16. Shopping

16. Shopping

"Ez nem rólam szólt, hanem a kapcsolatukról. Mi mást tehettem volna?" - Alice

A kirakatokon hatalmas betűkkel jelezték a még mindig tartó leárazásokat vagy éppen a készlet drasztikus fogyását, amivel csak még inkább arra akarták ösztönözni a vásárlókat, hogy vegyenek meg mindent, amíg lehet. Ez a cél sikerül is, hiszen a hatalmas, ízlésesen díszített épület tömve volt szatyros, siető vagy éppen ráérősen andalgó emberekkel. Hol megállni nem lehetett a forgatag közepette, hol pedig menni nem lehetett a sok vásárló miatt, ami kezdett egyre jobban zavarni. Sosem szerettem a tömeget, a vásárlásról nem is beszélve, s elborzasztott a gondolat, hogy ezt a kettőt egyszerre kell kibírnom egy egész délutánon át. Persze esélyem sem volt ellenkezni, a lányok bizakodva magukkal rángattak, míg a fiúk jót szórakoztak sápadt, elkeseredett arcomon. Eszükbe sem jutott megmenteni, sőt, Harry kikötötte, hogy az ő kártyájával vásároljak és bármit, ami csak megtetszik, ráadásul Zayn ugyanezt tette a saját bankkártyájával. Alig akartam elhinni, hogy talán a fél boltot felvásárolhatnám, s pontosan emiatt maradtam a saját pénzemnél. Nem akartam egyiküket sem kihasználni, így is épp elég nagy bűntudatom volt a kialakult helyzet miatt.

Ha valaki hónapokkal vagy hetekkel ezelőtt oda jött volna elém és azt mondta volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök kinevettem volna, közöltem volna vele, hogy ez lehetetlenség, majd ott hagytam volna, hogy elgondolkodhasson a szavain. Most pedig megkövülten figyeltem a körülöttem zajló dolgokat és próbáltam megbirkózni a helyzettel, miszerint szerelmes vagyok a legjobb barátomba, akinek az egyik legjobb barátjával kavarok titokban, s akinek a barátnőjével vásárolgatok úgy mintha ezer éve ismerném. Könyörgöm, ha valaki tisztában lenne a helyzetemmel arcon röhögne, aztán elmondana minden útszélinek, hogy képes vagyok ilyet csinálni két fiúval. Vagyis csak egyikkel; Zaynnel. Nem akartam hamis reményekbe kergetni, hiszen szerintem ő is és én is tisztában voltunk azzal, hogy nem érzek úgy, ahogyan azt egy rendes kapcsolat megkövetelné, de egyszerűen képtelen volt visszakozni. Nem mondhattam meg neki, hogy ez egészet fejtsük el, mert szükségem volt rá, s bíztam benne, hogy egyszer beleszeretek és végleg elfelejtem Harry Stylest, mint szerelmet.

Tudtam, hogy önzőség, amit teszek és nem szabadna csinálnom, de mégis csináltam, mert képtelen voltam mást tenni. Zayn tényleg olyan volt nekem, mint a drog, szükségem volt rá, mégsem jelentette a világot, mint Harry. Változtatni akartam ezen. Annyira nagyon változtatni akartam ezen!

- Hé! – legyezgette meg előttem a karját Danie. – Minden rendben? – kérdezte, miközben érdeklődve megmutatott egy világoskék, ízlésesen dekoltált pólót, amit miután rábólintottam a kezembe nyomott. – Próbáld fel! – lökdösött be az egyik fülképe legalább tíz ruhával, amit mind kötelezően fel kellett vennem, majd megmutatnom nekik szépen sorban. Kezdtem azt hinni, hogy szimplán próbababásat akartak játszani velem mintsem maguknak vásárolni.

- Harry kikötötte, hogy figyeljünk oda rád, mert te úgysem fogsz! - magyarázta Eleanor mosolyogva. Cseppet sem bánták, hogy kiélhetik rajtam öltöztetős hajlamaikat. Majdhogynem minden boltba berángattak és majdhogynem minden göncöt rám aggattak, s majdnem meg is vetettek. Végül csak makacs hisztim bizonyult elégnek ahhoz, hogy csak azt vegyem meg, ami tényleg tetszik és ne azt, ami szerintük jól áll, mégis feszengek benne.

