13. Egy seggfej vagy, Malik!

13. Egy seggfej vagy, Malik!

"Mila vagy elfogadta ezt az egészet köztem és Alice között vagy nagyszerű színésznő lenne belőle." - Harry Styles

Miért kellene bizonyítanom? Hogyan kellene bizonyítanom? Hogy bizonyítsak egy olyan dolgot, ami nem igaz? A kérdések egészen hétvégéig az agyamban kattogtak, de választ semmire sem kaptam, hiszen mással erről nem tudtam beszélni, én pedig nem találtam ezekre megoldásokat. Csak órákon át őrlődtem a gondolataim között, miközben próbáltam hozzá szoktatni magam a huzamosan közeledő találkozásra.

Természetellenesnek tűnt az egész, hiszen Harrynek sosem voltak komoly kapcsolatai. Egy-két napos dolgai voltak, de egy kezemen megtudtam volna számolni, hogy hány komoly és mondhatni hosszú kapcsolata volt ismeretségünk alatt. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez is megváltozott ez idő alatt, s mégis így történt. Rá kellett döbbennem, hogy Harry egy komoly, biztonságos kapcsolatra vágyott, nem pedig kalandokra, ahogyan eddig. És azt is újra el kellett fogadnom, hogy ezt a komoly kapcsolatot egyáltalán nem velem képzelte el. Miért olyan nehéz ezt megszoknom?

Utolsót igazítottam a szürke anyagon, mikor végig simítottam jobban dekoltált pólómon, jobban megvizsgáltam a sminkem, s arra a döntésre jutottam, hogy kész vagyok.

Alig múlt hat óra, de az utcákon már sötét volt és köd. Alig lehetett átlátni a szomszéd házakhoz, s azt is csak onnan tudtam, hogy megjöttek Harryék, mert az autó fényszórója két hatalmas szemként nézett vissza rám lentről, miközben begördültek.

- Megérkeztek! – kopogott be izgatottan Niall, majd végig nézve rajtam mosolyogva csinosnak titulált, s magával is rángatott a földszintre, ugyanis elmondása szerint az utóbbi időben rengeteget voltam egyedül. Nekem ez nem tűnt fel.

- Megjöttünk! – rikkantotta el magát az éppen belépő Harry teljesen fölöslegesen. Mindenki tisztában volt vele, hogy megjöttek, hiszen mindannyian kíváncsiak voltunk a barátnőjére, mert úgy tűnt még senkinek sem mutatta be a lányt. Sem nekem, sem Louisnak.

A szívem valahol a torkomban dobogott idegességemben, miközben egyik lábamról a másikra támaszkodva totyorogtam Zayn mellett, akit látszólag nagyszerűen elszórakoztattam gyerekesnek tűnő viselkedésemmel. Mindenesetre feszültségem úgy tűnt csak az ő figyelmét keltette fel, senki más nem látott át kedvesnek tűnő, erőltetett mosolyomon és kíváncsi pillantásomon.

Úgy éreztem mintha tört forgatnának a gyomromban egyenesen fel a szívemhez, a torkom összeszorult a visszafojtott érzelmektől, s biztos voltam benne, ha sokáig kell így lennem megtörök.

Szükségem van egy cigire!

- Nyugi – mormolta halkan Zayn, hogy csak én hallassam, de csak akkor kapcsoltam, hogy mire is érti, mikor kezét összeszorított öklömre simította. Meleg érintésére ujjaim azonnal ellágyultak. Nem értettem, hogy miért nyugtatott meg egyből az érintése, de jelen pillanatban ez volt a legkisebb gondom.

- Skacok, ő Alice, Alice ők a barátaim – mutatott be minket egymásnak Harry mosolyogva, s én egyszeriben úgy éreztem, hogy minden figyelem rám terelődött. A pillantások mintha lyukat égettek volna belém, pedig majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy nem figyelnek.

- Örülök, hogy megismerhetlek – léptem a lány elé remélve, hogy az elmúlt pár másodpercben nem néztem végig túl feltűnően. Magas volt vékony, nőies alkattal, nőies vonásokkal és kedves mosollyal. Még versenyezni sem tudtam volna vele, gondoltam elkeseredetten, ajkaimon továbbra is egy felfele ívelő görbülettel. – Mila Jackson vagyok – tettem még hozzá.

