8. Mindent megteszek

8. Mindent megteszek

"Elképesztően szerencsés voltam, mert ő ott volt nekem akkor is, mikor hálátlan és szemét voltam vele." - Harry Styles

Dühös voltam, elképesztően forrt bennem a méreg, de nem tudtam eldönteni, hogy ki iránt. Harryre haragudtam olyan nagyon, hogy képtelen voltam uralkodni magamon és hosszú órákon keresztül járkáltam össze-vissza nem foglalkozva azzal, hogy keresnek-e, vagy magamra? Ő nem mondta el, amit jogom lett volna tudni! Miért titkolózik, ha a legjobb barátjának mond? Miért érzi úgy, hogy ezektől így kell megóvnia? Miattam. Bárhogy gondoltam át újra és újra ezeket arra jutottam, hogy én vagyok a hibás. Ha nem szeretném úgy, ahogyan nem szabadna akkor merne nekem mindenről beszélni, elmondhatná, hogy megismerkedett egy lánnyal, elmondhatná minden baját a szerelemről vagy bármi másról... Ha én nem szeretném merne mesélni.

Csalódottan, kimerültem ültem le egy játszótér melletti padra, miközben eltűnődve bámultam a mászókán játszó gyerekeket és a rájuk vigyázó szülőket. A környék gyermek kacajtól visszhangzott, lábak dobogása és hinták nyikorgása zavarta meg jólesően az esteledő utca csendjét.

A nap egyre inkább a házak mögé bukott narancssárga színeivel, hosszú árnyékok nyúltak el a betonon, miközben anyukák és apukák próbálták hazaterelni csemetéjüket az éjszaka sötétje elől. Csak én nem mozdultam a padról, csak én nem akartam haza menni és ismét szembenézni a legjobb barátommal.

Annyi minden kavargott a fejemben, Harry, a titokzatos barátnője és a szüleim. Megannyi kérdés lepte el a fejem, s én képtelen voltam ésszerűen gondolkodni, választ találni bármelyik kíváncsiságomra is. Tudtam, ha válaszokat akarok akkor Harryvel kell beszélnem.

Ijedten rezzentem össze, mikor valaki hatalmas lendülettel levágódott mellém, s kíváncsian nézett le rám.

- Még mindig rossz a lelkiismereted – állapította meg teljesen nyugodtan. – Már mindenhol kerestünk – tette még hozzá.

- Itt vagyok – motyogtam, mire csak elmosolyodott gyerekes szavaimon, s inkább elővett a zsebéből egy doboz cigit és öngyújtót.

- Harry nem akart ezzel rosszat – mondta, miközben szájába illesztette a szálat, s kérdőn felém nyújtotta a dobozt. Elvettem egy szálat, majd egy köszönömöt elrebegve hagytam, hogy meggyújtsa azt.

Sosem cigiztem, addig sosem jutottam el, hogy rászokjak, ráadásul Harry sem szerette, azt mondta, hogy ez nem illik hozzám, hogy a dohányzás egy lányhoz sem illik. Hát most nem érdekelt, hogy mit gondolt göndör barátom, hagytam, hogy a nikotin jólesően tüdőn találjon és ellazítson.

- Ki gondolta volna, hogy Harry jó kislánya cigizik – mormolta szórakozottan, s lehet, hogy ezzel megakart mosolyogtatni, inkább csak feldühített.

- Nem vagyok Harryé – motyogtam.

- Nem vagy – bólintott egyetértően. – De attól még szereted őt, ő is téged és aggódik miattad – folytatta. – Gyere haza, hogy ezt megtudjátok beszélni!

- Mert annyira őszinte lehet velem kapcsolatban – horkantottam.

- Nem azért nem mondta el, mert szerelmes vagy belé – rázta meg a fejét. – Azért nem mondta, mert félt téged, de mindentől – bizonygatta. – Még tőlünk is! – horkantott, mintha ezt aztán tényleg abszolút hülyeségnek gondolná.

- Tönkre teszem a barátságunk – ráztam meg a fejem. Fogalmam sem volt róla, hogy miért Zaynnek beszélek erről, hiszen egyáltalán nem volt bensőséges, bizalmas kapcsolatunk, s most mégis örültem, hogy ő talált rám.

