29. Táncoljunk!

Hellóka!

Arra hazajönni az iskolából, hogy összejött a száz rendszeres olvasó felemelő egy érzés! Nagyon köszönöm és ennek hálaképpen ma is hozok egy fejezetet! (:

Xoxo.Bri.

29. Táncoljunk!

"Tényleg nem lehetett őt magára hagyni, de igazából nem is bántam." - Zayn Malik

Rémülten néztem fel Zayn elkomorult, borostás arcára, miközben álla megfeszült, s tekintetét ide-oda jártatta a két fickó között. Úgy tűnt nem igazán érti a helyzetet, de nem is érdekelte, hogy mi folyik körülöttem. Minél előbb kiakart rángatni a részeg fickó karja közül, s bármennyire is haragudtam még rá, mindenféleképpen hálás voltam neki a mentőakciója miatt annak ellenére is, hogy féltettem őt. A még mindig karomat szorongató srác úgy nézett ki, mint aki bármikor és bárkivel képes összeverekedni, ha úgy tartja jónak. Nem akartam, hogy Zaynnek valami baja essen miattam.

- Ereszd el őt! – sziszegte dühösen, mikor látta, hogy jelenléte nem elég az idegen megfutamodására. – Nem szólok még egyszer! – hördült fel egyre dühösebben. Sötét szemei szikrákat szórtak, miközben farkasszemet nézett az ismeretlennel. A feszültség csak úgy pattogott közöttük, ami bennem egyre nagyobb rémületet keltett. Nem akartam, hogy összeverekedjenek.

- Ha nem tudod magad türtőztetni húzz kifelé az épületből a lány nélkül! – kapcsolódott hozzá a pincér srác szintén haragos hangja. – Most! – tette hozzá, mire a fickó inkább levette rólam a kezét és egy utolsó „ribanc” -féle megjegyzéssel el is tűnt a tömegben.

- Jól vagy? – lépett mellém Zayn aggódóbban, de nem állt szándékomban megenyhülni felé. A bennem lévő alkohol folyamatosan dolgozott éppen eléggé ahhoz, hogy tovább feszegessem a határait. Meg akartam mutatni, hogy nincs ennyivel elintézve a dolog.

- Köszönöm – pillantottam a pultnak támaszkodott, még minket figyelő srác felé, aki szavaimra noha megenyhült, mikor felnézett a mellettem magasodó srácra vonásai ismét elkomorodtak.

- A barátod? – kérdezte szigorúan, el sem szakítva ellenséges pillantását Zayntől.

- Nem, de őt ismerem – feleltem.

- Jobban is vigyázhatnál rá! – morogta elégedetlenül a srác, majd egy utolsó, kedélyes pillantást küldve felém ismét a munkájába temetkezett.

Ujjaimmal óvatosan simítottam végig a megszorongatott, vöröslő csuklómon.

- Jól vagy? – kérdezte ismét, mikor sikerült nagyjából lenyugtatnia magát az előbbi megjegyzés miatt. Hangja szigorú volt, mégis aggódó, amivel újra sikerült összezavarnia.

- Ühüm – motyogtam durcásan, remélve, hogy érti a célzást és leszáll végre róla, amit valójában még én sem akartam. Fogalmam sem volt mit miért tettem, de jó volt magamat kéretni kicsit. Megmutatni Zaynnek, hogy nem szórakozhat velem úgy, ahogyan csak akar.

- Táncoljunk – kérte gyengéden, miközben a fülemhez hajolt és hátulról átölelt.

- Hagyj békén, Zayn – mormoltam makacsul. – Döntsd el, hogy haragszol-e rám valamiért vagy sem!