- A-a – vette ki a kezemből Danie a saját kártyám, mikor fizetni akartam. – Harry ránk parancsolt, hogy az övével vásárolj különben...különben nem akarom tudni, hogy mit tesz – mormolta a lány, s úgy tűnt tényleg félt Harry gyerekes bosszújától, amit szerintem még legjobb barátom sem talált ki teljesen.

- De ne már! – nyafogtam. – Majd én lerendezem vele – nyújtottam a kezem a bankkártyájáért, de minden próbálkozásom hasztalan volt. Kénytelen voltam fizetni legjobb barátom pénzéből, mert a sor egyre csak gyűlt mögöttem, s én nem akartam magamra bőszíteni az embereket.

A vásárlás az én kitöréseimet leszámítva mondhatni nyugodt volt, bár meglepett, mikor Daniellet és Eleanort olykor leszólították a rajongók néhány kép erejéig. Ilyenkor mi inkább háttérbe rejtőzködtünk, megkérve a két lányt, hogyha esetleg valaki kérdezné akkor nekik vagyunk az ismerőseik és nem a fiúknak.

Alice és Harry egyelőre titokba akarta tartani a kapcsolatát, s én sem akartam magam címlapon látni olyan találgatásokkal miszerint kivel kavarhatok a bandából. Már csak az ilyen pletykák hiányoztak volna amúgy is felfordult életemből.

Miután a fél üzletet végig jártuk rátudtam venni a három lányt, hogy üljünk le valahova enni, mert kilyukad a hasam és leszakad a lábam, ha ezt így folytatjuk.

Ajkaimat megnyugodó sóhaj hagyta el, mikor tálcával a kezemben leülhettem az egyik székre és neki kezdhettem a pizzámnak. Úgy éreztem magam, mint az ír fiú két óra kaja nélkül, csupán én az egész napot magaménak tudhattam ennivaló nélkül. 

- Igazából hálás vagyok – mormoltam két falat között. – Annyi ruhám lett, hogy egy évig nem is kell vásárlás miatt aggodalmaskodnom – vidultam fel, amit persze a három lány cseppet sem díjazott. Számukra érthetetlen volt, hogy miért nem szeretek vásárolgatni. 

- Addig nem, amíg minket ismersz – makacskodott Eleanor, s inkább nem ellenkeztem. Nem akartam, hogy már csak azért is bebizonyítsa, hogy neki lesz igaza.

- Mi van veled és Zaynnel? – kérdezett rá hirtelen Danie, mire akaratlanul is félre nyeltem a kólát. Rémülten meredtem a lányra, akit látszólag meghökkentett reakcióm.

- Hogy érted? – köhögtem továbbra is.

- A falakon üvegek vannak, akár kint vagytok a tornácon, akár nem – közölte velem Eleanor, mire az arcom a szégyentől lángba borult és egyből elment a kedvem az evéstől. Bele sem mertem gondolni, hogy mit gondolhatnak rólam jelenhelyzetben.

- Tudja még valaki? – kérdeztem bizonytalanul, továbbra is vörösödő arccal.

- Liam – felelte Danie. – Meg persze mi.

- Szóval? – érdeklődött kedvesen Eleanor. Nem úgy tűnt, hogy ítélkezne felettem vagy mérges lenne döntéseim miatt, szimplán érdekelte, hogy mit, miért teszek, illetve teszünk a fiúval. Ez végül is jogos volt, hiszen barátok voltak.

- Ez igazából egyelőre semmi – motyogtam. Kellemetlen volt erről beszélni, hiszen hogyan magyarázzak meg valamit, amit egyelőre én sem tisztáztam magamban? – Egyszerűen csak próbálom tisztázni magamban a dolgokat.

- És beleszeretni Zaynbe – fejezte be helyettem Alice, mire helyeslően bólintottam, miközben bocsánatkérő pillantást küldtem felé, amit látszólag nem igazán értett.

- Én nagyon sajnálom – motyogtam, mintha tényleg nekik tartoztam volna bocsánattal.

- De miért?! – adott hangot értetlenségének Danie.

