22. Styles

22. Styles

Harry Styles szemszög

A karrierünk szárnyalt. Újabb és újabb fellépésekkel zsúfoltuk meg amúgy is sűrű naptárunkat, díjakat nyertünk el minden hónapban és képtelenség lett volna megpihenni egy-egy szabadnapon a programok miatt, amit persze egyikünk sem bánt. Egyszerűen élveztük ezt a felhajtást, s örültünk, ha szeretteinkkel lehettünk egy kis ideig, amíg szoros beosztásunk nem kötelezett minket másra.

Mila tökéletesen beilleszkedett a világomba. Hatalmas megnyugvást jelentett számomra, hogy a fiúk megszerették őt és ez fordítva is igaz volt, néha már anyáskodott felettünk és mindannyiunknak jól esett az a szeretetteljes törődés, amivel haza várt minket egy hosszú nap után. Tényleg hatalmas energiát nyújtott számomra, hogy ott volt mellettem még akkor is, ha az első hetekben akadtak kínos pillanataink, amik során akaratlanul is megijesztett a gondolat, miszerint kapcsolatunk nem bírná összekuszálódott érzelmeinket. Nem akartam őt elveszíteni, nem akartam, hogy tönkre menjen a kapcsolatunk bármilyen oknál fogva.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer képes lesz valaki teljesen az ujjai köré csavarni. Sok nővel volt dolgom, ami miatt nem panaszkodhattam, de mégis hiányzott belőlük valami. Lehetett tökéletes alakjuk, nagyszerű humoruk vagy személyiségük valami sosem klappolt pár hetes vagy napos kapcsolataimban, valami mindannyiukból hiányzott, ami igazán megfogott volna. Sokáig nem tudtam mi az, nem is nagyon tűnődtem ezen, de aztán megismertem Alicet. Rájöttem, hogy a gyönyörű arc, humor és személyiség mellett kellett számomra valami kislányosság és csintalanság is. Kellett valaki, aki mellet úgy érezhetem magam, mint egy férfi, valaki, akinek vigyáznia kell a párjára, míg barna szemeiben olykor meg-meg csillanó kajánság teljesen feltüzelt. Úgy éreztem, hogy ő tökéletes számomra.

Halkan dudorászva öntöttem magamnak kakaót, miközben betelepedtem a nappaliba és elkezdtem kapcsolgatni a csatornák között. Sokan még aludtak, hiszen az óra alig mutatott nyolcat és az este nagyon későn értünk haza. Mindenki durmolt.

- Hé – mormolta meglepetten, mindenféleképp örömmel a hangában Mila, mikor becsoszogva a nappaliba a kanapén talált Frédi és Bénit nézve. Megmosolyogtam a lány kócos haját, álmoskás pillantását és testén teljesen össze-vissza csavarodott pizsamáját.

- Jó reggelt – köszöntem, majd lerakva az asztalra az üres bögrét karjaim kinyújtva felé élveztem, ahogy ölelésembe bújva szuszogott a nyakamba.

Szerettem őt, kétségtelenül mindig is szerettem őt a szívem minden szeretetével és ragaszkodásával annak ellenére is, hogy nem viszonozhattam érzelmeit teljesen. Élvezettel öleltem őt magamhoz, miközben hátra dőltem és tovább bámultam a tévét.

- Mi újság? – kérdezte percek múltán még mindig kásás hangon, miközben kibontakozott ölelésemből és elhelyezkedett mellettem törökülésben.

- Semmi – ráztam meg a fejem eltűnődve, viszonozva pillantását. – Kellene már egy közös program, nem gondolod? – kérdeztem szórakozottan, mire helyeslően bólintott, noha nem egyből. Nem tudtam mi lehet hezitálásának oka, de inkább nem firtattam. Nem akartam erről tudomást venni, sem arról, hogy egyre kevesebb időt töltöttünk együtt, úgy gondoltam, hogy ez csak véletlen az én elfoglaltságaim miatt.

- Majd összehozunk valamit – mondta, de szavai nem tűntek ígértnek. Inkább témát terelt. – Ma mit csináltok? – kérdezte.

