15. Elég!

Hellóka!

Még mindig csak köszönöm a lájkokat, kommenteket, díjakat és a feliratkozásokat! Bearanyozzátok a napjaimat! <3(:

Xoxo.Bri

15. Elég!

"Csak azt akartam, hogy mást is észre vegyen férfiként, ne csak Harryt. Hogy engem vegyen észre! De nem akartam bántani, sosem akartam őt bántani!" - Zayn Malik

Mint mikor a drogos szervezetéből kiáramlik a szer jótékony, kábító hatása, s a használó könyörtelenül visszaesik a valóságba annak ellenére is, hogy továbbra is bőszen menekülne a gondok és bajok elől. De nincs több szer. Nincs menekülési útvonal. Pontosan így éreztem magam, miközben az ágyamban forgolódtam és hagytam, hogy visszatérő, aggasztó gondolataim újult erővel csapjanak le rám mintha beakarták volna hozni az elmúlt órákat. Kezdett kiáramlani közérzetemből Zayn közelsége. Eltűnt azaz érzés, hogy nem érdekel mi lesz a jövőben, igenis érdekelt, hogy mi lesz a jövőben főleg ezután az éjszaka után. Aggasztott, hogy mi lesz köztem és Zaynnel, mi lesz ezek után a kapcsolatunkkal? Elképzelésem sem volt róla. S ezekre egyedül nem is találhattam választ.

Órákon át forgolódtam az ágyban. Hol betakaróztam, hol lerúgtam magamról a takarót vagy a párnát igazgattam a fejem alatt. Ha nem gondolkodtam akkor mocorogtam, ha pedig nem mocorogtam akkor gondolkodtam.

Maximum, ha félórát aludtam...Talán annyit sem.

Reggel én keltem fel legelőször, vagyis nem is aludtam, de mire a többiek ébredezni kezdtek én rendbe szedtem a nappalit és csináltam nekik reggelit, plusz egy vödörnyi kávét tudván, hogy másnaposan szükségük lesz némi koffeinre és fájdalomcsillapítóra.

- Jó reggelt – köszönt meglepetten Zayn, mikor épp megindultam volna a tornác felé.

- Szia – köszöntem vissza meglepetten. Annyira nem tűnt másnaposnak, de azért első útja a kávéhoz vezetett, hogy öntsön magának egy hatalmas adagot, míg én folytattam az utam, hogy rágyújthassak.

Furcsa volt vele találkozni a tegnapiak után, de próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire nem bírom kezelni ezt a helyzetet.

Majd ő felhozza, ha akarja, döntöttem el végül, miközben mélyet szívtam a cigiből és kissé zavartan figyeltem, ahogy kijött az ajtón, majd leült a szokásos helyére.

- Most nem tűnsz olyan másnaposnak, mint múltkor – jegyezte meg szórakozottan. – De attól függetlenül egész nyugodtan benyithatsz hozzám fürdés közben bármikor – biztosított egy kacsintással, miközben ajkai közé emelt egy szálat és meggyújtotta azt.

- Feltétlenül – mormoltam kissé gúnyosan, érezve ahogy zavarba jövök az emlékek hatására. – De most senki elől menekülnöm, szóval... – folytattam.

- Igaz – biccentett két slukk között.

A csend közénk telepedett, miközben figyeltük, ahogy a köd lassan felszállt a kertről vizes, fagyos nyomát ott hagyva a hidegben. A nap lassan kezdett előbukni, ám a felhők miatt alig pár kósza napsugár világította meg a hajnali órákat.

- Ami tegnap történt... – mormolta végül, mire a szívem kihagyott pár ütemet, s akaratlanul is megfeszültem, ahogy vártam a folytatást. Elképzelésem sem volt róla, hogy mit is akarhat mondani. - Szóval tudom, hogy te Harrybe... – motyogta. – És én nem akartam pofátlan lenni vagy...vagy nem is tudom – makogott. Szavai közepette teljesen összezavarodott, bár nem ezen akadtam ki. Ismét.