- Alice Holmes – öleltük meg egymást kissé esetlenül köszönésképpen. – Harry sokat mesélt rólad, igazán örülök – mosolyogta. Hangjában éreztem az izgalmat, biztosra vettem, hogy izgult a véleményünk miatt, legalább annyira, mint én, mikor az év utolsó napján ide jöttem.

Félre állva hosszú percekig figyeltem, ahogy a többiek is bemutatkoztak és próbáltak megismerkedni barátjuk szerelmével. Merthogy Harry szerelmes volt, erre megmertem volna esküdni, hiszen láttam rajta. Láttam zöld szemeinek csillogásából, kábult mosolyából és apró gesztusaiból, amikből hamar leszűrtem, hogy nem akaródzik neki nagyon messze kerülni barátnőjétől. Totálisan bele volt zúgva a lányba.

Majd' szétszakadt a mellkasom, miközben figyeltem őket. Örültem, hogy boldog, mégis fájt a boldogsága, mert nem velem volt az. Nem én tudtam maradéktalanul boldoggá tenni, s ez csalódással töltött el. Csalódtam saját magamban.

Mikor úgy tűnt, hogy senki nem figyelt rám pár könnyed lépéssel kislisszoltam a tornácra, majd felbontottam az eddig még használatlan cigis dobozom. A szál engedékenyen simult az ujjaimba, miközben számhoz emeltem azt és meggyújtottam a végét. A mérgező anyag jólesően pihent meg tüdőmben ezzel megnyugtatva az idegeimet. A fejem pár pillanat erejéig kiürült, csak a cigaretta amúgy rossz ízére koncentráltam, s azokra a mély lélegzetvételekre melyekkel magamba jutottam a nikotint.

Csendben, teljesen gondolataimba burkolózva meredtem a sötét kertre. A kerítés körüli bokrok sötéten magasodtak a ház köré, a fák kopasz ágai horrorfilmbe illően nyújtózkodtak a komor felhők fölé, miközben mindent elborított a köd.

Pár perc múlva elnyomtam a csikket, s összeszedve magam újabb mosolyt erőltettem az arcomra és visszaléptem a lakásba abban reménykedve, hogy nem érzi meg egyből mindenki a bagószagom. Egy valamit utáltam a cigizésben; a szagát. Borzasztó büdös voltam utána, ami egyáltalán nem volt nőies. Gyorsan felfutottam a szobámba, mielőtt valaki megállított volna, magamra fújtam az első kezembe akadó parfümöm, majd visszamentem a nappaliba.

Kezdett minden beindulni, a zene szólt, a kaják és ételek ki voltak pakolva a dohányzó asztalra, miközben mindenki a másikkal beszélgetett. A fiúk kezében már meg is találtam az első üveg söröket, s én sem bírtam ellenállni az egyik üvegnek. Ha így folytatom én leszek a nőiesség megtestesítője, gondoltam.

- Szóval? – állt elém hirtelen Harry arcán hatalmas, kíváncsi mosollyal, miközben az arcomat fürkészte.  – Mit gondolsz? – kérdezte.

- Egyelőre semmit – ráztam meg a fejem őszintén. – Majd nyilatkozom, ha jobban megismertem – küldtem felé egy biztató mosolyt, majd megkerülve őt válaszára sem vártam, leültem a kanapéra és onnan figyeltem tovább a történéseket.

Olyan idegennek éreztem magam, mintha nem is tartoztam volna közéjük, pedig tudtam, hogy tévedek. Tudtam, hogy szeretnek, hiszen én is szerettem őket, jól éreztem magam velük ittlétem alatt minden percében, most mégis magányos voltam. Rossz volt. Nagyon rossz.

- Most mondanék valami csajozós dumát, de egy sem jut eszembe, szóval tegyünk úgy mintha mondtam volna – huppant le mellém Zayn hadarva, mire akaratlanul is felnevettem szavain, amit elégedetten megmosolygott, majd kérdőn tovább nézett. – Hogy bírod? – kérdezett rá nyíltan.