- Én Alicel találkozok – feleltem. – Egy hete nem láttam – tettem még hozzá, mintha magyarázkodnom kellett volna annak ellenére is, hogy szavaimra egy szó nélkül, megértéssel a szemeiben bólintott. Valamiért bűntudatom volt, de nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy pontosan miért. – A többieket nem tudom, azt hiszem Liam Andyékkel találkozik, Lou Eleanorral lesz, Niall mintha valami találkozást emlegetett volna valamilyen haverjával Írországból, Zayn pedig...na őt nem tudom – ráztam meg a fejem. – Gondolom a félnapot átalussza, aztán a nyakadon lóg – vigyorogtam piszkálódóan, mire halkan felnevetett és vállba ütött. Úgy tűnt nem igazán bánja szavaim, s ezt inkább betudtam annak, hogy szerette és elfogadta Zaynt a fiú perverz megjegyzései ellenére is, mint ahogyan a többi fiút is. Fölösleges lett volna kombinálnom, hiszen egyikőjük sem mutatott többet barátságnál, ráadásul tapasztalatból tudtam, hogy milyen kellemetlen ha valakik alaptalan dolgokkal vádoltak.

- Hánykor mész el? – kérdezte. – Mert akkor csinálok reggelit...  – biccentett a konyha felé.

- Tudod jól, hogy arra mindig van időm – vigyorogtam akár egy éhes óvodás, hiszen imádtam a főztjeit. Úgy voltam vele, ha egyszer haza kell mennie nem fogom hagyni, különben éhen halunk ismét rászokva a gyors, rendelt kajákra. Csak azóta jutott a szervezetembe rendszeresen zöldség, amióta mellettem volt.

- Azt egyből gondoltam – mosolyogta, miközben összekócolta amúgy is rendezetlen hajam, s kisomfordálva a konyhába neki állt összeütni valami reggeli félét.

A finom illatok, melyektől még a nyál is összefutott a számban hamar beterítették az egész lakást, s felkeltették a banda másik három tagját is. Zayn még mindig durmolt, kihasználta, hogy nem rontott be valamelyikünk a szobájába és ébresztette fel a legédesebb álmaiból.

Mila jót vigyorgott falánkságunkon, látszólag örömmel konstatálta, hogy imádjuk minden ételét, amit csinált.

- Angyal vagy, Mila – mormolta Louis naprakészen, miközben gyors puszit nyomott a lány feje tetejére és felment a szobájába készülődni.

- Köszönöm – mondta Niall is hálásan, miközben a mosogatóba rakta a tányérját és el nem múló fáradtságra hivatkozva még visszafeküdt fél órára.

Percekig figyeltem, ahogy Liam elkezdett mosogatni levéve ezt a gondot a velünk élő lány válláról, aki kíváncsian nézve az órára ébresztett fel a gondolataimból.

- Hányra mész? – kérdezte kíváncsian, felébresztve engem gondolataim menetéből.

- Oh – kaptam észbe, s hálaképpen megpuszilva mosolygós arcát én is elsiettem készülődni.

Bármennyire is hiányzott, hogy kicsit Milával legyek és beszélgetni tudjunk szerelmes részem már barátnőmmel akart lenni. Magam mellett akartam tudni karcsú testét, hogy megölelhessem és kifulladásig csókolhassam.

Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, s elbúcsúzva a többiektől útnak indultam a már jócskán felébredt városban.

Magamon éreztem egy-egy pirosnál a megdöbbent pillantásokat, de nem reagáltam rájuk, már megszoktam, hogy az emberek felismernek, néha már fel sem tűnt. Céltudatosan haladtam az apró, bérelt lakás felé, ahol Alice lakott, s ahova belépve különös feszültség lett úrrá rajtam.

- Alice? – kiabáltam be, mire hamarosan feltűnt szobájából az eléggé zavarodott és kétségbeesett lány. – Mi a baj? – kérdeztem értetlenül, összefont szemöldökkel. Egyáltalán nem tetszett ez az egész!

- Harry? – kérdezte. – Itt is vagy?! Öhm, két percet kérek és mehetünk – kezdett el kapkodni, ami csak még nagyobb okot adott arra, hogy ne hagyjam annyiban a témát.

- Alice, mi a baj? – kérdeztem újra, miközben lefogtam mindkét kezét, hogy megálljon esetlen mozdulataiban.

- Ah, nem olvastál ma még újságot? – kérdezte lehajtott, csalódott fejjel. Először nem értettem, hogy mire gondolt, aztán figyelmem a kanapéra siklott, ahol kapásból hat napilap pihent teljesen szétszórva és gyűrötten.

- Miért...? – motyogtam, miközben elengedtem őt és a címlapokra kezdtem el koncentrálni.

Harry Styles hazudott a rajongóinak! – állt az egyik újságon.

A One Direction nőcsábásza két felé csapja a szelet.

Harry Styles háremet tart?

Ki az a titokzatos lány a 1D háza táján?

A brit fiúbanda göndör énekes csúnyán átvágta a rajongókat!

