39. Mit terveznek?!

39. Mit terveznek?!

"MEGLEPETÉS!" - Harry Styles

Hosszú percekig lehunyt szemmel élveztem a nap melengető, kora reggeli sugarait, miközben hallgattam a bentről feltörő zajokat, melyek csak arra engedtek következtetni, hogy a srácok felkeltek, s nem hajlandóak megülni a fenekükön egyetlen egy percre sem. Az edények zörgése, s káromkodások hada miatt kezdtem afelől aggódni, hogy mire visszamegyek a lakásba az egész házat felforgatják, de bármennyire is akartam, még az eszem sem adta ki utasításba testemnek, hogy felkeljek és rendre bírjam őket megelőzve azt, hogy aztán egész délután miattuk takarítsak. Úgy gondoltam ennyi áldozatot igazán megért azaz euforikus nyugalom, amit a teraszon ücsörögve töltöttem elzsibbadt tagokkal, s félig lehunyt szemekkel. Csak némán meredtem a napsütésben áztatta, kizöldült kertre, hallgattam az autók tompa zaját, s a fiúk rosszalkodását bentről.

Ismét eszembe jutott nem sokára esedékes hazamenetelem, hiszen a nyár megállíthatatlanul közeledett annak ellenére is, hogy én teljesen megfeledkeztem a percek vagy napok megállíthatatlan rohanásáról. Ez még ráér, döntöttem el magamban, majd kizárva az aggasztó gondolatokat inkább megragadtam a kiürült kávésbögrém és visszaindultam a konyhába, ahol a fiúk ügyeskedtek mind az öten.

- Mégis mi a fenét csináltok? – kérdeztem értetlenül, miközben jobban megfigyeltem Louis szakácssapkáját, s az előtte kinyitott szakácskönyvet. Elmélyülten tanulmányozta a lapokat, bár szerintem inkább a bennük elrejtett képeket, mintsem a sorokat, s csak akkor volt hajlandó felnézni, mikor meghallotta a hangom.

- Te még itthon vagy? – lepődött meg, s azzal a lendülettel össze is csukta a könyvet.

- Mégis hol lennék? – értetlenkedtem, úgy tűnt, mind az ötjüknek meglepetés volt jelenlétem. – Tudod, már egy pár hónapja itt vagyok...emlékszel rám nem?! – bizonytalankodtam. Tényleg nem értettem, hogy mire véljem meglepettségüket.

- Nem úgy! – legyintette halványan elmosolyodva. – Azt hittem Eleanorék már elvittek téged – magyarázta, amivel még inkább összezavart.

- Tessék?! – kérdeztem, miközben végig néztem a többieken hátha ők valamivel értelmesebb válaszokat tudnak adni. A közénk ékelődött csendet végül az utcáról beszűrődő duda hangja zavarta meg, ami úgy tűnt eléggé felélénkítette a fiúkat, mert Harryn kívül mindenki mozgolódni kezdett folytatva nem rég félbehagyott cselekedetét.

A göndörke bőszen vigyorogva átkarolt, majd ellenkezést nem tűrve kezdett el magával ráncigálni a kijárathoz, majd át a kerten. Mintha meg sem hallott volna, csak magyarázta a dolgait, s tényleg figyelmen kívül hagyta kérdéseim és morcosságom titkolózása miatt.

- Aztán vigyázz magadra – nyitotta ki az ajtót, s a már bent ücsörgő lányok segítségével betuszkolt a járműbe. – Sziasztok! – integetett, míg mi elindultunk a fejemben egy csomó kérdéssel.

- Oké – fújtattam. – Mi folyik itt? – kérdeztem értetlenül, miközben a többiek felé fordultam köszönésgyanánt.

Mind a hárman zavartalanul mosolyogtak, s én egyből tudtam, hogy nem tudok meg tőlük semmit sem. Miért is mondanának bármit?! Helyette elkezdtek fecsegni mindenről, ami eszükbe jutott, s az én akaratom édeskevés volt ellenük. Csendes belenyugvással hallgattam őket a tavaszi leárazásokról, a jó időről és minden másról, ami csak feljött témának, míg én az ablakon bámultam kifele és azon gondolkodtam, hogy ők mégis hova vihetnek.

Pedig olyan nyugodtnak indult ez a nap...

- Nem örülsz, hogy velünk lehetsz? – biggyesztette le alsó ajkát Danie, hiszen tudta jól, hogy ezzel enyhíthet morcos hangulatomon. Annak ellenére is bűntudatom lett, hogy tudtam, nem gondolja komolyan egyetlen egy bánatos nézését vagy szavát sem.

- Dehogynem – vágtam rá egyből. – Csak idegesít, hogy nem tudom miben sántikáltok – tettem hozzá egy szúrós pillantással, mire Eleanor és Alice csak felnevettek és közölték velem, hogy úgysem mondanak semmit, szóval nyugodtan lazulhatok, mert ezt a napot kénytelen leszek velük tölteni.

Természetesen a dolog ezt a részét nem bántam. Imádtam mind a hármukat, hiszen a fiúk összes ismerőse hamar a szívemhez nőtt kezdve Luxtól, a barátnőkön át egészen a barátjaikig, akikkel volt alkalmam megismerkedni.

- Rendben – sóhajtottam végül. – És most hova megyünk? – kérdeztem nyugodtabban, hátha ezzel rávehetem őket, hogy legalább ezt mondják meg.