- Hagyjuk ezt most! – kérte. – Csak gyere... – nyüstölt, s én képtelen voltam ellent mondani neki. Testem magától mozdult előre a tömegbe, hogy aztán ott elvegyülve teljesen a mögöttem lévő fiúhoz láncolódjon. A ritmus utat mutatott minden porcikámnak, s bármennyire is ellenkezett eszem józan vele a testem nem kívánt engedelmeskedni. Táncoltam és egyszerűen élveztem Zayn meleg leheletét a nyakamon, miközben olykor apró csókot nyomott a bőrömre.

- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel el van intézve a dolog! – fordultam vele szembe, mielőtt teljesen elvette volna az eszem.

- Szóval nem vagyok a barátod? – kérdezte végül, miközben mélyen a szemeimbe nézett, s teljesen összezavart. Ismét. Mikor unja már meg ezt?! Mikor látta értetlen arcomat utalásképpen a pultos felé bökött.

- Ha a barátnőd lennék jogom lenne tudni, hogy miért haragudtál meg rám – feleltem egyszerűen, s épp készültem volna ott hagyni őt hasonlóképpen, mint ő engem, de egyik karjával kinyúlva felém visszarántott magához és testem átölelve szorosan az övéhez tartott. A lélegzetem pár pillanatra elakadt, mikor megéreztem az alkohol, cigi és kölnije mámorító egyvelegét, miközben akaratlanul is ölelésébe simultam. Nem akartam engedni neki. Próbálgatni akartam a tűrőképességét, de egyszerűen tehetetlen voltam ellene. Pontosan tudta, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy ő kergessen az őrületbe engem, s nem fordítva.

Erőszakos csókot nyomott ajkaimra, majd le végig az állam vonalán, miközben szorosan magánál tartott és teljesen megfeledkezett a körülötte lévőkről. Már egyáltalán nem a zene ütemére táncoltunk, nem is táncoltunk, csak hagytuk, hogy az emberek körbe vegyenek minket és élvezzék az estét, míg én teljesen Zayn hatása alá kerültem.

- Egyszerűen csak megőrjített a gondolat, hogy egész nap mással voltál – mormolta a fülembe, aminek hatására lélegzetem rendszertelen lett, s gerincemen bizsergés indult útnak. Jólesően, mélyen felkuncogott tagadhatatlan reakcióm érezve. – Csak magamnak akarlak tudni, Mila és a tény, hogy pont Harryvel voltál egész idő alatt felbőszített – folytatta a nyakhajlatomba. Bármennyire is akartam ellenkezni szavai hallatán képtelen voltam mozdulni, csak kapaszkodtam a vállaiba és próbáltam nem teljesen elmenekülni érintéséiben.

- Tudod jól, hogy nem történne vele semmi – makacskodtam, mikor megtaláltam a hangom, s megmertem szólalni. – Harry a barátom és kész!

- Szilveszterkor is így volt – mondta. Szemei elfeketedtek az emlék hatására, hiszen mindannyian első sorból figyelhették végig Harryvel történt csókomat.

- De akkor hulla részeg volt...És most barátnője van – érveltem, de mintha meg sem hallotta volna, hogy miket mondok. – Zayn... – nyögtem. – Így nem lehet veled...beszélni – nagyon nehezemre esett, hogy pár értelmes szót kipréseljek magamból, miközben egyik keze lejjebb csúszott a fenekemre és újabb csókokkal hintette be ziláló mellkasom.

- Akkor ne beszéljünk – duruzsolta a kulcscsontomra két csók között.

Nem tudtam mit csinálni, képtelen voltam küzdeni ellene, miközben minden érintése a mennyekbe repített és az alkohollal társulva elvette az eszem.

Ujjaimmal hajába túrva húztam fel magamhoz egy szenvedélyes csókra, amit azonnal viszonzott is. Vadul harapta meg alsó ajkam, majd ismét teljesen lecsapva számra utat tört magának a nyelvemhez, hogy még inkább elmélyítse amúgy is túl fűtött csókunkat. Teljesen elvesztettem cselekedetétől az irányítást magam körül. Megfeledkeztem a körülöttünk lévő emberekről, a tényről, hogy bármikor észrevehettek volna minket, s még a zene is olyan tompán és messziről jutott el hozzám. Mintha csak egy burokba lebegtem volna Zayn karjaiban és csókjától fűtve.

