28. Megunta?

Hellóka!

Köszönöm a folytonos kommenteket és a majdnem száz feliratkozót.<3 Imádlak benneteket és nem gondoltam volna, hogy eme blogomnak is ilyen hatalmas olvasóköre lesz, mindenesetre tényleg nagyon örülök neki! Egyszerűen szuperek vagytok!

Jó olvasást!

Xoxo.Bri.

28. Megunta?

"Nem hiszem el, hogy egy percre sem hagyhatom egyedül!" - Zayn Malik

Az álmainkból végül a telefon csörgése ébresztett fel mindkettőnket, mikor az ismerős csengőhang betöltötte az egész lakást, s addig nem is hagyta abba, amíg Harry mellettem észhez nem tért és kereste elő az apró készüléket, hogy végre megszüntesse a zaj forrását.

Nyűgösen bújtam még jobban a párnák közé, miközben hallgattam álmosságtól még rekedt hangját,  ahogy mocorogni kezdett mellettem, s észhez térni a délutáni pihenésből. Én legszívesebben még visszaaludtam volna egy kis időre, de már nem volt rá lehetőségem, mikor lerakta a telefont, s pár másodperc múlva elordította magát, hogy biztosan felkeljek hangjára.

- Öltözz! Fél órád van! – közölte még mindig hangosan, mire szúrós szemekkel rá lestem a takaró alól, s makacsul feküdtem továbbra is a helyemen. – Persze, húzd csak az időd, de nem én leszek a gonosz, ha nem hagyom, hogy elkészülj teljesen – noszogatott továbbra is, ami végül megtette a hatását. Nyűgösen nyökögve másztam ki a puha ágyból, hogy előkeresve a táskám elfoglaljam a fürdőszobát, amit persze Harry nem díjazott, de nem tehetett ellene semmit. Csak nem töri be a saját ajtaját, gondoltam, miközben átöltöztem a fekete, combom közepéig érő ruhámba, s elkezdtem magam sminkelni.

Tekintetem hosszan elidőzött a nyakamon díszelgő, élénk lila folton, amit csak úgy tudtam kicsit takarásba helyezni, ha a hajam engedelmesen ott maradt a kijelölt helyén. Az emlék hatására akaratlanul is elmosolyodtam, noha még mindig bosszankodtam Zayn miatt. Gyerekesnek és fölöslegesnek tartottam ezt a megjelölős cselekedetét, mégsem tudtam haragudni rá, sőt. Ahogy készülődtem annál inkább élt bennem a késztetés, hogy siessek, hogy mielőbb újra láthassam őt. Hiányzott, s ezt képtelen voltam magam előtt tagadni. Őszintén szólva nem is igazán akartam.

- Kész vagy már? – morogta sietősen, sértetten Harry, mikor ismét az ajtó előtt toporgott.

- Megyek már, megyek már! – sóhajtottam, majd visszapakolva a cuccaim hagytam, hogy végül ő foglalja el az apró helyiséget.

- Huh, csinos vagy! – vigyorogta, mikor végig nézett rajtam. – Nem is tudom, hogy így elengedjelek-e... – tűnődött, majd értetlen arcomat látva folytatta; – Mi van, ha valaki rád nyomul?!

- Efelől ne aggódj – nevettem fel, majd ott hagyva őt a fürdőszobában még kicsit szépítkeztem a nappali egész alakos tükrében. Meglepett kijelentése, hiszen sosem tartottam magam annyira szépnek, hogy bármikor bárki is rám hajtson, de az a gondolat is megdöbbentett, amit közben gondoltam; csak egy valakinek akarok tetszeni, s most az egyszer nem Harry ugrott be elsőnek.

- És még én készülődök sokáig! – gúnyolódtam vele, mikor már vagy öt perces késésben voltunk, de ő még mindig a kabátját igazgatta. – Jaj, nem tök mindegy?! Úgyis leveszed! – nyafogtam, mire végre fejet hajtva ráncigálásomnak elindultunk a már besötétedett utcákra.

- De sietős lett valakinek – vigyorogta gúnyosan, mire akaratlanul is elpirultam. Csak remélni mertem, hogy nem kezd el kombinálgatni senkivel, s úgy tűnt imám meghallgattatásra talált, mert nem firtatja tovább a témát. Bezárta a lakást, s mondván, hogy a kijelölt hely csak egy saroknyira van elindultunk gyalog.

