24. Valami más

24. Valami más

"Valami más volt, valami megváltozott kettőnk között, aminek képtelen voltam nem örülni." - Zayn Malik

Elfáradtam. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire kifárasztottak a történtek, mikor mindenki nyugovóra tért, a lakás elhalkult, a fények elhalványultak és én egyedül maradtam a konyhába a csapból csobogó víz társaságában, miközben kezem a hideg cseppek alá mártva lemostam kézfejemről az oda száradt vért. A folyadék belemart sebeimbe, amik minden bizonnyal akkor keletkeztek, mikor dühömbe és kétségbeesésembe az ajtóba vertem ököllel. Még az emlékre is kirázott a hideg, s örültem, hogy túl jutottunk ezen. Nem szerettem Harryvel veszekedni, s ennél is jobban utáltam őt szomorúnak és tanácstalannak látni. Mindenesetre ez az eset meg is nyugtatott valamelyest. A fiúk bebizonyították, hogy tényleg egymás mellett vannak a bajban és minden megtesznek a másikért. Jólesett a tudat, hogy rájuk bízhatom Harryt, hiszen ahogyan eddig sem, úgy ezek után sem tudok mindig legjobb barátom mellett lenni. Biztosra vettem, hogy mind a négyen vigyázni fognak rá.

A csapot elzártam, majd szalvétába törölve a még halványan vérző részt ijedten ugrottam egyet, mikor a konyha boltíve alatt észrevettem egy vékony, magas alakot. A halovány fények miatt a fiú erősebb sziluettet kapott, miközben mellkasa előtt összefont karokkal meredt egyenesen rám, s úgy tűnt hosszú percekig egyikünk sem mozdult, míg szívem vissza nem nyerte normális ütemét az ijedtségből.

- Ne hozz rám szívbajt, légy szíves – kértem végül, hogy megtörjem a csendet, remélve, hogy ezzel őt is beszédre bírom. Nem értettem, hogy még miért van fenn, elvégre ő is nagyon kimerültnek tűnt az utóbbi órákban, azt hittem már rég az igazak álmát alussza.

- Majd vigyázok – mosolyodott el lassan, halványan, miközben közelebb lépdelve megállt egyenesen előttem és kérdőn a szalvétába tekert kezemet kezdte el tanulmányozni. – Mi történt? – kérdezte értetlenül, óvatosan ujjai közé fogva az érintett testrészem és jobban szemügyre véve a karcolásokat.

- Ha tutyimutyi vagy ne verekedj az ajtóval – tanácsoltam a saját káromból tanulva, figyelve, ahogy szavaim hallatán elmosolyodott. – De minden rendben – mondtam végül, elakarva húzni a kezem, de nem engedett érintése alól. Kajánul elmosolyodott, miközben a sebesült részem ajkaihoz emelte és óvatosan megpuszilta, míg tekintetét egy pillanatra sem szakította el az enyémtől. Éreztem, ahogy a vérem forrni kezd, minden az arcomba tódult, s pár pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Pedig kezdtem azt hinni, hogy kezdek szolidabban reagálni gesztusaira. Tévedtem.

- Ki jössz velem? – biccentett az ajtó felé, ujjainkat szorosan összevonva. Ha akartam sem tudtam volna nemet mondani, nem akartam elereszteni őt és ezzel ő is nagyon tisztában volt, miközben bólintásom után magával húzott a teraszra.

A hideg levegő azonnal arcon csapott, mikor kiértünk a tornácra, s épp megindultam volna szokott helyemre, mikor Zayn szorosabban fogott és visszarántott magához. Ügyelnem kellett, ha nem akartam ráesni a fiúra.

- Mégis hova mész? – kérdezte szórakozottan, szemeivel szinte felfalva, ami még inkább zavarba hozott. Nem igazán értettem, hogy mi ütött belé.

- A helyemre – motyogtam zavartan a másik szék felé intve szabad kezemmel, mire csak megrázta a fejét és leülve a másik ülőalkalmatosságra az ölébe húzott és továbbra sem eresztett.

- Itt a helyed – mondta könnyedén, miközben szabad kezével rágyújtott, míg másikkal továbbra is a derekamat fogta közre. Mintha csak azt mondta volna, mellettem van a helyed. A szívem tájéka belebizsergett szavaiba, s képtelen voltam eltitkolni gerincem megborzongását, mikor végig simított ujjai hegyével a hátamon.

