14. Drogom

14. Drogom

"Nem érdekeltek a következmények." - Zayn Malik

Olyan volt ő számomra, mint a drog. Mint valamilyen kábítószer, aminek a segítségével elmenekülhettem a világ elől, aminek hatására a fejemből kiszállt minden aggasztó és napok óta nyomasztó gondolat cserébe azért, hogy minden idegszálammal őt tüntessem ki, hogy figyeljek minden mozdulatára és érintésére azért, hogy menekülni tudjak. Ez volt az ára annak, hogy ne fájjon a tudat, hogy az ajtó mögött szerelmem élvezte egy másik szerelem boldogságát. Hát én vállaltam ezt az árat, ez volt a legkevesebb, amit megtettem volna azért, hogy végre ne rájuk figyeljek még akkor is, ha tudtam, hogy ebből a későbbiekben gondok lehetnek.

- Mi jár a fejedben? – kérdezte alig hallhatóan még mindig iszonyatosan közel hajolva az arcomhoz. Meleg lehelete a bőrömet perzselte, amitől gerincemen újra és újra végig futott a borzongás. Még tagadni sem tudtam volna, hogy milyen hatással van rám, pedig egészen eddig az éjszakáig fel sem tűnt, hogy milyen gyönyörű szemei vannak vagy milyen hosszúak a szempillái esetleg milyen rossz fiús benyomást keltett az a titokzatos, féloldalas mosolya, amivel olyan gyakran megajándékozott. Ezek az apróságok most sokkal jobban kiéleződtek, s én alig tudtam tőlük levegőt venni.

- Csak...próbálok gondolkozni – makogtam. Alig találtam a szavakat a hangomról nem is beszélve, amit egészen jó néven vehetett mert elmosolyodott és még közelebb hajolt. Ajka szinte az enyémet súrolta, de nem jött közelebb, mintha csak az lett volna a célja, hogy teljesen az őrületbe kergessen.

- Néha fölösleges a gondolkodás – motyogta alig hallhatóan. Számon éreztem ajkainak mozgását és hatalmas erőmbe telt, hogy ne hajoljak hozzá közelebb és támadjam őt le. El sem hittem, hogy képes voltam megőrizni az önuralmam, miközben ő továbbra is a határaimat feszegette. Egyik keze, mely hosszú percekig a nyakamon pihent ráérős, érzéki mozdulatokkal simított le a csípőmhöz, ahol aztán megállapodott és szorosabban belém markolt. Összeszorított szájjal nyögtem egyet mozdulatára, mire ajkain újabb elégedett vigyor jelent meg, miközben teljesen elsötétedett pillantásával szinte lyukat égetett belém. Egy pillanatra sem vette le az arcomról a tekintetét, hiszen könnyedén olvashatott rólam. Biztos voltam benne, hogy minden belső harcom megfeszült vonásaimra volt írva.

- Úgy gondolod? – kérdeztem rekedten, noha választ nem vártam szavaimra.

A várakozó csend körénk fészkelte magát, miközben szabad kezem esetlenül lógott le a testem mellett nem tudva, hogy mit is csináljon. Én sem tudtam. Teljesen tisztában voltam vele, hogy Zayn azt várta, hogy én lépjek, hogy én döntsem el, hogy mi legyen ebből az egész képtelen helyzetből.

Kezem elindult a kilincs felé, mire Zayn megfeszült, de nem mozdult, továbbra is az arcomat fürkészte, s én képtelen voltam szabad akaratomból elérni a fogantyúig. Egyszerűen nem ment, így más utat választottam. Bizonytalan, remegő mozdulatokkal simított végig nyakán, egészen a tarkójáig, ahol aztán megmarkolva sötét haját közelebb húztam és megszüntettem az a kevés távolságot, ami eddig közénk állt.

A hirtelen jött mozdulataimtól pár pillanatig teljesen lesokkolódott, majd mikor eljutottak agyáig a történtek hatalmas hévvel kezdte el ízlelgetni ajkaim, miközben még inkább nekem feszült és én még inkább rá nyomódtam az ajtóra. Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem tudtam levegőt venni, mert nem volt hely hova emelkednie a mellkasomnak vagy mert egyszerűen nem tudtam Zayn közelségétől. Azokban a pillanatokban ez sem számított. Az ég világon semmi sem számított csak ajkainak édes becézése, szívének heves üteme az enyém felett és ujjainak lágy mégis határozott simítása a nyakamon, vállamon és az oldalamon.

Azokban a végtelennek tűnő, mégis olyan hamar elmúló pillanatokban egyszerűen nem tudott érdekelni, hogy a házban a barátaink buliztak, hogy talán bárki megláthatott minket a sötétség és a köd ellenére is vagy az, hogy ennek a csóknak milyen következményei lehetnek a kapcsolatunkra. A csók, mint ahogyan minden, aminek Zaynhez köze volt olyan könnyűnek és magától értetődőnek tűnt. Mellette nem bonyolítottam túl a dolgokat, nem érdekelt, hogy mi lesz, csak arra tudtam gondolni, hogy mi van és mit akarok.

