43. Minden más

43. Minden más

"Olyan furcsa egy laptophoz beszélni." - Zayn Malik

Elfogadtam azt, hogy a szüleim nem bírták tovább a nézeteltéréseiket. Teljes mértékig mellettük álltam és egy szót sem szóltam ahhoz, hogy elváltak. Nem akartam megnehezíteni a dolgukat, hiszen azért hálát adtam, hogy nem egymást ölve vetettek véget a házasságuknak, annak a hosszú öröknek tűnt életnek, amit egykor együtt választottak meg maguknak. Nem akartam ezen veszekedni, lenyeltem minden szomorúságom és hagytam, hogy azt tegyék, amit jónak láttak. Elvégre felnőttek.

Még az miatt sem nyafogtam, hogy apu Párizsba költözött, hiszen tudtam róla, hogy világnézetével és gondolkodásával tökéletesen illik a divat fővárosába. Azt akartam, hogy boldog legyen annak ellenére is, hogy így hihetetlen messze került tőlem.

Na de, hogy anyám pár hónap alatt talál magának valakit?! Egy rohadt fociedzőt, aki ráadásul még öt évvel fiatalabb is nála?! Na, nem! Ilyen nincs!

Csak hallgattam a szavait, a győzködését, érveit, amik egy idő után összemosódtak, s én teljesen lesokkolódva mélyültem a gondolataimba. Nem akartam elhinni ezt az egészet, egyszerűen a tudat nem tudott áttörni a józan eszemig, hogy anyám egyből pótolni akarja valakivel aput. Könyörgöm, hiszen pár hónapja váltak el! Szerette egyáltalán aput?!

- Fel kell hívnom Harryt – krákogtam végül, nem is foglalkoztam azzal, hogy miket mondott. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán beszélt-e még, mikor felkeltem a székből. - Megígértem neki, hogy felhívom, ha hazaértem – tettem még hozzá, majd ügyetlen, akadozó mozdulatokkal felvettem a csomagjaim, s inkább a szobámba menekültem.

- Haza értél? – szólt bele boldogan a göndörke, mikor elhasalva az ágyamon tárcsáztam őt, s pár csöngés után fel is vette.

- Ühüm – motyogtam még mindig szava fosztottan.

- Mi történt? – kérdezte azonnal sokkal komolyabban, figyelmesen.

- Anyám talált valakit magának – mormoltan undorodva, dühösen. Képtelenség, gondoltam, még kimondva is hülyén hangzik!

- Oh – nyögte megdöbbenve. Nem igazán tudott mit mondani, de nem is vártam tőle, hogy vigasztalni kezdjen, hiszen egyik részem kezdte belátni, hogy talán túl reagálom ezt az egészet. Hiszen anyu fiatal és csinos és pillanatnyilag a szememben egy hatalmas áruló!

- Túl reagálom? – kérdeztem végül egy hatalmas sóhaj közepette. Próbáltam lenyugodni, de nem ment. Megbántam, hogy haza jöttem.

- Ez természetes, hiszen friss a dolog mindannyitoknak – magyarázta.

- Kipakolok – mondtam. – Majd holnap beszélünk, jó? – kérdeztem fáradtan.

- Zayn? - értetlenkedett.

- Vele beszélek majd skypon – feleltem, hiszen mint annyi mindent már ezt is lerendeztem a fiúval.

- Rendben – mondta végül. – Jó éjszakát!

- Nektek is – búcsúztam, majd kinyomva a telefont feltápászkodtam az ágyról és bezárva az ajtóm zárját kiültem az ablakom alatt futó tetőre.

A langyos levegő kicsit kitisztította felhevült, haragos gondolataimat, de képtelen voltam megállni, hogy ne nyújtsak rá egy szálra, miközben figyelmem hosszan elterelődött a besötétedett utcák lámpafényeire.

Minden olyan nyugodt volt és csendes, csak éppen az én világomban remegett meg minden ismét, s képtelen voltam eldönteni, hogy miként is kellene kezelnem ezt a dolgot. Tisztában voltam vele, hogy anyu egy belevaló, gyönyörű nő, aki előtt még hosszú élet vár, sosem gondoltam azt, hogy apu után egyedül fog meghalni és nem lesz soha többé senkije, de akkor is! Hirtelen jött ez az egész, s az apás, gyermekded énem árulásnak fogta fel ezt az egészet, ami ellen semmit sem tudtam tenni.

Csak meg kell szoknom a helyzetet, döntöttem el végül higgadtabban, nem mintha lenne más választásom...

Becsukva az ablakom lepateroltam az ágyról a holmijaimat, s átöltözve inkább a laptopommal kezdtem el foglalatoskodni, hiszen a hirtelen jött hírek ellenére sem feledkeztem meg a már rám váró Zaynről.

- Helló, angyalom – vigyorogta a kamerába, mikor elfogadtam a videóhívást, s némi töltés után be is adta a fiú álmoskás, mégis mosolygós arcát. A kislámpa fénye homályosan világította meg az arcát, ettől vonásai titokzatos árnyékot kaptak, amitől csak még inkább megférfiasodott. Muszáj volt megráznom a fejem, hogy észhez térjek a tűnődésből, miszerint egy laptop minőségű kamerában is tökéletesnek tűnik.

- Mi újság? – kérdeztem mosolyogva az örömtől, hogy láthatom őt.

