25. Félelem

25. Félelem

"Nem sokáig titkolózhattak a nyilvánosság előtt, de Milának először le kellett győznie Harry iránt érzett, még megmaradt szerelmét." - Liam Payne

Még álmomban is teljesen tisztában voltam azzal, hogy Zayn mellettem volt, hiszen az éjszaka folyamán valahogy mindig érintkeztünk, hol ő ölelt át, hol én bújtam mellkasához akaratunkon kívül. Ez olyan normálisnak hatott, mintha mindig is egymás mellett ért volna minket a reggel, s ezt cseppet sem bántam. Biztonságot adott a közelsége, s már az visszalökött az álmok birodalmába, hogy hallgattam egyenletes szuszogását és éreztem magam körül karjainak birtokló ölelését a derekamon.

Öntudatlanságomból végül egy hangos kopogás ébresztett fel, amire ijedten összerezzentem, s egyből az ajtó felé kaptam a fejem attól félve, hogy valamelyikük rájött az este kitalált turpisságomra.

- Gerlék, mindenki elment, kijöhettek! – osztotta meg velünk információit Liam, majd tompán hallgattuk, ahogy választ sem várva tovább ment egyenesen le a földszintre.

Mindkettőnknek percek kellettek, míg összeraktuk a képeket és elindítottuk az agytekervényeinket.

Csak némán pislogtam a fiú álmos, kisfiús vonásaira, melyek olyan védtelenné és aranyossá tették, hogy az akaratlanul is megmosolyogtatott. Kócos haja összevissza állt, miközben hatalmasat nyújtózkodott és továbbra is maga mellett tartott. Úgy tűnt nem zavarja őt Liam, esetleg túl korán volt ahhoz, hogy felfogja a történeteket, amíg félig meddig felém mászott és arcát a nyakamba fúrta. Lélegzete csiklandozta a nyakam és érintései miatt képtelen voltam ésszerűen gondolkodni, noha engem nem lepett meg Liam. Daniék még régebben figyelmeztettek, hogy a fiú is tud kettőnkről, s megbíztam a benne, tudtam, hogy nem mond el semmit a többieknek.

- Jó reggelt – mormolta kásás, reggeli hangon, ami hallatán akaratlanul is megborzongtam. Zene volt füleimnek rekedt hangja, amit egy elégedett mosollyal nyugtázott, s érzékeny bőröm apró csókokkal kezdte el behinteni.

- Neked is – motyogtam, miközben egyik kezemmel a tarkójához nyúltam és beletúrtam fekete tincseibe. Fogalmam sem volt róla, hogy miért tettem, hiszen ezzel csak még nagyobb biztatást adtam csókjainak, de nem bántott a dolog. Hihetetlen béke és nyugalom árasztott el a tényre, hogy mellette vagyok a kora reggeli órákban is. Úgy gondoltam, hogy így csak jól indulhat a napom.

- Amúgy Liam tud rólunk – közölte a nyilvánvalót két csók között, melyet a kulcscsontjaimra nyomott.

- Tudom – feleltem. – De te honnan tudod? – kérdeztem értetlenül. Azért ez mégis csak olyan dolog lett volna, amit kicsit fontosabban kellett volna megbeszélnünk, de mindkettőnket olyannyira lekötött a másik, hogy az ég világon minden másodlagossá vált.

- Mondta, de te honnan tudod? – kérdezte értetlenül, barna szemeit az enyémbe mélyesztve.

- Daniék mondták még a vásárlós napunkon – feleltem, mire csak hümmögött egyet és egy rövid, ajkaimra célzott csók után legördült rólam és kissé éberebben a hajába túrt. – Bocs, hogy nem mondtam, de teljesen kiment a fejemből – tettem még hozzá, mire csak mosolyogva megrázta a fejét és ő is szabadkozni kezdett mondván, hogy ő sem szólt semmit, pedig kellett volna.

- El tudnám viselni ezeket a reggeleket – mormolta makacsul, mikor percek múltán próbáltam kimászni az ágyból, de ő erre nem adott lehetőséget. Ismét felettem tornyosult és teljesen az ágyhoz szegezett.

- Én is Zayn, de azért el kellene kezdeni a napot... – makacskodtam, mire szemei kajánul felcsillantak, s szólnia sem kellett. Tudtam, mire gondolt. – És nem azzal, amire gondolsz! – tettem még hozzá, mire csalódottan nyögött egyet és végül hagyott elmenni.