- Fejezd ezt be! – szóltam rá. – Ne kezd folyton azzal, hogy én Harrybe, mert nincs ilyen vagy ha van is az teljesen lényegtelen, mert cseppet sem változtat a dolgokon! – hadartam.

- Akkor gondolom nem kell fölöslegesen bocsánatot kérnem a tegnapi miatt – tippelt ő is hevesebben, noha ajkai szegletében megbúvó mosolyából tudtam, hogy megint szórakozik a viselkedésemen.

- Ki kérte, hogy bocsánatot kérj?! – vágtam vissza.

- Akkor azért se kellene bocsánatot kérnem, ha esetleg újra megtenném? – kérdezte.

- Nem! – vágtam rá, majd mikor eljutottak a szavai a tudatomig hátrahőköltem. – Várj...Mi?! – néztem volna felé, de a szék már üres volt. Zayn előttem állt, s mielőtt bármit is tehettem volna ajkait az enyémekre nyomta.

Csókja szórakozott volt, mintha csak a tavasz első fuvallata futott volna végig a testemen, s pontosan olyan rövid is volt.

Szórakozottan figyelte a rajtam átsöprő érzelmeket az arcomtól pár centire, miközben én értetlenül meredtem csillogó, vidám szemeibe.

- Ezt nem teheted csak úgy meg! – hisztiztem. – Mi van...mi van, ha valaki észre veszi?! – intettem a ház felé. Egyáltalán nem csábított a gondolat, hogy erről bárki is tudomást szerezzen, hiszen én sem tudtam, hogy ez egyáltalán mi.

- Csak nehogy összetörd Harry szívét? – kérdezte gúnyosan, hergelően.

- Ezt nem hiszem el! – fakadtam ki. – Miért kell neked ezzel jönnöd?! – kérdeztem. – Neked ez jó, hogy...hogy bántasz ezzel?! – folytattam.

- Csak fel akarom nyitni a szemed és bármennyire is próbálkoztam az utóbbi időben máshogyan nem ment! – felelte.

- Nyitva van a szemem! – bizonygattam. – Nyitva van, csak fejezd be, ne hozd fel ezt mindig! – könyörögtem, miközben próbáltam visszanyelni a könnyeim. Bármennyire is próbálkoztam elfelejteni Harryt a fájdalmamra csak rátett egy lapáttal, hogy pont ő, pont Zayn dörgölte ezt mindig az orrom alá mintha csak valami hiba lenne.

- Sajnálom – suttogta végül alig hallhatóan. Hangja őszintének csengett, s tudtam, hogy komolyan is gondolja. – Ne sírj... – kérte szomorúan. Csak akkor éreztem meg az arcomon végig folyó, meleg könnyeket, mikor erre felhívták a figyelmem. Igyekeztem letörölni őket olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett, de nem tudtam meg nem történté tenni kirohanásom.

- Csak...csak adj időt, amíg rájövök, hogy mit érzek – kértem, mire még közelebb hajolt. Lehelete a bőrömet perzselte, miközben kissé borostás bőre az arcomat érintette, s halkan suttogni kezdett;

- Addig várok ameddig akarod – mondta teljesen komolyan, mintha csak ígéretet tett volna, amit aztán igazán nem várhattam el tőle. Talán pontosan emiatt éreztem késztetést, hogy megcsókoljam őt. Épp hajolt volna el, ám karjaim a nyaka köré fonódtak és nem adtak neki további útvonalat. Visszahúztam magamhoz és ajkaim az övére szorítottam, amíg nem viszonozta csókom és adott választ gesztusomra.

Mikor eltávolodott ajkain halvány mosoly játszott, majd szó nélkül megragadta a bögréjét és visszament a házba. Csak figyeltem egyszerű, könnyed mozdulatait, miközben valami érthetetlen oknál fogva hatalmas lelki béke költözött valahova a mellkasomba, a szívem közelébe.