- Jól – hazudtam, mintha ez olyan magától értetődő lett volna. Reméltem, hogy nem lát át rajtam.

- Aha – mormolta, s éreztem a hangjából, hogy nem hitt nekem. Kissé dacosan néztem bele szórakozott, sötétbarna szemeibe, melyek csillogva viszonozták a pillantásom.

- Gyerekek! – csapta össze a kezét Louis, miközben egy hatalmas lendülettel leült a földre kezében egy üres sörösüveggel, kék szemeiben játékos fénnyel. – Játszunk! – ajánlotta. – Egy házibuli nem házibuli üvegezés nélkül! – bizonygatta, amivel lassacskán sikerült rávennie a társaságot, hogy csatlakozzanak.

- Jössz? – vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét Zayn, miközben felkelt a kanapéról és lenézett rám.

- Nem hiszem – ráztam meg a fejem.

- Csak nem félsz? – kekeckedett. – Talán attól, hogy valami olyan feladatot adnék...? – folytatta.

- Ahh – horkantottam dacosan, elfogadva felém nyújtott kezét, hogy a többiekhez csatlakozva belekezdjünk a játékba.

A szabályok könnyűek voltak, ha nem válaszoltunk vagy tettük azt, amit a pörgető mondott meg kellett húznunk a vodkás üveget. Sajnos olyan kérések is érvényben voltak, miszerint pörögjünk a csilláron, egyensúlyozzunk a tetőn vagy nyaljuk meg a könyökünk. Az utóbbival Niall elszórakozott egy ideig, majd feladta és inkább ivott. Így nem volt csoda, hogy az átlátszó alkohol elég hamar fogyóban lett.

- Oké... – mormolta Louis eltűnődve, miközben engem bámult. – Szűz vagy még? – kérdezte. Igazából számíthattam volna rá, hogy ez is terítékre kerül, hiszen a határok egyre inkább elhomályosodtak.

- Öhm.. – motyogtam zavartan. – Nem – vallottam be végül, mire nem kis megdöbbentséget varázsoltam a társaságra. Egyesegyedül Harry maradt nyugodt, hiszen ő tudta, neki elmondtam régebben, Alice meg annyira nem ismert, hogy megdöbbenjen.

A kérdéssel nem is lett volna gondom, sokkal inkább hozott zavarba a válaszom utáni érdeklődés, amit végül a lányok próbáltak eloszlatni mondván, hogy ilyet nem kérdezünk lánytól, különben is csak egy kérdésről volt szó, ami már megvolt.

Csendben ücsörögve figyeltem tovább a játékot miután pörgettem, ám Zayn égető pillantását mindvégig magamon éreztem. Barna szemei áthatóan meredtek egyenesen rám, mindaddig, amíg rá nem került a sor, s ő pörgetett. Előre félni kezdtem, mikor az üveg lassítani kezdett, majd megállt egyenesen felém mutatva.

- Milyen volt a srác? – kérdezett rá nyíltan, kihívóan vigyorogva, így nem is kellett sokat gondolkodnom, hogy milyen srácról lehet szó. Éreztem, ahogy a kérdés hallatán minden szem rám szegeződik, amitől az arcom égni kezdett. Elképesztően zavarban voltam.

- Öhm...hát...jó?! – szavaim inkább kérdésnek hangzottak, mintsem kijelentésnek, de eleve azt haladásnak tartottam, hogy megtaláltam a hangom.

- Ez nem hangzott túl magabiztosnak – rázta meg a fejét. – Harry, mégis hogy hagyhattad, hogy minden kis sráccal összejöjjön? – vonta kérdőre barátját, aki bár figyelmeztetően rápisszegett Zaynre, de ajkairól a vigyort le sem törölhette volna. Szinte éreztem, ahogy másodpercről másodpercre megsemmisítenek.

- Csak szeretnél olyan jó lenni, mint ő volt! – szaladt ki a számon, ami talán sokkal jobban meglepett engem, mint a többieket. Zayn  arcán döbbenet lett úrrá, miközben szemének árnyalata sötétebb lett, s elfojtott egy mosolyt.