- Miért nézel így? – értetlenkedtem még inkább elvörösödve, mikor ajkaimhoz emelte a szálat, s hagyta, hogy mélyet szívjak a cigarettából, miközben szinte lyukat égetett pillantásával az ajkaimba.

- Miért ne nézhetnélek így? – kérdezte könnyedén vállat vonva, figyelve, ahogy újabb nikotint tüdőzök le.

- Mert...olyan...fura – nyögtem ki végül, mire jókedvűen felnevetett, s hagyta, hogy a cigit ajkaihoz emeljem. Miközben megszívta a már egyre kisebb szálat tekintete újra az enyémbe mélyedt, s érezve ajkait az ujjaimnál a vér ismét pezsgett az ereimbe. A hűvös, téli levegő ellenére is melegem lett, amit csak úgy tudtam enyhíteni, hogy szabad, hideg kezem az arcomhoz nyomtam. Mozdulataimat megmosolyogta, de nem mondott rá semmit. Elnyomta a cigit, s továbbra is ölében tartott immár mindkét karjával ölelve.

- Elmondod, hogy Harry miért mondott nekem köszönetet? – kérdezte végül, mire bennem még az ütő is megállt. Persze, Harry mondta, hogy megteszi, de nem gondoltam, hogy komolyan gondolja. Azt hittem csak hirtelen felindulás.

Zavartan haraptam alsó ajkamba, miközben másik kezem is az arcomra nyomtam és csak meredtem az asztal terítőjének gyűrődéseire. Mintha ezzel elértem volna, hogy elfelejti kérdését vagy beleolvadok a sötétségbe. Őrület...

- Lényegtelen – vontam vállat, mikor nem bírtam tovább a pillantását, s ránéztem. Muszáj volt ránéznem, látni huncutul csillogó, sötét szemeit, félmosolyát és borostáját. Ez mind-mind örömet okozott nekem, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért vagy mióta is éreztem ilyen felerősödve Zayn iránt.

- Engem azért érdekel – makacskodott jót derülve helyzetem, egy percre sem eresztve pillantásom. Tudtam, hogy nem menekülhetek kérdése elől, s azt is kinéztem belőle, hogy akár egész éjszaka itt ült volna velem, ha nem felek kíváncsiságára.

- Mert beszélgettem Harryvel és azt mondta, hogy megváltoztam szerinte jó irányba és valahogy kilyukadtunk ott, hogy szerintem miattad – hadartan, majd mikor szavaim elakadtak érdeklődve néztem Zayn meglepett, mégis mosolygós arcára. Vonásaira mintha némi büszkeség költözött volna, mikor ajkai még inkább felfele görbültek.

- Így gondolod? – kérdezte kíváncsian, mintha csak ki akart volna belőlem csikarni valami vallomás félét. Úgy gondoltam, ennyit igazán megérdemel türelme és segítsége miatt, így félre téve zavarom belekezdtem;

- Úgy gondolom, hogy mióta folyton a nyakadon lógok sokat változtam és ez rengeteg részben neked köszönhető – magyaráztam. – Sokat segítesz nekem – ismertem be teljesen komolyan, mégis halványan mosolyogva, miközben ismét elvesztem boldogan csillogó szemeiben.

Pár pillanatig hezitáltam, miközben elmerültem szempárjának fényében, míg végül megszüntetve a kettőnk közti távolságot ajkaira hajoltam. Lassan és ráérősen csókoltuk egymást, mintha miénk lett volna az örökké valóság minden pillanata, ameddig csak a képzeletünk ért, s talán ez volt az első alkalom, mikor csókja megmozgatott valamit bennem úgy igazán, eget rengetően. Nem vágy volt, mint mikor egy-egy alkalomkor vadul marcangolta ajkaim ez sokkal inkább kapcsolódott az érzelmeimhez mintsem a fizikai igényeimhez.

Karjaim a nyaka köré fontam sokkal szorosabban, mint eddig, míg ujjai a derekamba martak cseppet sem fájón vagy kényelmetlenül. Vékonyan metszett ajkai egyre vadabbul tépték a szám, ahogyan ölelése erősödött, s tudtam, hogy addig nem kegyelmez, amíg be nem hódolok neki és hagyom, hogy ő vezessen.

