21. Mozi

21. Mozi

"Hát ilyen egy One Direction féle mozizás!" - Harry Styles

Február közepe lévén a nap még mindig hamar a horizont alá bukott, s a levegő sem akart felmelegedni, jelezni, hogy a tavasz nem sokára beköszönt a fővárosba, s az egész országba is. A jó idő még váratott magára, miközben Zayn oldalán megérkeztem a plázához, ahol aztán egy hatalmas kerülővel megtaláltuk a hátsó kijáratot. Továbbra sem értettem egészen, hogy miért kell a hátsó ajtót használni, de inkább nem kérdezősködtem. Kitartóan követtem a vigyorgó fiút, aki a telefonjába merülve értesült a fiúk helyzetéről.

- Kicsit késtünk – közölte velem. – A filmet már elkezdték, Harryék már bent ülnek – magyarázta, miközben engedékenyen előre engedett az egyik ajtónál, s ismét elém kerülve vezetett tovább az alacsony, fehér folyosón. A hely ismerős volt, bár inkább azért, mert az ellenkező irányba volt szokás elhagyni a mozitermet, s nem oda fele menni. Mindenesetre senki nem állt az utunkba, s Zayn sem zavartatta magát a nem mindennapi közlekedés miatt. 

A kétszárnyú ajtóhoz érve a fiú résnyire nyitva az ajtót beslisszolt, miközben engem is magával húzott, s addig nem eresztette el a kezem, amíg a leghátsó sorhoz érve le nem ültünk a többiek mögé tekintve, hogy már csak ott maradt kettőnknek hely.

Mindenesetre megértettem, hogy miért is volt szükséges ez a fajta mozizás, hiszen mire elkezdődött a film mindenkit annyira érdekeltek a vetített képkockák, hogy senkit nem foglalkoztatott az, hogy ki és miért mászkál a sorok mellett. Ráadásul a sötétség miatt az arcokat is nehezen lehetett kivenni. Nem ismerték fel a fiúkat.

- Ravasz – mormoltam, mikor gondolataim végéhez értem, mire Zayn csak elégedetten bólintott tudván, hogy mire is gondolhattam az elmúlt pár másodpercben, míg Niall kezünkbe nyomott egy hatalmas doboz kólát és pattogatott kukoricát. Persze, hogy ő volt az édesség felelős...

- Minden rendben? – fordult hátra néhány másodperc erejéig Harry, zöld szemeit egyenesen rám szegezve. Mintha csak meg akart volna bizonyosodni afelől, hogy tényleg minden abszolút rendben van velem és nem támadott meg egy csapat galamb útközben.

- Persze – nyugtattam meg őt egy halvány mosollyal, majd hátra dőlve a székben figyelmem végre a filmnek szenteltem.

Azt már előre gondoltam, hogy nem valami romantikus, csöpögős filmre váltottak jegyet, igazából valami jó akciófilm vagy rajzfilm között ingadoztam, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Sikerült megegyezniük valami horrorban, ami csöpögött a vértől, harsogott a sikolyoktól és teli volt megválaszolatlan kérdésekkel a gyilkost illetően.

Sosem volt bajom a horror filmekkel, nem voltam az a félős fajta, hiszen olyannyira letudtak kötni a vértől mocskos és undorító jelenetek, hogy még félni is elfelejtettem elég gyakran.

Kikerekedett szemekkel meredtem a szőke főszereplő srácra, aki kezében egy vázával igyekezett kijutni a nagymamájától megörökölt házból, ám barátait elvesztve teljesen kiszolgáltatottá vált annak a kétlábú, szőrös izének, ami a szomszéd erdőből szokott elszabadulni éjszakánként és ritkítani az amúgy békés város lakosságát.

- Ne menj be... – motyogtam egyszerre Louissal, akit szintén teljesen magával ragadott, az amúgy eléggé gyengére sikeredett film. Látszott a berendezésen és a jelmezeken, hogy mind csak a díszlet részei, s az állat-ember torz arca sem valódi.

Nem kerülte el a figyelmem, ahogy Alice ijedten megugrott egyenesen Harry vállába, mikor a srác benyitott a pincébe, s az a valami egy hamar elkapta némi légzés visszafojtott perc múltán.