- Dehogy teszed! – ellenkezett azonnal. – Sem te, sem Harry nem hagyja ezt! – biztatott.

- Mióta vagy ilyen bölcs? – kérdeztem halványan, talán kissé piszkálódóan elmosolyodva.

- Nem ismersz még, Jackson – nevetett fel, miközben a családnevemen szólított és felsegítve a padról sikerült rávennie, hogy haza induljunk.

Az utat csendben tettük meg, én nem éreztem késztetést, hogy megtörjem a közénk állt, egyáltalán nem zavaró csendet, s úgy tűnt ő is a gondolataiba merült.

Hazudtam volna, ha azt mondanám, hogy nem lettem egyre feszültebb, miközben a házhoz közeledtünk. Visszagondolva igazán gyerekesnek tűnt a viselkedésem, hogy ráhoztam a frászt mindenkire, de mikor beléptünk az épületbe senki sem azért ugrott a nyakamba, mert gyerekesnek és hisztisnek találtak volna. Mind a hárman megszorongattak és megkértek legalább százszor, hogy ne csináljak ilyet soha többé.

- Harry? – kérdeztem zavartan. Muszáj volt vele beszélnem. Őszintén. Komolyan.

- A szobájában – motyogta Louis. – Ne haragudj rá – kérte. – Teljesen kivan – húzta el a száját, ám inkább nem mondtam semmit. Biztató mosolyt küldve a fiúk felé megindultam az emeletre, egyenesen a göndörke szobája felé, ahol aztán kissé félősen bekopogtam, majd ijedten összerezzentem barátságtalan hangja hallatán.

- Nem Louis, nem érdekel, hogy sárkányok vannak a konyhában vagy unikornisok a kertben!

- Öhmm...Mila vagyok – motyogtam zavartan. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a hangnem csak Louisnak szólt vagy nekem sem kellene őt zavarnom. Kérdésemre azonnal választ kaptam; az ajtó kicsapódott, s mire észbe kaphattam volna Harry már szorosan magához ölelt, s úgy tűnt, hogy soha többé nem akart elereszteni.

Karjainak ölelése elképesztően jólesett, megnyugtatott és újra biztonságosban éreztem magam mellette. Pár pillanatra minden gondunk és konfliktusunk elfelejtődött, miközben mélyet szívtam illatából és viszonoztam ragaszkodó gesztusát. Hogyan tudnék rá valaha is haragudni?

- Annyira sajnálom – motyogta szomorúan, mikor behátrált velem a szobájába és elengedve becsukta maga után az ajtót. Hangja csöpögött a bűntudattól, tényleg bántotta a dolog, efelől nem voltak kétségeim.

- Felejtsük el – ráztam meg a fejem, de nem hagyta, hogy végig mondjam. Csak mondta és mondta és mondta. Úgy tűnt, egész idő alatt ezen gondolkodott, míg én távol voltam.

- Nem! – ellenkezett. – Mindig mindent csak elfelejtünk, a szőnyeg alá söpörjük minden gondunkat, de azok attól még ott maradnak! – magyarázta. – Nem mondhatom el neked, hogy mennyire szeretlek, mert nem úgy szeretlek, ahogyan te akarod, nem mondhatom el, hogy találtam valakit, mert félek, hogy fájdalmat okozok neked, egyszerűen....egyszerűen megőrjít, hogy nem tudok veled őszinte lenni, mert félek, hogy idióta vagyok és elveszítelek! Őszintén akarok veled beszélni, de mi van, ha összeveszünk? Ha valamelyikünk olyat mond, amit nem szabadna és...és vége mindennek?! – kétségbeesettnek tűnt és tanácstalannak, rossz volt így látni őt.

- Harry... – motyogtam, bár hosszú másodpercekig nem tudtam folytatni. Igyekeztem összeszedni a gondolataim, elmondani az én véleményem, de hirtelen minden még jobban összekuszálódott bennem. – Nem akarom, hogy én útban legyek a kapcsolatodban vagy az életedben – kezdtem bele. – Bármennyire is szeretlek úgy, ahogyan nem kellene a barátságunkat sokkal többre tartom annál, hogy önző legyek! Melletted akarok lenni bármi legyen is, azt akarom, hogy merd nekem elmondani a nő ügyeidet, mutasd be nekem az éppen aktuális szerelmedet, mert az is az életed része és én is az akarok lenni! Nem akarlak elveszíteni a hülyeségeim miatt, nem akarom, hogy rosszul érzed magad miattam!