Zayn bármennyire is volt más, mint a többi vele hasonlókorú fiú tipikusan férfi volt abból a fajtából, aki szeret uralkodni, vezetni és birtokolni. Nem igazán hagyta, hogy az ilyen gondtalan perceinkben esetleg én legyek fölényben, kötelességének érezte, hogy csókjaink alkalmával is bizonyítsa, ebben a megnevezhetetlen kapcsolatunkban ő hordja a nadrágot, ő a férfi.

- Aludj ma velem – kértem alig hallhatóan, mikor ajkaink elváltak, hogy levegő után kapkodhassunk. A hideg, esti levegő mélyen hatolt bele a tüdőmbe, kicsit észhez térített Zayn által okozott kábulatomból. – Ne értsd félre... – kértem zavartan, halványan elpirulva, mikor szemei kajánul felcsillantak.

- Dehogy értettem – nevetett megenyhülve, jókedvűen. – Menjünk – biccentett a lakás felé, mire engedelmesen kimásztam öléből, s követtem őt a már teljesen lenyugodott épületbe. – És mégis hogyan akarod ezt kivitelezni? – kérdezte alig hallhatóan. Lehelete perzselte az arcom, hogy a fülemhez hajolt és belesuttogott, pedig mindketten tudtuk, hogy a többiek rég alszanak és nem kellene ennyire figyelnünk a csendességre.

- Menj a szobádba, mindjárt megyek – motyogtam, majd belépve a sajátomba összetúrtam az ágyat, átöltöztem, s visszasiettem a fiúhoz, aki arcán kíváncsisággal ücsörgött az ágy szélén rám várva, immár csak egy alsónadrágban.

- Mit eszeltél ki? – kérdezte érdeklődve, miután becsuktam magam után az ajtót és be is zártam azt. Nem lett volna kellemes, ha reggel valamelyik fiú benyitott volna ránk. Azt nem tudtuk volna sehogy sem kimagyarázni.

Hálát adtam a sötétségnek, hiszen így Zayn nem láthatta lángoló arcom alul öltözöttsége miatt noha volt egy sanda gyanúm, hogy jó látás ide vagy oda teljesen tisztában volt azzal, hogy mennyire zavarba ejt az egész helyzet.

Kérlelően kinyújtotta felém mindkét kezét, majd mikor engedelmesen elé lépdeltem az ölébe húzott szembe magával, s továbbra is türelmesen várta a válaszom.

- Majd mikor magyarázkodni kell megtudos – feleltem gonoszul elmosolyodva, tudva, hogy titkolózásommal idegesíthetem kicsit.

- Na... – mormolta kérlelően ajkait végig húzva állam vonalán, amivel szívemet csak még hevesebb ritmusra ösztökélte, miközben kezét a végig futtatta az oldalamon, s jó kisfiúként ott meg is telepedett. Tudta jól, hogy nem azért jöttem át hozzá, s azzal is teljesen tisztában volt, hogy nem is lennék még kész többre köztünk.

- Ne is próbálkozz – nevettem fel halkan könyörgésén.

Épp készültem volna lekászálódni róla, mikor egy hirtelen mozdulattal fordított helyzetünkön, míg én az ágyon terültem el, addig ő felém magasodott és nem eresztett karjaiból. Kényelmesen helyezkedett el rajtam, miközben folyamatosan hol az arcom, hol a nyakam puszilgatásával volt elfoglalva, s élvezettel figyelte, ahogy lélegzetem érintése alatt egyre rendszertelenebbé vált.

- Miért nem mondod el? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.

- Mert még ki kell találnom – vallottam be, mire jóízűen felnevetett és bólintott.

Csak addig voltam meg a tervben, hogy amíg Zayn bezárkózott a szobájába, hogy nyugodtan aludhasson addig én elmentem valahova kora reggel mielőtt még a többiek felkelhettek volna.

- Ravasz – nevetett még mindig némi gúnnyal és elismeréssel a hangjában, miközben legördült rólam és a helyére mászva intett, hogy kövessem őt.

Bőröm még mindig égett érintései nyomán, ahogyan felkúsztam mellé és takaró alá bújva hagytam, hogy magához vonva szorosan mellkasához öleljen.

Közelsége, mellkasának fel-le emelkedése és lélegzésének lassan szuszogásba mélyülése megnyugtatott, biztonságot adott ahhoz, hogy végre elaludjak a karjaiban.