- Én mondtam, hogy ne menj be oda! – elégedetlenkedtünk Louissal, ami már mindkettőnk figyelmét felkeltette. A fiú cinkosan fordult hátra felém, amit viszonoztam. – Végre valakivel túl élnék egy ilyet – vigyorogta, mire akaratlanul is felnevettem, majd inkább elcsendesedtem az előrébb ülő, mocorogni kezdő nézők miatt.

Figyelmem a legidősebb bandatagról Zaynre terelődött, aki könyökén támaszkodva, unottan meredt a képernyőre, amíg észre nem vette, hogy őt figyelem.

A homályos fénytől vonásai kissé férfiasabbnak tűntek, ajkait és szemeit kiemelték a váltakozó, hol világosabb, hol sötétebb fények.

- Annyira látszik, hogy mű az egész – magyarázta halkan, mikor leolvasta arcomról az érdeklődést iránta. Helyeslően bólintottam, majd meglepetten pislogtam a felzizzenő Harryre és Alicere. A filmben épp bemutatták miként szeletelte fel azaz állat a szőke, pórul járt srácot. A vad morgó, hörgő hangja betöltötte a termet, miközben innen-onnan zizzenések és helytelenítő szavak törtek fel a sorokból a rengeteg művér és belsőség láttán.

Valahonnan előröl még fel is pattantak, hogy elhagyják a termet, amit nem igazán értettem; aki nem bírja a horrort miért vesz rá jegyet?!

Épp kezdtem volna ismét elmerülni a film cselekményeiben, de Zayn combomra vándorolt keze pár perc erejéig megakadályozott ebben. Bőrének melegét még a farmer ellenére is éreztem, miközben kezem az övére raktam, s összekulcsoltam ujjainkat. Figyelme továbbra is a vetítőre szegeződött, míg ajkain féloldalas mosoly játszott, s noha nem nézett rám tudtam, hogy legalább annyira koncentrál a mozdulataimra, mint én őrá. 

A film további részében képtelen voltam cselekményre koncentrálni, egyszerűen nem tudtam figyelni a véres jelenetekre, a sikításokra vagy az elfúló hörgésekre, hiszen Zayn keze néha fel-le mozdult a combomon anélkül, hogy bármi is jelét adta volna annak, hogy nem a filmet nézné, pedig teljesen biztos voltam abban, hogy nagyszerűen szórakozik olykor megfeszülő izmaimon és gyorsuló lélegzetvételemen mozdulatait érezve. Direkt feszegette a határaim.

- Kérlek – tátogtam neki kétségbeesetten, kezét megállítva a vándorlásban egyre feljebb a combomon. – Elég! – tettem még hozzá, mikor képtelen volt megállni, s vöröslő arccal viszonoztam sötét szemeinek kaján csillogását. Nem voltam hozzá szokva, hogy a mozi sötétjében bárki is efféleképpen közeledjen hozzám és foglalkozzon velem. Féltem attól, hogy valaki észre vesz bennünket, miközben saját reakciómtól is igyekeztem megfutamodni. Simogató érintése olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amelyekhez még nem volt szerencsém. Furcsán bizsergett az alhasam, a torkomban dobogott a szívem és koncentrálnom kellett, ha lélegzetet akartam venni.

Látva zavart, szétesőben lévő helyzetem halkan felkuncogott, s kezem az övéhez vonva ujjaimat összefonta a sajátjával és végre hagyott a filmre koncentrálni.

- Srácok – pisszegte Liam, miközben oldalra dőlt, hogy mindenki hallhassa szavait. Láttam a film kékes fényétől furcsa színt öltött íriszén, hogy észre vette Zaynnel összekulcsolt ujjainkat, de nem tette szóvá, én pedig zavartan húztam el a kezem, amit a mellettem ülő fiú mozdulatlanul hagyott. – Lépnünk kellene, ha nem akarunk feltűnést – osztotta meg velünk véleményét, mire mindannyian egyszerre kezdtünk el szedelődzködni.

Bármennyire is siettünk így is elkéstünk az angolos távozással, hiszen mire leértünk a kijárati ajtóhoz beleütköztünk egy párfős lánycsapatba, akik látszólag még mindig a film hatása alatt voltak. Reméltem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy ne vegyenek észre minket, vagyis a fiúkat, de pechünkre ismét tévedtem. A szőke, alacsony lány kábán pislogva meredt egyenesen Niall rémült tekintetébe mielőtt hangosan, barátnőjébe kapaszkodva el nem szólta magát.