- Csak egy kávézóba – nyugtatott meg Alice. – Gondoltuk biztosan nem reggeliztél még meg ilyenek – magyarázta, s mint valami végszóra, az autó megállt a kitűzött helyen.

Igazából kicsit megnyugodtam, mikor megláttam a szolid, aranyos kis kávézót az utca sarkán, hiszen a lányoktól kitellett volna az is, hogy egy újabb őrült vásárlásba rángatnak, amit ma már igazán nem bírtam volna ki idegekkel.

- Na, gyere! – karolt belém Danie, majd választ sem várva kezdett el maga után húzni az apró helyiség felé, ahol aztán elfoglaltunk egy mondhatni hátsó, négy személyes asztalt.

Éreztem magunkon a vendégek tekintetét, hiszen legalább egyikünket biztosan felismerték, ha egy kicsit is szemfülesek voltak a média területén vagy napi szinten olvastak újságot, ami ugyebár az angoloktól nem állt messze a reggeli igyekezetben.

Frusztrált voltam a minket vizslató tekintetektől, amikhez Eleanor és Danielle is hozzászokott, ráadásul már Alice is megbarátkozott ezzel az érzéssel, elvégre Harryvel rengetegszer szerepeltek címlapon az elmúlt időben, csak éppen én nem tartottam fontosnak, hogy kikürtöljem a világnak, hogy együtt vagyok Zayn Malikkal.

- És hogy vagytok Zaynnel? – kérdezte érdeklődve, ártatlanul Eleanor, miután a pincér felvette a rendelésünket. Ha fel is ismert minket a fiatal lány nem adta tudtunkra, amiért felettébb hálás voltam.

- Mintha nem tudnád – mormoltam gúnyosan, hiszen köztudott volt, hogy a fiúk elképesztően pletykásak tudnak lenni legyen szó bármiről. Összeszámolni nem tudtam volna, hogy emiatt hányszor égett az arcom, noha Zayn mindig váltig állította, hogy nem szokása mindenkinek kiteregetni a nemi életünket, s ezt egy kicsit el is hittem neki. Louis vagy akár a többiek fantáziája amúgy is szeretett meglódulni.

- De az igazság érdekel – makacskodott. – Nem az amit Lou kitalált...

- Mit talált ki? – húztam össze a szemem, ami miatt El sietősebbre vette a témát és kérdezgetni kezdett, hogy neki még véletlenül se legyen ideje a válaszadásra.

- Szóval? – makacskodott.

- Szerintem teljesen jól elvagyunk – feleltem, hiszen Zayn nevében nem beszélhettem. Nem tudhattam biztosra, hogy a fiúban mik játszódhatnak le kapcsolatunk alatt. – Jól érzem magam mellette és...remélem ez sosem fog véget érni – nevettem fel zavartan gyermekded reményem miatt. Sosem hittem az örökké tartó szerelemben, nem álmodoztam magamról és Zaynről évek múltán, csak a pillanatot akartam vele kihasználni.

- Ismerős – bólogattak. – Beszéltetek már a médiáról? – kérdezte Alice.

- Ühüm – motyogtam. – Köszönjük – tettem még hozzá a pincérnek, aki hümmögésem alatt kihozta a megrendelésünket. – Szóval...pont a minap terelődött erre a szó – elevenítettem fel magamban a pillanatot.

Az ágyban feküdtünk, én szórakozottan rajzolgattam csupasz mellkasára, miközben ő a tincseimmel szórakozott és csendben bámult maga elé hosszú percekig, mielőtt megszólalt volna.

- És mi van a médiával? – kérdezte.

- Hogy érted? – pislogtam párat kábán, hogy észhez térhessek a gondolataimból.

- Tudod, ha többet leszünk együtt az emberek szeme láttára is akkor kérdezgetni fognak rólad – magyarázta. – Szóval még titkolni akarod vagy...? – puhatolózott.

- Rád bízom – feleltem magabiztosan. Őszintén szólva nem igazán érdekelt, hogy ki és mit tud rólunk.

- Nem nagyon hat meg, hogy ki tud rólatok és ki nem – állapította meg helyesen Alice.

- Nem igazán – ráztam meg a fejem. – Úgy értem, persze, félek, hogy mi lesz, ha az emberek tudomást szereznek rólunk, elvégre az elmúlt hetekben csak vakon tapogatóztak közöttünk, de akinek tényleg érdekelt a véleménye az már tudja és látszólag teljesen elfogadta – utaltam Harryre.

- Elfogadta – bólintott Alice. – Mondjuk néha panaszkodni – mosolyodott el halványan, inkább úgy, mint aki valamit aranyosnak tart.

- Miért? – lepődtem meg.

- Félt téged – felelte őszintén. – Hiszen majdhogynem a húga vagy és...mégis csak fura neki, hogy a bandatársával vagy együtt, aki azért eléggé szeret téged zavarba hozni, ha Hazza tényleg a bátyád lenne már rég seggbe rúgta volna Zaynt. Meg Zaynt is félti anyukádtól – folytatta. – Harry a tetováláson meg a cigizésen még nem akad ki, hiszen közben látja, hogy mennyi pozitív változás ment végbe rajtad Zaynnek köszönhetően, de tart attól, hogy anyud csak a rosszat fogja észrevenni.

- Attól én is – horkantottam elégedetlenül, hiszen Harry telibe trafálta legnagyobb aggodalmamat; az anyám véleményét.

Mindig szigorú nézetei voltak, magas elvárásokkal és precizitással. Bele sem mertem gondolni, hogy mi vár rám, ha a rajtam keresztülment változásokat észreveszi...