- Tegyünk egy próbát – felelte kihívóan, tudva, hogy ezt a csatát ő nyerte. Éreztem, ahogy az arcom percek múltán is vörös színben játszott, hiszen Zayn egy alkalmat sem hagyott ki, hogy beszólhasson valamit, s ebből is csak az ajtó csengése zavart fel. Kapkodva felálltam átlátszóan menekülve az egyik bandatag elől egyenesen az ajtóhoz.

- Jó estét! – mosolyogtam zavartan a korombeli srácra, hiszen az arcom még mindig égett, amit minden bizonnyal ő is észrevett.

- Ha tudtam volna, hogy egy ilyen csinos lány fog várni jobban sietek – mondta végül, miközben átadta a pizzás dobozokat.

- Öhm...köszönöm – motyogtam még inkább elpirulva, amit a srác csak még jobban megmosolygott. Még helyesnek is mondhattam volna, szőke haja kócosan meredezett ezer felé, kék szemei majd' felfaltak, miközben édesen mosolygott rám, s figyelte ügyetlenkedésem, míg a pizzával és a pénzzel vacakoltam.

- Szerintem már megszokhattad volna a bókokat... – folytatta, s mondta is volna tovább, ha tekintete nem siklik a hátam mögé. Arca fokozatosan elkomorult, amit nem igazán értettem addig, amíg nem nem fordultam, s szembe nem találtam magam Zayn komor, már-már ellenséges arckifejezésével.

- Köszönöm – fordultam végül a fiúhoz, majd kifizetve a pizzát becsuktam az ajtót és megzavartam farkasszemezésüket. Furcsa volt ez az egész.... – Minden rendben? – kérdeztem végül a fiú mellé lépve, aki csak lenézve rám bólintott, elvette a dobozokat és bevitte őket a nappaliba, ahol aztán mindenki lecsapott arra amelyikre akart.

Az üvegezés abba maradt, mindenki degeszre ette magát, vagyis csak Niall és elkezdődhetett a komolyabb házibulizás. A dübörgő zenétől alig lehetett hallani valamit is, miközben a legtöbben táncolni kezdtek és...és smárolni. Harry épp Alice szájában matatott látszólag hatalmas hevességgel, amitől majdnem elsírtam magam. Tényleg nagyon figyelnem kellett, ha nem akartam utat engedni a könnyeimnek, miközben néztem őket. Egyszerűen képtelen voltam elfordítani róluk a tekintetem. Mintha csak kínozni akartam volna magam.

Eszembe jutott az első és utolsó alkalom, mikor engem csókolt, mikor részegen az én ajkaimat ízlelgette, s amit meg is bánt. Amit velem tett azt megbánta, viszont amit Alice-szel csinált azt nem fogja. Szinte éreztem, ahogy a szívem ezer darabra hullva a bordáimba ékelődtek, amiktől alig kaptam levegőt.

Sietve léptem ki a tornácra, ahol már Zayn ücsörgött. Szívtam egyet a hideg levegőből, ami némileg javított állapotomon. Már csak az hiányzott volna, hogy észre vegyen rajtam valamit.

- Aranyosak, nem? – kérdezte nyersen Harryékre utalva. Hirtelen olyan érzésem lett mintha direkt fájdítani akarná a szívem. Vonásai kemények voltak és barátságtalanok, amit abszolút nem értettem. A pizzás dolog után alig szólt hozzám és akkor is bunkó volt.

- De, nagyon – motyogtam helyeslően, s imádkoztam, hogy ne hallja hangom remegését. Fel sem foghatta, hogy mekkora fájdalmat okoz nekem pár szavával.

- És mi a véleményed Aliceről? – makacskodott, s én nem bírtam tovább; dacosan pattantam fel a székből elnyomva a nem rég megkezdett cigim, hogy bemehessek, s ne halljam tovább Zayn szavait.

- Seggfej! – sziszegtem, mikor elléptem előtte, s épp nyúltam volna az ajtóhoz, ha nem gátolt volna meg egy hirtelen, erőteljes mozdulattal.