- Ők nem a One Direction? – kérdezte lihegve. Látszólag hatalmas energiájába tellett megállnia a lábán, ám mielőtt a mellette lévő, magas, nyúlánk lány válaszolhatott volna a fiúk futásnak eredtek.

Megdöbbenve néztem utánuk egészen addig, amíg Zayn az utolsó pillanatban meg nem ragadta a kezem és magával rángatott. Az első két lépésnél majdnem orra buktam meglepettségemben, ám mikor meghallottam a mögöttünk feltörő, fellelkesült hangokat kénytelen voltam én is megiramodni.

- Most merre? Most merre? – torpant meg Niall teljesen bepánikolva. Semmi kedve nem volt ehhez az egészhez, hiszen tele ette magát édességekkel.

- Bújjatok el a konténer mögött – utasítottam őket. – Gyerünk már! – szóltam rájuk, mikor értetlenül pislogtak rám és nem mozdultak.

Végül aztán némi esés után mindannyian megbújtak a hatalmas, sötétzöld műanyag mögött, miközben igyekeztek nem nagy zajt csapni, amíg én a falnak dőlve vártam a hisztérikus rajongókat, akik hamarosan meg is érkeztek. Hatalmas robajjal csapták ki az ajtót, miközben sűrű pislogások közepette próbáltak koncentrálni a sötétségben. A halvány utcai lámpák fényeiben is láttam szemüknek áhítatos csillogását és kipirult arcukat.

- Nem erre van a pláza kijárat – osztottam meg velük nézeteimet, miközben hagytam, hogy hajam az arcomba hulljon és igyekeztem flegma, kissé barátságtalan hangsúlyt adni szavaimnak.

- Öhm...nem láttál itt öt srácot? – kérdezte a bátrabbik, mikor összeszedte a gondolatait.

- Nem – feleltem azonnal. – Minek kellene nektek öt srác? – értetlenkedtem továbbra is zabosan. – Azt hittem fordítva szokott lenni a dolog, nem kislánynak kellene kergetni fiúkat!

- Ezt te úgy sem érted! – rázta meg a fejét az egyik, úgy tűnt teljesen felháborodott viselkedésemen.

- Akkor még mit kerestek itt? – kérdtem számon őket. – Tűnés befelé! – biccentettem az ajtó felé.

- Te velünk így nem beszél! – sziszegte dühösen az előbbi, mire felvont szemöldökkel kezdtem el azon tűnődni, hogy most mi legyen.

- Cica, jössz már? – hallottam meg egy ismerős, mégis sokkal mélyebb és barátságtalanabb hangot, ami ugyan engem majdnem nevetésre késztetett a lányokat inkább megijesztette.

Ajkaimon gunyoros mosollyal, fel vont szemöldökkel meredtem rájuk egészen addig, amíg el nem tűntek az ajtó mögött.

Mikor biztos voltam benne, hogy nem hallanak, s vissza sem jönnek ajkaimból hatalmas nevetés tört föl, miközben meggörnyedtem és kiadtam magamból a jókedvet.

- Melyikőtök volt? – néztem a többiekre, akik időközben hasonló jókedvvel és nevetéssel előbukkantak.

- Én – vigyorogta elégedetten Niall, mire lepacsiztam vele és tovább nevettem az előbbi jeleneten.

- Mila megijesztette a rajongóinkat, nem gondoltam volna, hogy egy ilyet valaha megélek – vigyorogta Harry büszkén, miközben összekócolta a hajam, amit igyekeztem utána kifésülni és a nyakamba tűrni. Zayn elfojtott mosollyal követte figyelemmel mozdulataim.

- Inkább menjünk – tanácsoltam. – Nem akarom, hogy más is észrevegyen benneteket – ráztam meg a fejem, hiszen noha vicces volt ez az egész tartottam attól, hogy más rajongók nem lennének velem szemben ennyire félénkek.

- Megrémítetted a rajongóinkat! – állapította meg még mindig teljesen ledöbbenve, de vigyorogva Louis némi kekeckedő megrovással a hangjában.

- Megmentettem a pofidat attól, hogy a lányok szétszedjék! – vágtam vissza, ami még nagyobb nevetésre késztette őt.

Én magam is meglepődtem viselkedésemen, hiszen sosem voltam az a fajta, aki bántóan viselkedett másokkal, inkább mindig csendben meghúzódtam a háttérben, kimaradtam a konfliktusokból, de ezt most mégis élveztem.