Megmondani nem tudnám, hogy a táncolók tömegéből miképpen jutottunk egyik mosdó vécéfülkéjébe. Csak akkor eszméltem fel kicsit, mikor hátam a hideg falnak feszült, s lábaim Zayn csípőjét fogták közre, míg ő fenekemnél tartott engem, s egy percre sem hagyta abba csókolgatásom. Ziláló mellkasomból egyre több sóhaj tört utat magának érintése nyomán, ami csak még inkább bátorítani kezdte őt, mikor eddig nyakába kapaszkodó karjaimmal vállába mélyesztettem a pólón keresztül körmeim, majd végig húztam egészen a mellkasáig ujjaimat. Jólesően mordult egyet, de aztán meg is fagyott mozdulataiban. Fekete, kábult szemei a csuklómat bámulták, ami halványan lilulni kezdett az erőszakos szorongatástól még a pultnál.

- Zayn...? – suttogtam halkan még mindig vágytól remegő hangon abban reménykedve, hogy ezzel kicsit visszatéríthetem a világunkba. Helyette a valóságba ébredt fel, ahova engem is magával rántott, miközben lerakott a földre. Értetlenül néztem fel arcára, ami semmit sem árult el gondolatairól.

- Ezt...ezt csak nem itt és nem így kellene – motyogta végül, miközben viszonozta pillantásom. Szavai mintha pofonként csattantak volna az arcomon, noha nem a visszautasítása miatt. Tudtam jól, hogy kíván engem, hogy szépnek tart, hiszen ezt gyakran tudtomra adta, csak egyszerűen...körülnézve a mosdóban és visszagondolva a történtekre akkora ribancnak éreztem magam, mint még soha.

Kicsusszanva előle kimentem a fülkéből, ahol szerencsémre senki sem volt rajtunk kívül. Mély levegőket véve néztem bele a hatalmas, szemközti tükörbe. Hajam kócosan omlott a vállamra, arcom piros volt és szemeim melyek nem rég a vágytól csillogtak most a megalázottságtól és a zavartságtól fénylettek. Rosszul voltam saját magamtól, hiszen én sosem voltam ilyen, s nem is akartam az a fajta lány lenni, aki képes magát megadni egy diszkó mosdójában.

- Mila? – lépett mögé Zayn, miközben óvatosan átölelt és onnan nézte magunkat a tükörben. Olyan képtelen volt az egész látvány. Ő összeszedettnek nézett ki, egy valódi félistennek, míg én teljesen szét voltam csúszva akárcsak egy ribanc.

- Hm? – mormoltam vissza. Próbáltam összeszedni magam, hogy ne kezdjen el kérdezősködni, de reménytelen volt a dolog. Átlátott rajtam, ahogyan mindig.

- Rosszat mondtam? – kérdezte értetlenül. – Mármint persze, hiszen milyen épeszű mondana nemet egy ilyen lehetőségre, de...szóval érted... – magyarázta. Úgy tűnt most nekem sikerült teljesen összezavarnom őt, miközben megengedtem a csapot, s hideg víz alá mártva a kezem kicsit benedvesítettem a nyakam, hogy lecsillapítsam a saját érzelmeim. Az alkohol még mindig dolgozott benne, de cseppet sem annyira, mint percekkel ezelőtt.

- Nem, dehogyis! – ellenkeztem azonnal, hiszen ő nem tett semmi rosszat. Inkább hálásnak kellett volna lenne miattam, hogy volt tekintettel annyira rám, hogy nem egy vécéfülképen...csináltuk. – Csak... – makogtam, ám szavaim elhaltak a rám telepedett szégyentől és zavartól. Az arcom égett, ami persze neki is feltűnt, mert bármennyire is próbáltam tekintetemmel csak a csapot kitüntetni ő makacsul az állam alá nyúlt és maga felé fordított.