Úgy éreztem, túl gyorsan vége lett, pedig fogalmam sem volt róla, hogy meddig tartott.

Homlokát az enyémnek döntötte, miközben mellkasa ziláltan az enyémnek feszült és egyenesen a szemembe nézett. Fogalmam sem volt róla, hogy mit is mondhatnék vagy egyáltalán kellene-e bármit is mondanom, de ő megelőzött.

- Be kellene mennünk.. - motyogta, miközben egyik kezével végig simított kipirult arcomon. – A végén még azt hiszik, hogy elraboltalak – kacsintott kajánul, ami biztosított afelől, hogy semmi feszültségre vagy kellemetlen érzésre sem kel számítanom a történtek után. Szavaira csak szemet forgattam, majd hátrább lépett, s én örömmel észleltem, hogy nem hullik porba maradék méltóságom azzal, hogy nem tudok megállni a lábamon, szusszantottam egyet és nyomomban Zaynnel bementünk a lakásba.

Kint is melegem volt, pedig a hőmérséklet alig lehetett több nullánál, ám a befűtött lakásba lépve csak még inkább megcsapott a forróság. Biztos voltam benne, hogy az arcom pipacsvörös volt, amin Zayn elképesztően jól szórakozott.

Tekintetem végig futott a társaságon. Niall az egyik fotelban terpeszkedett, miközben Louisnak dobálta a pattogatott kukoricát, akit barátnője próbált leszedni az asztalról, míg Danie és Liam szórakozottan táncoltak a zene ritmusára. Félve pillantottam a még mindig vagy már megint csókolózó párosra, akik lágyan ringatóztak a zenére egyáltalán nem foglalkozva a külvilágra.

Már nem fájt a látvány annyira, mint legelőször, de attól még rosszul esett.

- Hozok valami piát... – motyogtam végül kissé Zayn felé fordulva, majd meg sem várva a válaszát átslattyogtam a konyhába, hogy a mélyhűtőből előhalásszak két üveg sört.

- Kösz – mondta mikor oda adtam neki az egyik üveget, majd leültem mellé a kanapéra.

Hosszú percekig csendben figyeltük a többieket, miközben teljesen gondolatainkba merültünk, s csak az tudott kirángatni az eltűnődöttségből, hogy a még félig megrakott műanyag tál egyenesen a fejemre repült.

- Niall! – szóltam rá a fiúra, ám mikor körülöttem mindenki nevetni kezdett én sem bírtam sokáig. Ajkaimat hangos kacagás hagyta el, miközben levettem a tálat és kiráztam a hajamból a megmaradt pattogatott kukoricát.

- Hmm....finom – mormolta vigyorogva Zayn, mikor kivett a hajamból egy szemet és megette.

- Mi vagyok? Svédasztal? – kérdeztem hitetlenkedve, mire szemeibe kaján fény csillant, amitől egyből megbántam, hogy megszólaltam.

- Ha az lennél elhiheted, hogy nem a hajadnál kezdeném – kacsintott, amire természetesen ismét nem tudtam reagálni. Felkelve a kanapéról kiszlalomoztam a kukoricákból és felmentem az egyik fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam.

Az arcom még mindig teljesen ki volt pirulva, szemeim furcsa kábulattal csillogtak, miközben magamat néztem és beletúrtam amúgy is kócos tincseimbe. Halványan elfintorodtam, ahogy megéreztem a sajtos szagot.

- Gyere be! – szóltam ki, miután kopogtattak, s ajkaimat majdnem egy meglepett oh hagyta el, mikor Alice kukucskált be az apró helyiségbe arcán visszafogott, de kedves mosollyal.

- Segítsek? – kérdezte, miközben beljebb lépett, s bólintásomra elkezdte kiszedegetni a maradékot. Micsoda party hangulat, gondoltam. – Majd valamivel fújd be, mert nagyon érezni... – húzta el az orrát, mire akaratlanul is felnevettem vonásait látva.

- Kénytelen leszek – bólintottam, majd elő keresve az itt felejtett parfümöm párat spricceltem tincseimbe. – Ez az én szerencsém, egy pillanatra egy helyben maradok és fejbe talál egy kukoricás tál – próbáltam beszélgetést kezdeményezni, ami szerencsére nem ment nehezen.

Hosszú percekig beszélgettünk semmiségekről, miután túltettük magunkat az előbbi incidensen és megigazítottuk a sminkjeinket.

Miközben hallgattam őt, véleményét a fiúkról és Harryről rá kellett döbbennem, hogy ő cseppet sem rossz. Értelmes, okos lánynak tűnt hatalmas humorérzékkel és magabiztos célokkal.