Egyik lábát az enyémek közé szorítva szegezett neki csípővel az ajtónak, miközben könnyedén lefogta mindkét kezem, hogy ne tudjam őt ellökni magamtól.

A szívem a torkomba dobogott, miközben belenéztem elsötétült szemeibe, melyekből most semmit sem tudtam kiolvasni, eddig nem látott érzelmek úszkáltak amúgy gyönyörű szemeiben, miközben hosszú másodpercekig csak bámult rám, mintha rólam bármire is válaszra lelt volna.

- Mondd még egyszer... – sziszegte, s bármennyire hatott ez fenyegetésnek mégsem éreztem azt hangsúlyából, hogy ezzel fenyegetni akarna, sokkal inkább tűnt...sóvárgónak?! Hangja sokkal rekedtebb volt, mint máskor, ami hallatán gerincemen remegés futott végig. Megijedtem tőle is, s a saját reakciómtól egyaránt.

- Zayn, eressz el – kértem akadozva, de mintha meg sem hallotta volna. Lassan a fülemhez hajolt épp eléggé közel ahhoz, hogy meleg lehelete a perzselje a bőröm. Alig kaptam levegőt inkább a közelségétől, mintsem szorításától.

- Szívesebben visszamennél nézni, ahogy a szerelmed mással boldog? – kérdezte gúnyosan, amitől végleg felment bennem a pumpa.

- Fejezd már be! – feszítettem meg a karjaim, de képtelen voltam mozdulni a szorításában. – Miért jó neked, ha ezzel bántasz?! – kérdeztem sziszegve a szavakat, hiszen féltem, hogyha hangosabban szólalok hangom elakad, miközben próbáltam visszatartani kikívánkozó könnyeim.

- Csak próbálom ráirányítani a figyelmed, hogy Harrytől csak szenvedést kapsz, ha nem szeretsz ki belőle! – felelte.

- Mintha tehetnék róla! – horkantottam hitetlenkedve. – Ez nem olyan könnyű, főleg ha egy ajtóhoz vagyok szegezve! – utaltam arra, hogy most már igazán elereszthetne, de nem akarta érteni célzásom. Féloldalasan elmosolyodott, s újra közel hajolt. Pár napos borostája az arcomat simította, miközben ismét beszélni kezdett. Tehetetlenül remegtem mozdulataiban, amit egészen jó néven vett, mert csípőjét még jobban hozzám nyomta. Visszanyeltem kikívánkozó nyögésem.

- Szeress bele másba – suttogta halkan, csalogatóan. Mintha csak azt mondta volna, hogy szeress belém. – Különben is, csak azt ne mondd, hogy nem élvezed – mormolta, miközben egyik kezével eleresztette a csuklóm és lassú, ráérős mozdulatokkal végig simított a karomon egészen a nyakamig, ahol aztán eltűrte a hajam és mélyet szívott parfümös illatomból.

Tudtam, hogy itt a remek alkalom arra, hogy ellökjem magamtól és véget vessek ennek az egésznek, de képtelen voltam mozdulni. Mintha a fához ragadtam volna, miközben akaratlanul is lehunytam a szemem, ahogy orrát végig vezette az állam vonalán egészen a fülemig, majd le a nyakamhoz, ahol egy nagy szusszantás után apró csókokat lehelt érzékeny bőrömre.

- Csak nem csiklandósak vagyunk? – kérdezte mély, rekedt hangján, amibe újra és újra beleremegtem. Képtelen voltam uralni a saját testem, amit maradéktalanul kiélvezett.

Ajkainak nyoma a nyakamon égett végig a kulcscsontomig, ahol aztán vissza fordult fel az arcomhoz, az államig, ahogyan lefele haladt, majd megállapodott az ajkaim bámulásával.

Szemeinek fekete színe megijesztett, sosem láttam őt ilyennek mégis valami ismeretlen érzés lett úrrá rajtam, miközben őt néztem és vártam, hogy mit fog tenni.

Talán, ha nem szorítana annyira az ajtóhoz meg sem tudnék állni, futott át az agyamon, mikor feltűnt lábaimnak gyengült remegése. Mintha több kilós, Zayn után vágyódó súlyokat cipeltem volna magamon.