Újabb hosszú másodpercekig csak próbáltam rendszerezni felhevült, zilált lélegzetvételeim, miközben azon gondolkodtam, hogy még mit mondhatnék neki, s miközben ő újra karjaiba kapott és szorosan megölelt. Arcát a nyakamba fúrva mélyeket lélegzett mintha csak megnyugodni akarna, s én egy percig sem ellenkeztem. Szorosan öleltem őt, miközben göndör tincseivel szórakoztam nyugtatásképp és csak hallgattuk percekig a körülöttünk elterülő, csillapuló csendet.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el – mormolta. – Sem a szüleidet sem Alicet...

- A szüleim...erről majd elbeszélgetek a szüleimmel – sóhajtottam. Még egy beszélgetés várt rám a szüleimmel, de úgy gondoltam, hogy ezen majd később kiakadok. – Szóval Alice – mormoltam mintha csak ízlelgettem volna a lány nevét. Éreztem magamon Harry feszült pillantását, miközben várta, hogy mit is reagálok. – Remélem tudod, hogyha megbánt téged megtépem – tettem még hozzá figyelmeztetően, szórakozott mosollyal ajkaim szegletében. Szavaimat hangos nevetés követte, miközben Harry hátra vetette magát az ágyon, s hasát fogva nevetett kijelentésemtől. – Ennyire vicces vagyok?! – kérdeztem sértetten.

- Dehogy is – rázta meg a fejét, bár nem igazán tett azért, hogy szavait alátámassza. Még mindig nagyszerűen szórakozott. – A pici, törékeny Mila megvéd mindentől – mosolyogta hamiskásan, mire kiöltöttem rá a nyelvem és válasz nélkül hagytam szavait.

- Inkább mesélj – böktem oldalba. – Ki ő? Hol ismerted meg? Stb... – biztattam mesélésre, hiszen tényleg érdekelt, hogy kinek sikerült megkaparintani a göndör, mindenki szerint nőcsábász Harry Stylest.

És ő mesélni kezdett. Talán hosszú órákon keresztül csak mesélt, miközben én türelmesen, keserédes érzéssel hallgattam szavait arról a lányról, akinek sosem léphettem a helyére, miközben egymás mellett elnyúlva a plafont bámultam és belefeledkeztem az időbe és a szavaiba. Részletesen elemezte a lány világos barna tincseit, szintén barna szemeit, nyitott, nagy szájú személyiségét és mindent, amit szeretett benne.

Olyan volt a lány, mint amilyen én nem. Nagyszájú, merész, bátor és Harry elbeszéléséből szenvedélyes és szexi. Így legalább világossá vált számomra, hogy én miért nem kellettem soha sem Harrynek a folytonos pirulásommal, visszafogottságommal és jó kislányos viselkedésemmel. Vajon, ha nem ilyen lennék szeretne? Akarom én, hogy ne engem szeressen csak azt, akinek mutatnám magam?

- Mila? – motyogta félálomban a fiú, mire kérdőn felé fordítottam a fejem és vártam, hogy folytassa. Göndör tincsei kócosak voltak, szemei az ablakon besütő fényektől titokzatos hatást keltettek, miközben tekintetét az enyémbe mélyesztette és folytatta; – Nem akarom, hogy miattam szenvedj – mondta. – Szerinted ki tudsz belőlem szeretni? – kérdezte, s én pár pillanatra még lélegezni is elfelejtettem. Csak remélni mertem, hogy ezt nem vette észre. Hosszú másodpercekig bámultam a szemeibe, miközben megfelelő válasz után kutattam.

- Mindent megteszek annak érdekében, hogy megmentsük a barátságunkat – ígértem, s noha így gondoltam és tudtam, hogy így helyes, mégis úgy éreztem mintha kést forgatnának bennem. Fájni kezdett minden lélegzet vétel, minden ígéret és minden döntés.

Ki kell szeretnem Harryből, hogy boldogok lehessünk. Lehetséges ez?