Liamnek igaza volt, tényleg senki nem volt otthon, így még gondolkodhattam kicsit a magyarázaton, miközben letusoltam.

- Jó reggelt! – köszöntem zavartan a vadul vigyorgó Daniera és Liamre, akik a tévé előtt gubbasztva várták, hogy végre kijöjjön valamelyikünk a szobáinkból.

- Látom neked az volt – csipkelődött a lány, mire csak rápisszegve elvonultam a konyhába, hogy Zaynnek is kávét csinálva megdobjam magunkat némi koffeinnel.

A fiú nem sokkal később csatlakozott hozzám miután valamit beszélt Liamékkel, s elvéve a saját bögréjét megindultunk ki a tornácra teljesen elvégezve a reggeli rutinunkat.

Ajkain egész idő alatt egy hatalmas mosoly díszelgett, miközben szemeivel vidáman kémlelt hol engem, hol a kertet, amit egyre több halvány napsugár árasztott el. Szinte már a remény kacsingatott ránk, hogy a tavasz végre beköszönt és megemeli a hideg hőmérsékletet.

- Mi ez a jókedv? – kérdeztem végül, mikor nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.

- Nem lehet jó kedvem? – kérdezett vissza.

- Dehogynem... – mondtam, igyekezve úgy tenni, mint akit egyáltalán nem öl meg a kíváncsiság, pedig határozottan érdekelt, hogy mi is volt vidámságának oka. – Ezt most a tegnapi miatt? – kérdeztem rájőve céljára, miközben elnyomtam a csikket és kiengedtem a maradék füstöt is a számból.

- Úgy is mondhatjuk – ingatta a fejét elégedetten, amit én próbáltam minél hamarabb letörni.

- Hát akkor rossz hírem van, kicsi fiú, a kíváncsiságtól hamar megöregszik az ember, márpedig én örökké fiatal akarok maradni – mondtam, majd az ajtóhoz lépve otthagytam őt a tornácon.

- Kicsi fiú?! Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod?! – trappolt utánam másodpercek múltán, mikor felolvadt a meglepettségtől és berakta bögréjét a mosogatóba, amit az enyémmel együtt el is mostam.

- Alig várom – kacsintottam kihívóan, egyre inkább tűrőképességét feszegetve. Nem tudom, hogy mi is ütött belém pontosan. Felszabadultnak és jókedvűnek éreztem magam, miközben Zaynnel vívtam sehova sem vezető harcot a semmiről.

- Ha már így teli vagytok energiával igazán elmehetnétek vásárolni, ugyanis azt mondtam, hogy Mila bevásárolni ment – magyarázta Liam jót derülve beszélgetésünkön.

- Akkor induljunk – biccentett Zayn, de mielőtt jobban megiramodhatott volna visszatartottam.

- Gyorsabban végzek, ha nem állítanak meg a rajongóitok egyfolytában, nem akarom az egész délelőttöm boltban tölteni – magyaráztam, majd engesztelésképpen csókot nyomva ajkaira elkértem Harry autójának kulcsát és útnak is indultam.

- Mióta van jogsit? – kiabált még utánam Zayn, mikor épp az ajtót akartam volna becsukni.

- Pár éve – feleltem nem tudván, hogy ez miért is volt olyan lényeges információ.

A bevásárlás tényleg sokkal gyorsabban ment a fiúk nélkül, nem állítottak meg, noha elég sokan megnéztek, s biztos voltam abban is, hogy fel is ismertek. Ezekkel az összesúgásokkal próbáltam nem foglalkozni, inkább összeszedtem a telefonomra küldött SMS-ek kívánságait, mint Niall gumicukorkai, Harry twixei és még sorolhatnám. Végül aztán sikerült minden összeszednem, s az édességek mellett még némi egészségesebb gyümölcsöt és zöldséget is beletudtam tuszkolni a bevásárlókocsiba.

Bármennyire is ment könnyen a bevásárlás örültem, mikor haza értem a négy fal közé. Egyáltalán nem szoktam hozzá, hogy felfigyeljenek rám és érdekeljen mást, hogy mit csinálok és miért. Úgy éreztem magam mintha leskelődtek volna utánam, s ez percről percre egyre inkább frusztrált.

- Minden rendben? – kérdezte Liam, mikor észrevett a bejárati ajtónál, s segített bevinni a csomagokat.