Pontosan ez kell Harrynek, gondoltam, aki kicsit egyenesben tartja és nem engedi, hogy elszálljon a hatalmas sürgésforgásban.

- Mila.. – motyogta, mire kérdőn ránéztem és pár pillanatra megállt a kezemben a szempillaspirál, ahogy vártam a folytatást. – Harry mesélt a kapcsolatotokról – tette még hozzá lesütött szemekkel, mire számítóan bólintottam és visszacsavartam a kupakot a spirálra. – Nem akarom, hogy emiatt, vagyis miattam megromoljon a kapcsolatotok, nem akarom, hogy rossz érzésed legyen velem kapcsolatban vagy bármi ilyesmi...

- Nem, dehogyis – feleltem teljesen őszintén, noha bármennyire is próbáltam mosolyogni nem tudtam. Nem tudtam ehhez boldog fejet vágni. – Örülök annak, hogy Harry valakivel boldog, hiszen elsősorban az számít nekem, hogy neki mi a jó, ráadásul eddig egész normális csajnak tűnsz – nyugtattam meg. – Csak annyit kérek, hogy ne bántsd meg őt!

- Köszönöm – sóhajtotta megkönnyebbülten, mint akinek egy mázsás súly szakadt le a szívéről, miközben szorosan megölelt, amit viszonoztam.

- Menjünk vissza – mondtam végül egy apró mosollyal. – Kétlem, hogy Eleanorék képesek öt ittas fiúra vigyázni – folytattam, miközben előre engedtem, s követtem őt le a nappaliba.

Amint leértünk a zene megcsapott minket, s oldalról egyenesen belém ütközött a teljesen felpörgött és részeg Niall.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – kezdte. – Te vagy a legaranyosabb csaj!

- Jól van, Niall – nevettem fel, majd némi rángatás árán leültettem a kanapéra, ahol nem sokáig tétlenkedett mert inkább felpattan és táncolni kezdett Louissal, Danieval és Eleanorral együtt.

- Bongyorka, ha nem bírod a piát ne igyál – szóltam rá a fiúra, mikor az majdnem nekem esett, s én inkább átirányítottam Alicehoz, aki biztosabb támaszt tudott neki adni.

- Majd egyszer versenyzünk, hogy ki bírja jobban a piát – ígérte kihívóan, amit természetesen elfogadtam, s reménykedtem benne, hogy erre nem fog emlékezni holnap, vagyis ma...reggel...vagy amikor felkel. Mindegy.

Csendben figyeltem, ahogy a lány a kanapé felé indul Harryvel, ahova aztán egy hatalmas lendülettel lehuppantak és egymás karjaiba bújtak. Mielőtt még elkezdhetett volna fájni a látvány két kar fonódott a derekam köré, mire a lélegzetem, s talán a szívem is megállt pár pillanatra. Kíváncsian fordultam hátra, már amennyire ez lehetséges volt, hogy megnézzem ki az. Természetesen teljesen fölösleges volt, hiszen mindenki  a nappaliban volt a szemem előtt. Kivéve egy valakit;

- Zayn – motyogtam zavartan a nevét, miközben hajam arrébb tűrte és apró csókokat lehelt a fülem mögé le egészen a nyakamig. A pulzusom újra az eget szántotta, s nem engedte, hogy elhátráljak. – Ne – kértem. – A többiek... – utaltam arra, hogy bármelyikőjük megláthatja, amit épp csinálunk.

- Ki megyünk cigizni? – kérdezte végül, mire csak bólintottam, s elindultam, hogy kövessem őt ki a tornácra.

Sokkal sötétebb volt, mint legutóbb, csak az automatikusan felkapcsolódó lámpa adott némi homályos fényt a teljesen leereszkedett ködben.

Az öngyújtó egymás után kétszer kattant, ahogy meggyújtottuk a szálainkat, majd letüdőzve a nikotint kifújtuk a füstöt az esti sötétségbe.

Ideges voltam, ami teljesen szokatlan volt, hiszen máskor is voltam kettesben Zaynnel, máskor egyáltalán nem reagáltam így a közelségére, pedig egy asztal is elválasztott most minket.

Lábaim felhúztam magam elé így védekezve az éjszakai hideg elől, ami természetesen a fiú figyelmét sem kerülte el. Pár könnyed mozdulattal lehámozta magáról a szürke pulcsiját, s mielőtt még ellenkezhettem volna felém nyújtotta azt.

- Megint megfogsz fázni – szóltam rá fejemet rázva. – Nem kell! – makacskodtam, de hajthatatlan volt.

- Vedd fel vagy én adom rád! – mondta magabiztosan, s tudtam, hogy nem viccelt, főleg, mikor már készült volna felállni. Kapkodva nyúltam az anyag után, mielőtt elém lépett volna, s inkább belebújtam a számomra pár számmal nagyobb pulóverbe.

