártyám, miközben én próbáltam visszatartani a torkomat szorító sírást.

- Édes istenem... – sóhajtottam kétségbeesetten, arcomat elrejtve a kíváncsi tekintetek elől.

Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, miközben azért imádkoztam, hogy erre holnap ne emlékezzen senki, leginkább Harry. Hogyan fog ez kihatni a barátságunkra? Bele sem mertem gondolni.