17. Enyém

17. Enyém

Zayn Malik szemszög

A hajnal első fényei homályosan jutottak át az összegyűlt, szürke felhőkön. A köd még nem igazán akart felszállni a még sötét utcákról, melyeket csak az utcai lámpák és a korán kelők házaiból kiszűrődő halovány fények világítottak meg. A csend olyan ijesztőnek, mégis nyugtatónak hatott, miközben lehunytam szemeim, s mélyet szívtam a már félig elégett cigaretta szálból. A nikotin jólesően csúszott le minden porcikámig, miközben ellazultam és kiengedtem a füstöt. A szürke paca hamar egybe olvadt a sötétséggel, amit félig lehunyt szemhéjaim alól kilesve kísértem figyelemmel.

A hideg levegő fokozatosan kezdte el csípni borostás arcom, s a vastag, szürke pulóver alá is beszökött a téli idő. Alig vártam, hogy végre vége legyen a télnek, már vágytam a nap sugaraira és a melegebb hőmérsékletre.

Gondolataim, melyek hosszú percekig a időjáráson kalandoztak végül a fent alvó lány felé fordultak. Pár pillanat erejéig a lakás benti zajaira koncentráltam, mintha vártam volna, hogy lecsoszogjon és kijöjjön a teraszra, mint annyiszor, mióta itt volt. Halványan megmosolyogtam aranyos mosolyának vonalát, szemeinek csillogó érdeklődését és bőrének pirosságát, amit olyan sokszor sikerült előidéznem rajta. Elképesztett a tény, miszerint a lány képes volt ennyire az ujja köré csavarni anélkül, hogy tudott volna erről, mert biztos voltam benne, hogy fogalma sincs mennyire leköti minden idegszálamat már csak a gondolata is, nemhogy a jelenléte és a közelsége. Életemben nem éreztem ilyet, ráadásul nem ilyen rövid idő alatt, de egyszerűen képtelen voltam ellenkezni az érzelmeimmel. Volt Milában valami, ami megfogott, talán az a sok lehetőség, amit elő akartam hívni belőle, hogy megismerhessem a másik oldalát, s azt sem tagadhattam, hogy külön élmény volt őt zavarba hozni néhány megjegyzéssel. Elvégre milyen férfi ne örülne, ha egy olyan lányt, mint Milát zavarba tudna hozni? Egyszerűen növelte férfi büszkeségem, hogy hatással voltam rá, hogy hatalmas érzelmi háborúja ellenére is teste úgy válaszolt az enyémnek, ahogyan azt elvártam, s szerettem.

Fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz ebből az egészből. Noha tudtam, hogy mi játszódik le benne átérezni nem érezhettem át, s segíteni sem tudtam.

Teljesen tisztában voltam azzal, hogy Mila Harrybe szerelmes, aki Alicbe szerelmes. Első gondolatra olyan volt ez, mint valami rossz, túl dramatizált szappanopera, amiről mindig elkapcsoltam tévé nézés közben. Aztán ha jobban belegondoltam az egészbe rá kellett jönnöm, hogy erről nem kapcsolhatok el, mert ez a valóság, ebből nem menekülhetek el egy távirányítóval, s őszintén szólva nem is akartam. Valami oknál fogva túl fontossá vált számomra Mila, hogy ilyen könnyen menni engedjem, azt akartam, hogy engem szeressen, hogy ne csak a teste, de a lelke is válaszolni tudjon az én rezdüléseimre. Felélesztett bennem egy fajta vadászösztönt, elvégre az elmúlt években bárkit megkaphattam, a minket körül vevő lányok többek voltak, mint készségesek, s noha nem ez okozta a főgondot kapcsolataimban, de egyikük sem tudott igazán megfogni. Mindig volt egyfajta érzésem vagy félelmem, hogy csak a One Direction rossz fiúját látják benne és nem simán a Bradfordi fiút. Mila egyáltalán nem One Directionként gondolt ránk. Harry még mindig a legjobb barátja volt és nem a milliók által áhított Harry Styles, s ez miatt mi sem bandatagok voltunk, hanem a göndörke barátai.

Zavartan nyomtam el a csikket, mikor feltűnt, hogy gondolataim ismét alaposan maguk alá temettek. Biztos voltam benne, ha valaki tudná, hogy ennyi fejtörést okoz számomra egy lány kivizsgáltatna, elvégre Zayn Maliknak, miért pont egy olyan lány kell, aki a legjobb barátjába szerelmes? Magam sem tudtam, csak abban voltam biztos, hogy makacsul és önfejűen akarom őt.

Egy sóhaj kíséretében tápászkodtam fel a székből, hogy felolvasztva megfagyott tagjaimat visszamenjek a meleg, még csendes lakásba. Még mindenki aludt, csak én nem tudtam ellenállni a hajnali cigaretta gondolatának, noha emiatt képes voltam akár délig is aludni, ha hagytak rá időt. Ez ritkán adatott meg.

Miközben felindultam az emeletre az utolsónak meg maradt pár lépcsőfokról feltűnt Harry kócos, csoszogós alakja, miközben átment Mila szobájába szerintem anélkül, hogy akár kinyitotta volna a szemét.