Minden címlapon én voltam hol Milával, hol Alicel az oldalamon. A hatalmas, élénk betűk majd' kiégették a szemem, miközben bennem ijedtség terjedt szét, s akaratom ellenére, reflexből nyúltam a telefonom után, hogy körbe nézhessek a twitteren. Tudtam, ha valamiről tudnom kell akkor ott kell szét néznem.

#Mila vagy Alice?

#Why Harry?

#Harry Styles

Sad Directioners

Liar Harry

A szokottnál is több értesítésem volt, s kevesebb követőm. Bármit olvastam a kétségbeesett, hitetlenkedő szavakba ütköztem, miközben hazugnak neveztek és legjobb barátnőmet vagy a páromat illették alaptalan és bántó szavakkal.

- Mi a franc?! – sziszegtem hitetlenkedve, teljesen elszorult torokkal. Képtelen voltam befejezni az olvasást, tekintetem a sorokon futott, s minden egyes ócsárló és csalódott szó után úgy éreztem, hogy a mellkasom szét szakadt.

- Harry! Harry, fejezd be! – követelte tőlem a még mindig előttem ácsorgó lány, miközben a telefont próbálta szétfeszíteni az ujjaim közül. Tekintetében aggodalom csillogott, mikor viszonozta pillantásom és próbált meggyőzni arról, hogy fölösleges ezeket olvasnom, mert semmit nem jelentenek. Nekem igenis jelentettek! Bántott, hogy az emberek jogtalanul ítélkeztek felettem és próbálták megmondani, hogy mit tegyek vagy mit ne. Mindegyikük okosabbnak akart tűnni, mint én pedig egyáltalán nem voltak tisztában az igazsággal. Semmit sem tudtak.

- Menjünk át hozzátok – tanácsolta Alice. – Ők majd segítenek, megmondják, hogy mit tegyünk – ajánlotta, s noha szólni akartam, hogy nincs szükségem most rájuk nem jött ki hang a torkomon. A telefont szorongattam, bejegyzésekkel és trendekkel ostoroztam magam, miközben barátnőm volán mögé ült és a Direction házba hajtott.

Mindig próbáltam olyan ember lenni, akit nem érdekelnek az emberek véleményei és rossz indulatú megjegyzései. Próbáltam nem foglalkozni az utálóinkkal vagy a média rossz májú megjegyzéseivel, s csak arra akartam koncentrálni, hogy a rajongóink mennyire szerettek minket, s minden döntésünkben mellettünk álltak. Ez sajnos nem mindig sikerült. Bármennyire is próbáltam kikerülni az undok, gonosz üzeneteket olykor-olykor akaratlanul is beléjük ütköztem és tagadhatatlanul megbántódtam. Csak arra tudtam gondolni, hogy miért írnak ilyeneket? Miért nem szeretnek? Mit ártottam nekik vagy mi a hiba bennem? Hogyan javítsak ezen?

Ez viszont más volt. Most nem tudtam kikerülni az ilyen megjegyzéseket, hiszen tele volt vele a twitterem, s nem olyanoktól, akik nem szerettek minket és a pokolra kívántak az összes hangszálunkkal együtt, hanem azoktól jöttek ezek, akik végig mellettünk álltak minden percben, mióta ismertek lettünk. A rajongók ócsároltak, üzentek nekem csalódott és féltékeny szavakat.

Miért kellett ezt Harry? Miért hazudtál nekünk?!

Csalódtam benned Hazza, nem ezt vártam tőled!

Egykor szerettelek, de már lassan három van és utállak! Egy hazug vagy, Styles!

Nem érdemled meg a hírneved, visszaélsz a szeretetünkkel és becsapsz minket!

Fáj, hogy nem mondasz nekünk igazat, Harry! Nagyon csalódott vagyok miattad!

Mindkét lány csak a pénzedet és a hírnevedet akarja Harry, kérlek, hagyd őket, bízz bennünk!

Mindkettő ribanc, felejtsd el őket!

Itt vagyok én Harry, miért nem engem választasz?

Kezdtem rájönni, hogy egy valami fájt jobban a rajongóink engem ócsárló megjegyzésétől, az ha a szeretteimet szidták.

Mila egy rohadt nagy ribanc! RT, ha te is átmennél rajta egy traktorral!

Alice egy ronda disznó, hogy lehet ilyet szeretni?!

Pénzéhes lotyók!

Nem értettem, hogy miért írnak ilyeneket, miért akarnak nekem fájdalmat okozni, hiszen azt tették. Minden szavukkal mélyebbre ásták nekem az önmarcangolás gödrét, hogy aztán belemerülve, teljesen kizárva a külvilágot magam körül lejátszódjon bennem mindaz, ami régebben, mikor szintén nem értettem, hogy miért utálnak az emberek, akik még csak nem is ismertek.