34. Nincsenek titkok

Hellóka!

Ma még jön egy fejezet, de még nem tudom hánykor, majd jön.(:

Köszönöm a kommenteket!<3

Xoxo.Bri.

34. Nincsenek titkok

"Mintha csak álmodtam volna" - Zayn Malik

Hatalmas lelki béke pihent a mellkasomban, miközben befordultam a felhajtóra és leállítottam az autót. Ajkaimon folyton mosoly pihent, s valahányszor igyekeztem türtőztetni magamon boldogságom jeleit a felfelé vezető görbület mindig visszatért az arcomra, s képtelen voltam ellene tenni. Nem is igazán akartam, hiszen hosszú idő óta először teljes mértékig boldog és kiegyensúlyozott voltam. Nem kellett azon rágódnom, hogy Zaynt tönkreteszem a titkolózásommal, hogy lebukunk vagy esetleg Harry megharagszik rám valami miatt. Úgy éreztem, hogy minden tökéletes és minden a legnagyobb rendben van. Bármennyire is kellett volna félnem attól, hogy minden túlságosan is rendben van, mégsem tudtam. Egyszerűen nem akartam arra gondolni, hogy ez valami vihar előtti csend vagy ilyesmi, kiakartam élvezni az újonnan jött nyugalmat és boldogságot.

Kiszállva az autóból igyekeztem csökkenteni mosolyom, hiszen nem akartam hallgatni a fiúk beszólásait, esetleg látni minden tudó vigyorukat. Először Zaynnel akartam beszélni, a többiek mellékesek voltak, ráadásul biztos voltam benne, hogy ki hallgatózták volna a beszélgetésünket, már ha Harry még nem hívta fel valamelyiküket...Pletykás vénasszonyok!

Meglepetten pislogtam a tornácon ücsörgő Zaynre, aki ajkai közt egy szál cigivel figyelte mozdulataim immár másodpercek óta, amíg én teljesen a gondolataimba temetkeztem. Barna szemei áthatóan, kíváncsian vizsgálgatták vonásaim abban a reményben, hogy arcomról le tud majd olvasni valamilyen választ a kérdéseire.

Ajkai szólásra nyíltak, mikor nem tudott dűlőre jutni, mire én akaratlanul is elmosolyodtam és pár másodpercig a terasz léceit kezdtem el tanulmányozni mielőtt ismét felnéztem volna tanácstalan alakjára. Egyik kezével a szék karfájára markolt, mintha csak felakart volna kelni ülőhelyzetéből, de mégsem mert hátha rossz hírt vágok a képébe.

- Szóval...beszéltetek? – kérdezte végül. Hangja rekedt volt a várakozástól és kissé sürgető.

- Ühüm – bólintottam. Direkt húztam az agyát, s nagy erőmbe telt, hogy ne kezdjek el tapsikolni és ugrálni örömömben, nem is értettem, hogy miért nem veszi észre a nyilvánvaló jeleket rajtam.

- És...? – próbált kihúzni végre belőlem valamit, ami okod adhat neki az elkeseredésre vagy a boldogságra. Hosszú másodpercekig fapofával figyeltem barna, csillogó szemeit, vonallá préselődött ajkait, s karfát markoló kezét. Hagytam, hogy ajkaimból újra kiszakadjon egy mosoly, miközben közelebb lépdeltem hozzá és örömtől mámoros tekintetem az övébe fúrtam.

Pár rövid másodpercig tartott, amíg néhány ruganyos, hatalmas lépéssel elém lépett, ajkait az enyémekre nyomta és úgy markolta a derekam mintha a levegőt is ki akarta volna szorítani belőlem ölelésével.

Felbuzdulva viszonoztam ajkainak édes, lelkes játékát, miközben átöleltem a nyakát és teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Ujjaim alatt éreztem borostáját, mikor egyik kezemmel végig simítottam arcán, egészen a pólója nyakáig, ahol aztán ismét belé kapaszkodtam és még jobban magamhoz húztam. Megmosolyogta bátorságom, szinte hallottam fejemben piszkos megjegyzéseit.

A mámoros pillanatból Zayn telefonjának csörgése zavart meg, amit kelletlenül, de elővett a zsebéből, hogy elolvassa az SMS-t.

Vannak szomszédaink! – állt Louis levelében, mire a fiú értetlenül lenézett rám, majd mindketten az ablak felé kaptuk a pillantásunk.

Mind a hárman bőszen vigyorogva ücsörögtek a kanapén, s integettek felénk, jelezve, hogy látták a műsort és alig várják, hogy szét szekáljanak minket, vagyis inkább engem.

Éreztem, ahogy az arcomba tóduló vér felmelegíti a bőröm, aminek következtében hideg kezem az arcomra nyomtam lehűtésképpen, s a cipőm kezdtem tanulmányozni. Mi mást csinálhatna az ember, ha ilyen közönsége van?!

- Menjünk be – kuncogta Zayn jókedvűen, egy utolsó csókot nyomva ajkaimra, mielőtt magával húzott volna a lakásba. – Nagyon vicces vagy, Tomlinson! – kiáltotta el magát, miközben egy másodpercre sem eresztette el a kezem. Úgy szorított, s tartott magához mintha csak az elmúlt, eltitkolt időt akarta volna behozni.