- Mert nyílt titok, hogy mit érzek Harry iránt és ezért mit nem érezhetek Zayn iránt – magyaráztam. – És tényleg rettentően sajnálom – fordultam pár szó erejéig Alice felé. – Nem akarom, hogy emiatt elítélj vagy kellemetlenül érzed magad, hiszen nekem kellene elsüllyednem a szégyentől – mondtam, majd folytattam; – És így úgy tűnik mintha kihasználnám Zaynt, miközben valamiért Harry miatt is bűntudatom van – fakadtam ki teljesen. Jó volt végre őszintén beszélni erről. Hangosan kimondva sokkal tisztábbnak tűntek a dolgok. – Az egész zavaros és...ahh – sóhajtottam végül könyököm megtámasztva az asztalon, két oldalt a hajamba túrva.

- Hé – simított végig a vállamon nyugtatóan Alice. – Ne érezd magad emiatt kellemetlenül, persze, eléggé érdekes a szituáció és nem tudom, hogy nekem mit kellene ebben lépnem, hogy megkönnyítsem a dolgod, de nem akarom, hogy miattam rosszul érezd magad vagy bármi ilyesmi.

- Mila, egyszerűen csak össze vagy zavarodva – folytatta Eleanor teljes meggyőződéssel. Tényleg nem ítéltek el, sőt, segíteni akartak, s emiatt nem lehettem elég hálás. – Próbálsz szerelemmel kilábalni a szerelemből, mert máshogyan nem tudsz, ez..ez azt hiszem olyan bonyolult, női logikával, mint amilyennel a nemünk büszkélkedhet teljesen normális.

- De mi van, ha ezzel megbántom valamelyiküket? – kérdeztem továbbra is teljesen letaglózva.

- Nem fogod – felelte Danielle. – Ha eljön az idő jól fogsz cselekedni!

Nem tudtam, hogy ebben miért ilyen biztos, de imádkoztam, hogy igaza legyen. Nem tudtam volna elviselni, hogy bármelyik fiúnak bánatot okozzak, hiszen mindkettejüket szerettem. Ez vitathatatlan volt.

Jó volt kiadni magamból ezt az egészet, sokkal tisztábban láttam a dolgokat arról nem is beszélve, hogy kicsit sikerült lenyugtatniuk és biztosítaniuk afelől, hogy ezzel nem teszek semmi rosszat. Szerintem ez nem volt igaz, de legalább egyelőre kevésbé emésztett a bűntudat, ráadásul ideje sem volt, hogy emésszen. A vásárlást folytattuk az épület másik felével annak ellenére is, hogy a végére hulla fáradt lettem és még az életkedvem is elszállt, mire haza értem.

- A többiek? – motyogtam álmosan, fáradtan, szatyrokkal megrakva.

- Két perce mentek el gyors kajáért – felelte Zayn, miközben felkelt a tornác székéről és segített a szatyrokban. – Látom sikerrel járt a vásárlás – mosolyodott el mintha ezzel vigasztalni tudott volna.

- Soha, soha többé ne említs előttem vásárlást – kötöttem ki, mire akaratlanul is felnevetett.

- Rendben – mondta végül. – Még jó, hogy szombaton nem vásárolni akarlak elrángatni, hanem tetoválni – vigyorogta.

- Mi van? – pattantak ki a szemeim, miközben ledobtam az ágy végébe a szatyrokat és Zayn is hasonlóképpen tett. – Minek? – hirtelen megijedtem, hogy az én bőrömbe akarnak valamit belevésni.

- Csak egy kis igazítás kell az alkalomra – felelte közelebb lépve, mire akaratlanul fogtam kezem közé említett testrészét a rengeteg alakzattal és mintával.

- Akkor rendben – bólintottam. – De ebből nem lesz baj? – kérdeztem bizonytalanul, miközben felnéztem mosolygós arcára.

- Dehogyis – legyintett, miközben közelebb húzott magához és hosszas csókot nyomott ajkaimra.

Azokban a pillanatokban, mikor vele voltam egyáltalán nem éreztem rossznak, amit csinálok. Mellette nem érdekeltek a következmények, hogy mi ésszerű vagy mi a helyes és ezt imádtam a közelségében. Vele mintha csak repültem volna téve a világ gondjaira és bajaira, s noha nem szó szerint, mint a madarak, de tényleg mindent leszarva.