Az egész várost kivilágították, s úgy tűnt az emberek szombat estéhez híven nem készülődtek lefeküdni és kipihenni a nap fáradalmait. Rengeteg fiatal járkált az utcákon hatalmas jókedvvel és társasággal. Mind bulizni indultak.

A diszkót már messziről fel lehetett ismerni neon színű kivilágítása miatt, s az előtte tolongók hosszú sorától. Úgy tűnt a hely nem rég nyílhatott, mert hatalmas érdeklődés övezte.

Épp megakartam volna kérdezni, hogy mi így hogyan fogunk bejutni, de észrevettem a többieket, s inkább hallgattam. Úgy gondoltam, hogy rájuk bízom az egészet.

- Kialudtátok magatok? – vigyorogta nevetve Louis, mikor csatlakoztunk hozzájuk, s Harry azonnal lecsapott Alicere.

- Nagyon vicces, Tomlinson – mormoltam gúnyosan.

- Csak nem a legszebb álmaidból ébresztettelek fel? – kekeckedett továbbra is a fiú, amit inkább válasz nélkül hagytam. Tudtam jól, hogy fölösleges lenne vele vitatkozni, főleg ilyen butaságon. Inkább körbe néztem az egybegyűlt társaságon, míg végül egy magas, vörös hajú fickó elém nem lépett. Kedvesen mosolygott, miközben egyik kezét felém nyújtotta.

- Szóval te lennél a lány, akinek a főztjéről Niall áradozik? – mosolyogta cinkosan, mire akaratlanul is felnevettem és elfogadtam jobbját. – Ed Sheeran – mutatkozott be illedelmesen, s fölöslegesen. Nagyon is jól tudtam, hogy ki ő, elvégre imádtam minden egyes dalát.

- Mila Jackson – mosolyogtam továbbra is. Igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire imádom a dalait, de azt hiszem nem igazán sikerült, mert a fiú kék szemei mindet tudóan felém csillantak. – Bocs – nyögtem lehajtott fejjel, elvörösödve. Nem akartam rajongónak tűnni, de könnyedén átlátott rajtam.

- Ne butáskodj – nevetett. – Mindig örülök, ha szeretik, amit csinálok – nyugtatott, meg miközben átkarolt és elkezdett a bejárat felé húzni arra buzdítva a többieket, hogy kezdjük meg végre a bulizást.

Csendben tűrtem, hogy magukkal húzzanak a két kétajtós szekrényhez, akikkel némi beszélgetés után meg is egyezhettek, mert ajtót nyitottak nekünk a sorban állok legnagyobb elégedetlenségére. Mint a filmekben, gondoltam.

A helyiség tömve volt, a zene átjárt mindent, s neon fények miatt alig lehetett felismerni embereket, csak a táncolók sziluettje mutatkozott meg jobban, miközben beljebb lépdeltem a többiek után, a már lefoglalt helyünk felé.

Keresgetve kezdtem el forgolódni, hiszen bármennyire is kutakodtam összegyűlt társaságunkon Zaynt sehol sem találtam.

- Zayn? – hajoltam Liamhez, mikor feladtam a keresést. Ennyi ember között képtelenség lett volna megtalálni őt, főleg ülve.

- Ő már előbb bejött – mondta. – Összevesztetek? – kérdezte, mire csak megráztam a fejem, s folytatta; – Eléggé feszült volt egész nap, szerintem a pultnál ül valahol – adta a tanácsot, mire hálásan bólintottam, s intve, hogy megkeresem eltűntem a tömegben.

Testek simultak hozzám és löktek arrébb, miközben átverekedtem magam a tömegen egyenesen a pulthoz, ahol némi nyújtózkodás árán, de megtaláltam Zayn ücsörgő alakját.

- Szia – köszöntem közel hajolva hozzá, hogy a harsogó zene ellenére is hallhassa a hangom. Zavartan fordult felém, majd egy biccentéssel letudva a köszönést újra a poharát kezdte el bámulni. Nem értettem, hogy miért viselkedett így, hiszen nem csináltam semmit, amivel ezt érdemeltem volna tőle. – Mi a bajod? – kérdeztem rá megelégelve némaságát.

- Miért kellene, hogy bajom legyen? – kérdezte makacsul. – Remélem jól érezted magad Harryvel!

- Tessék? Hogy jön ő most ide?! – értetlenkedtem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy ilyen miatt féltékeny lehet, ráadásul az egyik legjobb barátjára, aki nekem is csak a legjobb barátom volt.