Zayn illata volt, s bármennyire is próbáltam nem tudtam ezt figyelmen kívül hagyni, miközben arra koncentráltam, hogy normálisan vegyem a levegőt. A cigi füstje kicsit segített a dolgomon.

- A többiek teljesen kész vannak – motyogtam, mikor meghallottam valamelyikőjük kiáltását, majd hangos nevetését. – És te sem vagy a józanság magaslatán – állapítottam meg, mikor tekintetem az asztalon könyöklő srácra esett. Barna szemei kábultan csillogtak egyenesen rám, ami miatt teljesen zavarba hozott. Ismét.

- Szeretem, mikor miattam elpirulsz – közölte egyszerű tényként, kihangsúlyozva a miattam szócskát.

- Sejtettem – miután elnyomtam utána a cigit, s felkelve a székből bizonytalanul figyeltem, ahogy ő is próbálja megtartani az egyensúlyát. – Gyere – mormoltam, miközben mellé léptem és hagytam, hogy átkarolva a vállam bennem találjon kapaszkodót.

- Kicsit szédülök – mondta összevont szemöldökkel koncentrálva, ám volt egy olyan érzésem, hogy nem azért szorít olyan erősen az oldalához, hogy ne essen el.

- Bent leülhetsz – nyugtattam meg, ám mielőtt az ajtóhoz érhettünk volna esetlenül megtorpant, és elém hajolva ajkait az enyémhez nyomta. Csókja most sürgető volt, mintha kiakarta volna használni, amíg kettesben vagyunk, amíg tart az éjszaka, mert egyikünk sem tudhatta, hogy mi lesz holnap.

Mikor ajkaink elváltak hosszú másodpercekig csak csendben bámult és hagyta, hogy bevonszoljam őt a lakásba, ahol Niall már a kanapén aludt, míg Eleanor Louist kísérte fel a szobába, s a többieket már sehol sem láttam.

- Menjünk fel – noszogattam tovább a fiút, aki engedelmesen hagyta, hogy felhúzzam a lépcsőn, majd be a szobájába. – Megleszel? – kérdeztem, miután leültettem az ágyra, s felkapcsoltam a kis villanyt.

- Persze – bólintott, mire pár másodperc után inkább magára hagytam és átmentem a saját szobámba.

Épp húztam le a szürke pulcsit, aminek Zaynes illata egyből megcsapta az orrom, s pár pillanatra még az egyensúlyomból is kilökött. Le kellett ülnöm, noha a meleg anyagot továbbra is az ujjaim közt szorongattam.

Nem vagyok normális, döntöttem el, mikor rájöttem, hogy már percek óta azt szagolom, s vissza indulva a fiú szobájába zavartan bekopogtam. Csak remélni mertem, hogy még nem alszik.

- Hm? – nyitott ajtót megtámaszkodva a ajtófélfában. Alsónadrágban.

Tekintetem akaratlanul futott végig barnás, tetovált bőrén, mire éreztem, ahogy elvörösödök.

- Csak..v-visszahoztam – makogtam felé nyújtva a pulcsit.

Kótyagos állapota ellenére is nagyszerűen szórakozott kipirult arcomon és zavaromon alul öltözöttsége miatt.

- Ühüm – motyogta, miközben végig simítva alkaromon a kezemnél belemarkolt az anyagba, s közelebb rántott magához. Majdhogynem felkenődtem mellkasára, míg ő lejjebb hajolt és hosszú puszit nyomot ajkaim szélére, hogy aztán elengedve megeresszen felém egy féloldalas mosolyt, majd eltűnjön az ajtó mögött.

Szívem még mindig hevesen dobogott hirtelen mozdulatai miatt, ám sokkal inkább emelkedett meg pulzusom, mikor megláttam Alicet és Harryt.

- Öhm... – motyogtam zavartan, de Alice egy biztató mosollyal lelegyintett.

- Nem látott semmit – biccentett a vállán szuszogó, csukott szemű fiúra. – Én pedig nem fecsegek – ígérte.

- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan. Fogalmam sem lett volna, hogy miként magyarázzam ki a helyzetet. Én sem tudtam, hogy a mai este folyamán mi, miért történt. – Jól van? – biccentettem kissé aggódva a göndörke felé.

- Persze – bólintott halványan megmosolyogva barátja álmos, öntudatlan mormogását.

Elköszönve tőlük megindultam a szobám felé, de nem tudtam nem meghallani Harry rekedt, fáradt hangját, miközben Alicenek beszélt.

- Szeretlek – mormolta.

A szó hallatán akaratlanul is ledermedtem, de nem néztem feléjük, egy elfojtott sóhaj után lenyomtam a kilincset és inkább elbújtam a szobám sötétjében.