- Persze – motyogtam, miközben megerőltettem egy mosolyt felé és inkább azzal kezdtem el foglalatoskodni, hogy minden elrakjak a helyére. – Mit akartok ma enni? Milánóit vagy lasagnet?

- Milánói – vigyorogta. – Segítek – ajánlotta, de csak megráztam a fejem, miközben a többiek felől érdeklődtem.

- Danienek hirtelen valami dolga akadt, szóval elrángatta magával Zaynt – magyarázta. – Szerintem jól kibeszélnek téged, esetleg engem... – tűnődött.

- Oh – motyogtam. – Nem is tudtam, hogy ennyire pletykásak vagytok.

- Én nem – húzta fel mind két kezét maga elé megadóan. – A többiek!

- Értem – bólintottam. – És mégis mit lehet rajtam kibeszélni? – kérdeztem értetlenül.

- Nem én vagyok a pletykás, ne tőlem kérdezd – ellenkezett.

- De más nem tudja! – érveltem.

- Ez van – vont vállat szórakozottan, miközben figyelte ténykedésem. – De Danie valószínű az, szóval szerintem tőle megfogod tudni – érvelt békítően, mire csak halványan elmosolyodtam és bólintottam. Tényleg érdekelt, hogy Zayn vagy éppen Danielle mit is mondhat rólam, még ha csúnya dolog is volt kémkedni eziránt.

- Amúgy feltűnt, hogy bevásárláskor elég sokan...megnéztek – hoztam fel a témát végül. Úgy gondoltam, hogy ezt Liammel nyugodtan megbeszélhetem, s talán még segíteni is tud kételyeim miatt. – Ez mindig ilyen lesz? Úgy értem kiteszem a lábam és az emberek összesúgnak mögöttem mert közöm van hozzátok? – kérdeztem.

- Valószínű – húzta el a száját, hiszen tudta, hogy ez nem jelentett számomra túl sok örömet. Boldog voltam a fiúk sikerei miatt, de mindannyian tudták, hogy én a híres életükben szeretnék háttérben maradni, kerülni a pletykákat és híreket, amik az utóbbi napokban csak felerősödtek azzal a Harry, Alice szerelmi háromszöggel, amit a média igyekezett ránk aggatni.

- Nagyon örülök – morogtam az orrom alatt.

- De Harryvel erről beszéltetek már, nem? – kérdezte meglepetten, mire bólintottam.

- Persze, hogy beszéltünk – mondtam. Harry tényleg igyekezett felkészíteni mindenre, ami ezzel az életével járt, hogy minél jobban megtudjon óvni. – De azt hittem, hogy ez kicsit késni fog...reméltem, hogy tovább lehetek homály a rivaldafényetek előtt.

- Harry mindent megtett ennek érdekében, de nem tudjuk megóvni a magánéletünket – magyarázta keserűen. – Főleg ez az egész dráma, amit körétek kreáltak... – húzta el a száját. – Harry csak abban reménykedik, hogy sem te, sem Alice nem bántódtok meg ezek miatt.

- Nincs miért – vontam vállat, hiszen abban biztos voltam, hogy bármilyen cikkek is fognak megjelenni rólunk a jövőben nem fogom a göndörkét, sem egyikőjüket sem hibáztatni. – Nincs olyan, hogy Alice, Harry és én – kötöttem ki. – Olyan van, hogy Harry és Alice!

- Ezt már csak a médiának is el kellene hinnie, de úgy nehéz, ha ti titkoljátok a kapcsolatotokat Zaynnel – érvelt.

- Egy dolog a média, de hogyan mondhatnám meg Harrynek? – kérdeztem bizonytalanul a már edényben lévő összevalókat kevergetve.

- Biztos, hogy Harryt félted a kapcsolatoktól? – kérdezte. – Úgy értem mi van, ha te félsz ettől az egésztől?

- Mire gondolsz? – biztattam folytatásra, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy mire is célozhat. Nem éreztem úgy, hogy bármitől is félnék Harry reakcióját kivéve.

- Arra, hogy félsz kiszeretni Harryből, hogy valami még visszahúz hozzá és ha Zaynnel nyílttá tennétek a kapcsolatotokat akkor még az a maradék szerelem is elszakadna, amivel Harryt szereted – mondta ki végül nézeteit, s noha folytatta volna még, mikor látta, hogy érdekel, amit mond, de Danielle és Zayn megjött az „elintéznivalójukból”, így a beszélgetés is abba maradt.