2013. április 6., szombat

35. Mila?! +18

35. Mila?! +18

"Elvette az eszemet!" - Zayn Malik

A beszűrődő utcai lámpák halovány fényében is tökéletesen kitudtam venni arcának minden jóképű, ámbár még mindig néhol kisfiús vonását. Barna szemei szórakozottan csillogtak, miközben figyelte felkaromon köröket író ujját, míg én borostás arcát simogattam mindenféle ok vagy cél nélkül. Egyszerűen jólesett hozzá érni még a szúrós érzés ellenére is, miközben másik karjával átölelt és a mellkasára vont.
A néma pillanatok hosszú percekké nyúltak, miközben elmerültünk egymás közelségében és becézgető érintésében. Magamba szívtam a múló percek minden mozzanatát, érintésének minden simítását és tusfürdőjének kellemes, friss illatát.
Nem is kívánhattam volna ennél többet.
- Mit mondott Harry? – adtam végül hangot a kíváncsiságomnak, hiszen mióta láttam őket az ablakból csak ez foglalkoztatott. Mégis mit beszélhettek rólam? Kettőnkről? Csak remélni mertem, hogy Harry nem adta elő a legjobb barátja vagyok, de a bátyja is, ha összetöröd a szívét forgatókönyvét, hiszen ez nem illett volna a helyzethez, Zayn mégis csak az egyik legjobb barátja volt.
- Érdekel mi? – mosolyogta csúfondárosan, mire durcásan lebiggyesztettem az ajkam, de nem adtam fel. Tudni akartam!
- Én is elmondtam, hogy mit beszéltem Harryvel, most te jössz! – érveltem. Persze azt a részt kihagytam, mikor Harry megemlítette, hogy Zayn mennyit is változott. Volt egy olyan érzésem, hogy nem tett volna jót a mellettem fekvő fiú önbizalmának.
- Igazából semmi különöset – vallotta be, mikor végre beadta a derekát és mesélni kezdett. – Elmondta, hogy mennyire meglepte ez az egész, de örül, mert látja rajtad és rajtam is, hogy boldogok vagyunk – szavai végére akaratlanul is szorosabban ölelt, amit reflexszerűen megmosolyogtam a mellkasomban elinduló, bizsergető érzéssel. – És hozzá tette, hogyha megmerlek bántani akkor seggbe rúg barátság és banda ide vagy oda – nevette el magát szórakozottan.
- Azt sejtettem – mormoltam. Gondolhattam volna, hogy nem hagyja ki ezt, de ha őszinte akartam lenni nem is nagyon bántam. Mármint nem azért, mert mondhatni megfenyegette a barátomat, hanem mert jólesett maga az eltökéltsége.
- De megnyugtattam, elmondtam neki, hogy eszembe sem lenne megsérteni egy ilyen gyönyörű lányt – duruzsolta a fülembe, mikor egy hirtelen mozdulattal fölém kerekedett és az ágyhoz szegezett.
Ajkaival apró csókokat nyomott a fülemtől egészen a kulcscsontomig, ahol hosszan elidőzött a csontom felett lévő mélyedésben.
Lélegzetvételem hol elakadt, hol felgyorsult, miközben teste nekem feszült, s noha ajkai egyszerre csak egy helyen érintettek, mégis úgy éreztem mintha a létező minden porcikám érintené finom csókjaival. Egyszerre lettem tőle éber és teljesen kábult.
- Zayn... – suttogtam a nevét öntudatlanul, mikor végre eleresztette az egyik karom, hogy végig simítson az oldalamon, míg én hajábra túrtam és akaratosan húztam fel magamhoz egy csókra. Megmosolyogta mohó mozdulataim, de az ellenkezés leghalványabb jelét sem mutatta, lelkesen és szenvedélyesen csókolt vissza, miközben keze, amivel nem mellettem támaszkodott elérte a pólóm szegélyét. Ahogy ujjai szabad bőrömhöz értek kicsit megugrottam, de nem hátráltam meg, túl kellemes volt ahhoz, hogy nemet tudjak inteni még akkor is, ha a legapróbb szavamra is megállt volna. Ziláló lélegzettel koncentráltam tenyerének nyomára a hasamon, a bordáimon, majd fedetlen idomaimon. A testemen folyamatosan bizsergések hadai futottak végig, miközben simított, majd mintha minden megtorpant volna körülöttem, bennem. A bizsergés elmúlt, miközben megszorított, s villámütésként ért az a kellemes, őrjítő érzés, ami végig szánkázott bennem, s torkomból visszafojtott nyögést váltott ki.
Zavarban kellett volna lennem, hiszen ez volt tőlem a megszokott, elvégre még a legkisebb félreérthető megjegyzésére is elvörösödtem, de akkor képtelen voltam másra gondolni csak rá és a testemben végig cikázó érzelmekre.
Ajkaimon éreztem meleg, perzselő leheletét, miközben homlokát az enyémnek nyomta és végtelennek tűnő másodpercekig csak bámult a szemembe, mintha teljesen megbabonázta volna az, amit látott.
Csókja hirtelen volt és sokkal szenvedélyesebb, mint máskor, miközben kezével visszavándorolt az oldalamhoz, majd kicsit lejjebb a derekamhoz, hogy ott megemelve még inkább magához húzzon. Éreztem magamon minden porcikáját, simítását, csókját és lélegzetvételét. Csak rátudtam koncentrálni, az érzésekre és reakciókra, amiket kiváltott  belőlem, s amit én belőle, miközben sűrű, fekete hajába túrtam, vállába kapaszkodtam vagy mellkasát simítottam. Éreztem ujjaim alatt forró bőrét, rendszertelen lélegzetvételét, miközben kezem felvezettem a nyakára, hogy egy újabb szenvedélyes csókba vesszek bele teste alatt.