- Ez olyan fura – mormolta hitetlenkedve Niall, mégis mosoly játszott ajkain, miközben kék szemeivel minket figyelt a kanapé háttámláján támaszkodva.

- Mert még nem kaptad meg a sütid – érveltem csakhogy kicsit eltereljem a témát, hiszen az arcom folyamatosan égett a minket pásztázó tekintetektől.

- Túl jól ismersz – nevetett fel az ír fiú, miközben én berángattam magunkat a konyhába, miután rájöttem, hogy Zayn nem fogja egyhamar elengedni a kezem.

- Zayn, így nem tudok sütni! – érveltem összefonódott ujjainkra, míg ő még mindig úgy vigyorgott rám mintha több milliárdot nyert volna a lottón. Hízelgett a pillantása, mégis teljesen zavarba hozott. Jóleső bizsergés és elégedettség árasztotta el a tagjaim látva, hogy milyen boldog, s legszívesebben én sem eresztettem volna el a kezét.

- Zayn! – szólt rá haragosan Niall, mikor meghallotta szavaim. Hát persze, szerelem ide, szerelem oda, Niall éhes volt.

- Haspók – mormolta végül elégedetlenül a még mindig kezemet szorongató fiú, miközben puszit nyomott az arcomra, s végre hagyta, hogy kielégítsem Niall édességhiányát is.

Sütés közben is folyton vigyorogtam, amit persze a néha kiosonó fiúk is megemlítettek, miközben megdézsmálták a készülő habot vagy csoki öntetet. Félő volt, hogy mire a tésztára kellene kennem őket elfogy az egész.

Épp a már megsült tésztára kentem fel a csokiszószt, mikor az előszobából meghallottam Harry hangos szavait, amivel értesített mindenkit, hogy megjöttek.

- Mindig volt érzéked hozzá, hogy jókor toppanj be – mosolyogtam rá, mikor bejött a konyhába és megajándékozott gödröcskés mosolyával.

- Ez a második tehetségem – vigyorogta elégedetten, hiszen tudta jól, hogy mire gondolok. Valahányszor kedvem támadt otthon sütit sütni ő pont akkor jött át, mikor már az utolsó simításokkal bajlódtam.

- És mi az első? – adtam a hülyét, elvégre teljesen tisztában voltam azzal, hogy első helyen az éneklésre gondolt. Reméltem, ezzel kicsit húzhatom az agyát.

- Az éneklés – felelte egyértelműen, mire arcomra meglepettséget varázsoltam.

- Tényleg? – döbbentem le teljesen, mire felháborodottan horkantott, s a műanyag, habbal teli tálból kivéve a kanalat gond nélkül az arcomra kente. – Hé! – nyafogtam, miközben durcásan letöröltem arcomról az édességet.

- Hé! Étellel nem szórakozunk! – morgolódott Niall már teljesen kikészülve. Hatalmas szüksége volt már egy édességbombára.

- Két perc – mosolyogtam a szőke fiúra, miközben türelemre intettem őt. – Inkább szedj elő tányérokat – kértem, mire szó nélkül engedelmeskedett és a szekrényekhez lépett.

Miután felkentem minden hozzávalót a kakaós tésztára egyből el is kezdtem felszeletelni, hiszen tudtam, hogy Niall már képtelen lenne várni, amíg a krém kicsit összeáll. Meg akartam végre kegyelmezni neki.

Természetesen a művemből nem sok maradt, alig negyed óra alatt az egész elfogyott, de nem is vártam mást öt folyton éhes fiútól.

- Istenien sütsz, Mila – mosolyogta Alice, miközben mellém állt és segített elmosogatni. A fiúk természetesen kihúzták magukat a segítségből mondván, hogy a tele ették magukat miattam, ráadásul csak összetörnék a törékeny tányérokat. Inkább nem vitatkoztam velük, tudtam, inkább hátráltatnának, mintsem segítenének az örökös hülyéskedésükkel.

- Öhm...Harry mondott valamit? – kérdeztem halkan, noha láttam az ablakból, hogy Harry és Zayn kint ücsörögnek a tornácon.

- Egy párszor elismételgette a neveteket, emésztette, hogy ti együtt vagytok – magyarázta mosolyogva. – De tényleg jól fogadta, őszintén örül nektek!

- Az jó – mosolyogtam ismét. – És tényleg sajnálom, hogy eddig húztam a dolgot!

- Sosem haragudtam emiatt – nyugtatott meg. – Én is voltam már szerelmes a legjobb barátomba, tudom, hogy mekkora türelmet és mennyi időt követel ez az egész. De már tényleg nem vagy belé szerelmes?

- Néha...néha, mikor látom a mosolyát vagy hallom a hangát elő jönnek az érzések, de aztán ránézek Zaynre vagy csak rágondolok és rájövök, hogy amit Harry iránt érzek csak szeretet, Zaynt tényleg nagyon szeretem mindenével együtt – ismertem be.

- Nem igazán ismerem még a srácokat, de látszik Zaynen, hogy boldog...főleg most – mosolyogta. – És rajtad is.

- Ideje volt már rendbe szednem a dolgokat – feleltem egy bólintás kíséretében, mintha csak azt döntöttem volna el véglegesen magamban, hogy tényleg helyesen döntöttem. Úgy ahogyan kellett annak érdekében, hogy végre Harryék is és én is boldog lehessek immár hivatalosan is Zayn Malik oldalán.