- Lényegtelen, Mila – rázta meg a fejét megfeszült állkapoccsal, szigorúan kerülve a tekintetem, miközben felkelve a székről ott hagyott egyedül.

Hosszú másodpercekig csak leforrázva, megsemmisülten ácsorogtam a helyemen, miközben figyeltem, ahogy magas, vékony alakját elnyelte a tömeg. Nem értettem, hogy miért viselkedik így, hiszen nem történt semmi sem Harryvel, sőt, végre léptem egyet a kapcsolatunkban, amit annyira megakartam osztani vele... Most már teljesen fölöslegesen. Megunta volna? Betelhetett nála a pohár? Végül is teljesen megértem, én húztam az idegeit, én használtam őt ki. De akkor is!

- Kérsz valami, szép lány? – hajolt felém a pincér, s kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy nekem szólt.

- Egy vodkanarancsot – nyögtem ki végül, igyekezve megacélozni a hangom. Nem akartam, hogy érződjön belőle a megbántottság és a kétségbeesés.

- Kérésed parancs! – mosolyogta, majd pár perc múlva is visszajött a kért italommal, amit egy biccentéssel megköszöntem és továbbra is a gondolataimba merültem. – És ki miatt görbülnek le azok az ajkak? – kérdezte kedveskedve. Noha szavai teli voltak flörttel, mégsem éreztem azt, hogy rám hajtott volna. Volt valami barátságos a mosolyában, ami megcáfolta a szavai rámenőségét.

- Lényegtelen – ráztam meg a fejem. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy megosztom vele a gondjaimat, s valóban így lehetett, mert egy bocsánatkérő mosollyal elbúcsúzott tőlem és a többi vendéget kezdte el kiszolgálni.

Egy kis ideig még néztem forgolódó alakját, majd ismét az italomra koncentráltam, amit rövid idő alatt meghúztam és újabbat kértem.

- Nem fog megártani? – kérdezte az előbbi srác.

- Bulizunk, nem? – kérdeztem megeresztve felé egy halvány mosolyt, mikor kezdtem megérezni az előző pohár jótékony hatását.

- Ahogy gondolod, kislány – vont vállat, noha láttam rajta, hogy nem igazán tetszett neki a dolog. – A barátod vigyáz rád? – kérdezte.

- Nincs barátom – feleltem őszintén, mire noha meglepődött, de nem mondott többet semmit. Nem volt rá ideje, de akaratlanul is feltűnt, ahogy egy-egy aggódó pillantást küld felém minden pohár után.

Hamar megéreztem az alkohol mámorító hatását, aminek köszönhetően elfeledkeztem előbbi problémáimról és csak élveztem a mindent betöltő zene dübörgését és pörgős ritmusát. Táncolni akartam, élvezni az estét annak ellenére is, hogy egyedül éreztem magam. Fogalmam sem volt róla, hogy hol lehettek a többiek.

- Miért ücsörögsz ilyen magányosan cica?! – suttogta valaki a fülembe felhevült, alkoholtól bizonytalan, idegen hangon. Ijedten rezzentem össze, mikor hátulról teljesen hozzám simult, s bármennyire is próbáltam tudtára adni ellenvetésem alig tudtam magamról letaszítani.

- Semmi közöd hozzá! – közöltem vele ingerülten.

- Táncolj velem, bébi – kérte makacsul, egyik kezét a csuklómra fonva, hogy magával rángasson.

- Nem akarok! – ellenkeztem igyekezve megtartani egyensúlyom a széken, hogy ne tudjon magával ráncigálni az idegen férfi. Egyáltalán nem volt szimpatikus rövidre nyírt, se színű hajával, teletetovált nyakával és bódult, mégis agresszív tekintetével. Ijesztő volt.

- A hölgy azt mondta, hogy nem akar! – fogta meg a másik karom a pincér fiú, hogy segítsen az asztalnál tartani. Kék szemei szikrákat szórtak a másik idegen felé, s alig akartam elhinni, hogy ez velem történik.

- Te ebbe ne szólj bele! – mordult dühösen a másik, s egy újabbat rántott rajtam, amivel már sikerült felállítania helyemről. Ijedten próbáltam kifeszíteni karom az övéből, de képtelen voltam. Úgy rángathatott volna, akár egy rongybabát.

- Mi a franc folyik itt?! – csattant hatalmasat Zayn ingerült, eléggé ittas hangja, ami kicsit felébresztett félelmemből, hogy aztán egy egész más okot adjon az ijedelemre.