Rosszallóan, számban keserű szájízzel figyeltem, ahogy a lány ajtaja becsukódott és barátom alakja is eltűnt. Bármennyire is próbáltam képtelen voltam saját magam előtt eltitkolni vagy letagadni, hogy mennyire idegesített ez az egész. Kimondottan féltékeny voltam, hiszen Harry bármikor megölelhette vagy megpuszilhatta Milát, míg én csak akkor kerülhettem közel a lányhoz, ha kettesben maradtunk. Persze, tudtam jól, hogy Harryvel semmi olyat nem csinálnak, ami miatt jogom lenne a nyugtalanságra, de ismerve Mila érzelmeit legjobb barátja iránt mégis csak elkapott némi harag és megbántottság. Fogalmam sem volt róla, hogy mit is csinálhatnék ez ügyben, hiszen a lányon múlott minden. Én csak annyit tehettem, hogy kitartóan várakoztam és reméltem, hogy nem fogy el idő előtt a türelmem.

Becsoszogva a szobámba ledőltem a összetúrt ágyba, hogy visszaaludhassak még pár órácskára, miközben próbáltam nem foglalkozni a gondolattal, miszerint Harry Milánál van.

Fél tizenegy lehetett, mikor ismét magamhoz tértem és a fürdőszobába lépve rendbe szedtem magam. Lustaságra hivatkozva lemondtam a mai napi borotválkozásról, s azt az időt inkább a hajamra fordítottam.

Mire leértem a nappaliba már, mindenki fent volt.

- Csipkerózsika felkelt! – kiáltotta el magát Louis a kanapén henyélve, mikor meglátott a lépcsőn.

- Többiek? – kérdeztem még kissé kómásan. Kellett egy kávé és egy szál cigi, hogy teljes legyen a reggelem, vagyis inkább délelőttöm.

- Liam Daniellel, én nem sokára megyek Eleanorért, Niall pedig pakolászik a szobájában, a hétvégére haza megy – magyarázta. – Harry a szobájában nyáladzik a telefonba, a Tündérke pedig a konyhában – bökött fejével a konyha felé.

- Ez kimerítő információ volt, köszönöm – mormoltam némi bólintás kíséretében, kellett pár másodperc, amíg minden szava megemésztődött bennem.

- Máskor is – vigyorogta, majd figyelmét visszafordította a tévére.

Csendesen osontam be a konyhába, ahol Mila ténykedett a kávéfőző és egy serpenyő között. Halványan megmosolyogtam halk dúdolgatását, miközben látszólag teljesen a gondolataiba merült ezzel megkönnyítve a dolgom.

Karjaim óvatosan fonódtak vékony dereka köré, mire ijedtében ugrott egyet, s tágra nyílt szemekkel nézett hátra a válla fölött.

- A szívbajt hozod rám! – vádolt meg még mindig rémült hanglejtéssel, amit képtelen voltam nem meg nevetni, miközben feltűnt, hogy nem bontakozik ki karjaimból. – Amúgy pont jókor, csináltam neked kávét és reggelit, mert a többiek mindent bepusztítottak – magyarázta tovább.

- Egy angyal vagy – mormolta alig hallhatóan, ajkaimmal súrolva nyakának finom bőrét, mielőtt puszit nyomtam volna az érzékeny területre. Mozdulataim után háta még inkább mellkasomnak feszült, s számomra is jól érezhetően beleremegett érintésembe, ami akaratlanul is elégedett mormogást szakított ki a mellkasomból.

Ilyenkor olyan egyszerűnek tűnt minden. Elfelejtődött bennem a féltékenység vagy a várakozás feszültsége, csak arra koncentráltam, hogy a közelemben van és olyan reakciókat váltok ki belőle, amiket senki más. 

- Zayn... – kezdte volna figyelmeztetően, suttogva, mint ahogyan az utóbbi időben annyiszor, s végig sem kellett mondania. Karjaim maguktól hullottak le az oldalamhoz, hogy hátrébb lépve tőle esélyt se adjak annak, hogy valaki észre vegyen minket.

Persze, megértettem őt, tisztában voltam vele, hogy idő kell neki, mégis dühített ez a titkolózás, pedig nem is voltunk együtt hivatalosan. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mi is az, ami köztünk van napok óta, de nem is gondolkodtam ennek megfejtésében, arra gondoltam, hogy Mila majd eldönti, ha akarja, addig pedig próbálok a legtürelmesebben sodródni az árral.

Zavartan nézett rám hátra, mikor elvettem a pultról a bögre kávém. Arcéleim akaratlanul is megkeményedtek, miközben összeszorítottam a fogam és próbáltam úgy tenni, mintha ez a folytonos bujkálás nem okozna nekem gondot. Láttam szemeinek aggódó fényéből, hogy átlát rajtam, mégsem mondott semmit. Csendesen figyelte, ahogyan kiléptem a teraszra, hogy rágyújtsak  egy szálra.

Próbáltam elnyomni magamban a feltörő féltékenységet és elégedetlenséget, hiszen nem voltunk együtt, nem volt jogom ilyeneket érezni iránta, főleg mert ő szerintem egyáltalán nem volt kész arra, hogy bármit is viszonozzon nekem.

Egyszerűen csak feléledt bennem az ösztön, miszerint kimutassam az egész világnak, hogy ő az enyém.