Fogalmam sem volt róla, hogy ebből az egészből mi fog kisülni, s talán még önzőségnek is találtam, amit csinálok, de nem szívhattam vissza a szavaim, nem is lettem volna rá képes. Szükségem volt Zaynre, mert mellette elfelejtődött minden gondom és tudtam, ha nagyon igyekszem még belé is szerethetek. Csak idők kérdése.

Belépve a meleg lakásba már mindenki ébren volt. Niall hálásan mosolygott rám, miközben hatalmasat harapott a nutellás gofriból, amit még reggel csináltam legalább egy hadseregnyi mennyiséggel. Harry fejét fogva kakaózott, miközben Alice Danienak segített a mosogatásba. Az egész olyan idilli volt. Mosolygásra késztetett.

- Te már fent vagy? – kérdezte kómásan a göndörke. – Azt hittem még alszol.

- Szerinted ki csinálta a reggeliteket? A Jézuska hozta? – kérdeztem, miközben leültem vele szembe egy bögre kávéval a kezemben. Liam épp akkor lett kész a koffein utánpótlással.

- A tegnapi után nem tudom – mormolta őszintén. – Mintha téged és Zaynt láttam volna csókolózni az emeleten... – tűnődött hangosan, mire bennem még az ütő is megállt. Direkt nem néztem az említettre, noha a fiú pillantása már-már lyukat vájt belém.

- Mert szerinted megállnék egy csóknál? – kérdezte Zayn kajánul, direkt olyan hangsúllyal, amivel mindig is zavarba hozott.

- És szerinted, ha csak úgy megcsókolna nem vágnám tökön? – folytattam, mire a többiek halk kuncogásba kezdtek, s Zayn elmormolt a bögréjébe egy nem-et úgy, hogy csak én érthessem.

- Igazatok van – bólintott. Alig bírtam ki, hogy ne fújjam ki megnyugodva a levegőt, de nem tehettem. Az túl feltűnő lett volna.

- Elanora, Alice, Mila, reméltem tudjátok, hogy szerdára az enyémek vagytok? – kérdezte Danie ajkain ezerwattos mosollyal. – Megyünk vásárolni – tette még hozzá.

- Bah – nyögtem, mire Harry ajkait hatalmas nevetés hagyta el. Tudta, hogy utálok vásárolni. – Nagyon vicces, Styles – ütöttem vállon miközben elmentem mellette, hogy elmossam a bögrém.

- Mi az? – értetlenkedett Eleanor.

- Azt kihagytam volna, hogy utál vásárolni? – bökött felém Harry. – Utál?! Az nem kifejezés!

- Majd velünk megszereted – nyugtatott meg Danielle, bár ez cseppet sem lazított idegeimen. Eddig még senki sem vett rá, hogy szeressek vásárolni, s kételkedtem benne, hogy majd pont ők változtatnak ezen.

Bár ha jobban belegondol így is annyi változást hoztak az életemben mindannyian, hogy nem kellene annyira kételkednem bennük.

A nap lazán telt, mindenki lustálkodott, hiszen másnaposan az égvilágon senkinek sem volt kedve mást csinálni csak tévézni és elterülni ott ahol tudott. Na jó, Niall java részt evett mondván, hogy az én szendvicsem jót tesz a hasának. Frászt. Csak lusta volt magának csinálni, nekem meg az a fene nagy szívem...

Olyan hat körül végül Harry haza vitte Alicet, ahogyan Liam és Louis is ezt tették a barátnőikkel, miután Danie ezerszer elmondta nekem, hogy úgysem úszom meg a vásárlást. Nem is mertem ilyesmiben reménykedni. Niall pedig felment a szobájába Demivel skypeolni. Nem tudtam, hogy mi is lehet köztük, de ráhagytam és elhittem, hogy csak barátok. Én is utáltam, ha valamelyik barátommal összeboronáltak, miközben tényleg csak barátok voltunk.

Újra kettesben volt Zaynnel, aminek tagadhatatlanul örültünk mindketten, noha az én arcom pipacsvörös színt vett át, mikor kanapéterpeszkedés közben átkarolt és hosszú puszit nyomott az arcomra.

Annyira furcsa volt az egész helyzet, mégis tetszett.