- Semmi – vont vállat unottan. – Holnap elkezdődik hivatalosan is a turné – sóhajtotta némi izgalommal a hangjában.

- Ügyesek lesztek! – mondtam biztatóan, hiszen bármennyire is volt ellenemre a távolság, ami nyári turnéjuknak volt köszönhető azért kétségtelenül büszke voltam mindannyiukra és örültem a sikereiknek.

- Harry mesélte anyudat.. – húzta el a száját aggodalmasan pislogva.

- Ne is mond! – horkantottam. Kicsit még mindig dühös voltam, bár lehet, hogy már a fáradtság is közre játszott dacosságomba.

- Rendben leszel? – kérdezte még mindig bizonytalanul. Persze, más pároknál ez nem jelentene gondot, találkoznának és nyugodtan beszélgethetnének a bajaikról, de a mi esetünkben ez lehetetlennek tűnt. Nem tudott minden bajomra csak úgy ugorni, ahogyan én sem az övéire. Már most nehéz volt, hogy nem lehettünk egymás mellett.

- Persze – nyugtattam meg. – Majd kisül ebből az egészből valami – vontam vállat.

- Csak várj rám őszig és elrabollak – kacsintott szórakozottan, mire akaratlanul is felnevettem, de eszemben sem volt ellenkezni. Még a világ végére is mentem volna vele.

- Az nem elrablás, ha a másik is akarja – incselkedtem jókedvűen, mire csak felnevetett.

- A végén még abból a megerőszakolásból sem lesz megerőszakolás – vigyorogta kajánul.

- Szerintem sem – helyeseltem.

- Őrült nőszemély – csóválta meg a fejét még mindig nevetve. – De tudod aggódnom kellene, hogy már nem tudlak ilyen könnyen zavarba hozni!

- Igyekszem fékezni magam – ígértem. – Menned kellene aludni – folytattam. – Holnap korán keltek és mindketten tudjuk, hogy milyen morcos vagy, ha nem alszod ki magad.

- Igenis, anyu – gúnyolódott.

- Ezt mond majd akkor, ha legközelebb találkozunk – vágtam vissza.

- Uh, inkább hallgatok – ismerte be. – Jó éjt – kezdett el búcsúzni.

- Szép álmokat, Zayn – dobtam puszit a kamerába, majd bontva a hívást lekapcsoltam a laptopot, s én is álomra hajtottam a fejem. Noha az egész utat végig aludtam nem jelentett gondot, hogy elmerüljek a jóleső sötétségben. Teljesen kifárasztott az a fél óra anyámmal.

Rettentő furcsa volt nem a Direction házban ébredni, nem hallani a felszűrődő zajokat a konyhából vagy nem arra kelni, hogy valamelyikük ébresztés gyanánt rám ugrott, esetleg Zayn mentett meg pár reggeli csókjával. Elképesztőnek tartottam, hogy mennyire megszoktam őt magam mellett, hogy mennyire ragaszkodtam már csak az emlékhez is, hogy nem régiben még mellette ért az este és a reggel is egyaránt. Ezzel szemben a jelenben senki nem volt mellettem, de nem csak az ágyam, hanem az egész lakás üres volt rajtam kívül. Anyu csak egy cetlit hagyott, hogy elment dolgozni, de délután haza ér és beszélnünk kell. Semmi kedvem nem volt vele beszélgetni.

Öntöttem magamnak kávét, s nem foglalkozva az esetleges szomszédi, kíváncsi pillantásokkal kiültem a tornácra, hogy rutin mozdulatokkal elszívhassak egy szál cigit, miközben telefonomon a neten kutakodtam hírek után. Tekintve, hogy nem volt társaságom úgy gondoltam, hogy valamivel el kell ütnöm az időt, míg a szál égett az ujjaim között, s a kávé hatalmas kortyokban csúszott le a torkomon.

A különböző pletyka oldalak teli voltak velünk és Harryékkel. Mindenki azon gondolkodott, hogy ez a két bimbózó kapcsolat túl él-e ennyi időt vagy elsüllyedünk, mint a Titanic. Nevetségesnek találtam a találgatásokat, ám nem tagadhattam, hogy kicsit féltem is, hiszen ezekre én sem találtam választ.

Az ismerős környék lassan ébredezni kezdett, autók suhantak el a ház előtt, s gyerekek sétáltak a járdákon és élvezték ki a nyári szünetet.

Jut eszembe, csaptam a homlokomra gondolatban, kell szereznem valami nyári melót! Muszáj némi pénzt keresnem, ráadásul bíztam benne, hogy valami elfoglaltság lekötne a mindennapokban őszig.

Borzasztó volt, már most mindent az őszhöz mértem, pedig az még a közelében sem járt a napsütéses jó időben és a június elején.

Vigyázzatok magatokra! M. xxx

Küldtem egy SMS-t Zaynnek, majd elmosva a bögrém beültem a tévé elé, hogy valami nézhető műsor után nézzek.

A számban egyre inkább feljött az a keserű íz, mikor visszagondoltam Londoni reggeleimre. Mennyivel jobbak voltak még azok az egyedül töltött reggelek is, mint itthon. Ott bármennyire is voltam egyedül nem éreztem magam magányosnak, itt viszont annak éreztem magam, pedig tudtam, hogy ez nincs így és csak meg kell szoknom, vissza kell rázódnom a régi életembe.

Vajon új Milaként sikerül vagy én magam mindent megváltoztatok?