- Csak? – biztatott.

- Csak akkor egy ribancnak érzem magam – nyögtem fel keservesen elnevetve magam, miközben az arcomba még több vér tódult, s Zayn bármennyire is akarta képtelen voltam a szemeibe nézni.

- Ne mondj ilyet! – morrant rám teljesen komolyan. Úgy tűnt azt sem viseli el, ha saját magamat szidom. – Nem vagy ribanc csak azért, mert...az előbbiek miatt – nyugtatott meg még mindig komolyan. – Mégis ki tudna nekem ellenállni? – kérdezte fölényesen, tudva, hogy nagyképűsége képes lesz eloszlatni a magamról alkotott véleményem.

- El ne szállj, Malik – nevettem fel, miközben ő átkarolt és elindultunk a ki a mosdóból.

- Majd veled – mormolta sokat sejtően, miközben élvezettel figyelte ismét vöröslő arcom. – És ezek után még elpirul... – húzta tovább az agyam.

- Befejezheted! – szóltam rá nevetve, miközben bevetettük magunkat a tömegbe és megkerestük az asztalt, ahol már csak Ed és Niall ücsörgött látszólag mélyen elmerülve a beszélgetésbe.

- Már mindkettőtöket kerestük – mondta köszönésképpen Niall. – Harry aggódott, hogy hátha valamilyen idióta rád mászik...

- De most itt vagyok – nyugtattam meg őt is, s Zayn is egyaránt, aki az emlékek hatására megfeszült mellettem. – Többiek? – kérdeztem.

- Valahol táncolnak – vont vállat Ed a tömeg felé intve. – Kit találtál, szőke herceg? – nevetett fel, mikor észrevette Niall elmélyült tekintetét a tömeg felé. Mindhárman követtük érdeklődésének vonalát, ami egyenesen egy alacsony, csinos, vörös hajú lányhoz vezetett. Arcán halvány szeplők virítottak, miközben zöld szemei úgy világítottak mintha csak lámpások lennének a tömeg homályában.

- Menj oda hozzá – tanácsoltam, mire a szőke fiú visszatért a jelenbe és csak megrázta a fejét.

- Nem hinném, hogy lenne esélyem – mormolta kelletlenül a fiú, mire még az állam is leesett. Ki lenne azaz elvetemült, aki nemet mondana Niallnek?! Jesszusom!

- Drágám, lányok tudtodra adják, ha semmi esélyed, hidd el, ez nem az a kopj le pillantás volt – mondtam. – Szóval menj! – biztattam. Niall még pár másodpercig bizonytalanul nézett rám, majd vissza a még mindig felé pillantgató lányra, aki úgy tűnt elég löketet adott neki ahhoz, hogy felkeljen és felé vegye az irányt.

- Nem túl feltűnő, hogy hárman figyeljük őket? – kérdeztem, noha még mindig beszélgetésbe elegyedett párosukat néztem.

- Hmm – hümmögött Ed. – Nem – vágta rá vigyorogva, ám pár perc múlva bocsánatot kérve csatalakozott pár régebbi barátjához, így Zaynnel ismét kettesben maradtunk.

- Szerintem Niallnek jó estéje lesz – hajolt közel hozzám, hogy átkiabálja a zenét, mire tekintetemmel megkerestem az ír fiút, aki már elmélyülten táncolt és beszélgetett az idegen lánnyal. – Inkább menjünk táncolni? – ajánlotta.

- Rendben – álltam fel a helyemről, hiszen az este még javában tartott, s a bennem pezsgő italoktól képtelen lettem volna csak ücsörögni a helyemen. – Amúgy mióta tudsz táncolni? – kérdeztem.

- Amióta négyen megtanítottak rá – nevetett fel zavartan, amit csak egy mosollyal nyugtáztam.