Eddig tudtom nélkül összeszorított lábaimat gyengéden szétfeszítette, míg végig simított combjaimon, s egy erősebb rántással még közelebb húzott magához, ahogy lábaim közé helyezkedett és egy percre sem szakította meg csókunkat.
Teste az enyémnek simult, lélegzetünk forrón és zilálóan találkozott, miközben ágyékát az enyémnek nyomta és mindkettőnk torkát jóleső sóhajok hagyták el az érintkezésre.
Zaynből áradó erő és szenvedély szinte kiütött, úgy éreztem minden érintésével áramot vezet belém, miközben a szoba vibrált körülöttünk, s én bármennyire is akartam képtelen voltam gondolkodni. Úgy nem ment, hogy hallottam fülem mellett mély, férfias sóhajait és rekedt becézgető szavait. Teljesen megőrjített minden mozdulatával.
- Zayn – motyogtam, ám hangom inkább tűnt sóvárgónak mintsem figyelmeztetésnek, ellenkezésnek vagy bármi másnak.
Karjaimba erőt kényszerítve nyomtam meg mellkasát, s addig nem nyugodtam, amíg nem fordítottunk helyzetünkön és kerültem én felűre.
Fekete haja kócosan meredezett ezer felé, ami láttán képtelen voltam nem beletúrni még egyszer tincseibe. Ujjaim szórakozottan tűntek el a sötét hajszálak között, miközben hosszú másodpercekig csak bámultam elsötétedett, vadul csillogó szemeibe, szétnyílt, csókra hívó ajkaira, s gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasára. Tökéletes látvány volt.
Aztán mintha mi sem történt volna, sebesen hajoltam le hozzá, hogy ajkaim az övére nyomjam, végig csókoljam borostás arcát, pontosan azt az utat, amit ő szokott nekem, a nyakától egészen a mellkasáig, míg ujjai érintéseimre egyre erősebben és akaratosabban mélyedtek csípőmbe. Éreztem karjai feszülésében, hogy küzd magával, ami akaratlanul is megmosolyogtatott.
Valószínű mindketten tudtuk, hogy én ennél nem igazán akarok tovább menni, egyszerűen feszegetni akartam a határokat, hogy az első alkalmunk annál jobb legyen. Láttam elkínzottan csillogó szemeiben, hogy ezt pontosan tudja, miközben véletlenül súroltam megfeszült alsónadrágját az én pizsamanadrágommal, míg mellkasán munkálkodtam. Szórakozottan csókolgattam végig tetoválásait, míg ő alattam szenvedett a gyönyörtől.
- Mila...azt hiszem...itt.. – sóhajtotta erőtlenül, s készült volna kiszabadulni alólam, ha én nem acélozom meg lábaim, s nyomom vissza őt fekvőhelyzetébe.
Igazából hosszú percekig fogalmam sem volt róla, hogy mihez készülök, csak annyi volt biztos számomra, hogy örömöt akarok neki okozni.
- Mila? – motyogta megfeszült idegekkel, elhaló hangom, mikor eddig mellkasán simított kezeim a fekete bokszere széléig értek, s ott meg is akadtak az anyagban.
- Shh – suttogtam ajkaira egy hamiskás mosollyal, ami láttán még inkább megdöbbent. Nahát, mikre nem vagyok képes, gondoltam én is, hiszen mozdulataimmal még saját magamat is megleptem.
- Mit...? – kérdezte volna, ám a szavak torkán akadtak, mikor a textilt lehúztam róla, s torkából jóleső sóhaj szakadt fel a szabadságra.
Hosszú másodpercekig csak próbáltam elnyomni felszabadult zavaromat látva őt, hiszen mégis csak teljesen új volt számomra a dolog. Még sosem próbálkoztam ilyennel, de nem tudtam meghátrálni, a véremben lüktető vágy, miszerint boldognak akarom őt látni sokkal nagyobb volt minden kislányos zavaromnál.
Hát megérintettem őt.
Zene volt füleimnek hallgatni elfojtott nyögéseit, sóhajait és sűrű levegővételét vagy éppen annak elakadását, miközben próbáltam kitapintani, hogy mikor a legjobb neki, miközben tekintetem le sem vettem ellágyult, teljesen bódult vonásairól. Vágytól fűtött tekintete hol az enyémbe mélyedt, hol a plafonra szegeződött, miközben fejét hátra vetette és pillanatokra lehunyta szemeit a gyönyörtől.
Remegtem egész lényemben attól a vágytól, ami eluralkodott rajtam, s ami arra ösztökélt, hogy addig érintsem őt, amíg el nem éri az éjszaka csúcspontját.

10 megjegyzés:

  1. nem bírom már idegegekkel annyira nagyon jóó*-*
    úristen!! tátott szájjal olvastam és hatalmasra meresztett gülüszemekkel és omg*-*
    ez valami hihetetlen,fenomenális,imádom imádom imádoom <3
    annyira nagyon jól írsz,hogy jézusom..már szavakat sem találok!:)))
    sieess <3 xx

    VálaszTörlés
  2. Khmmmm,hát megúsztam,anya nem zaklatott :DDD haha!
    A rész khhhhm eszméletlen és hát.....a francba is még hatás alatt vagyok.Naaaa jóóó,akkor maradjunk a sablonnál.Eszméletlenül király lett,és nem akarod-e beváltani a "3 a magyar igazság" címűűűű cuccot? :D xx

    VálaszTörlés
  3. ...húha.. öö...izé...eszméletlen rész <3 alig várom a következőőt :)

    VálaszTörlés
  4. jbnfjvfngnűkléméflnmhjtklnhgfjk vbhjdvfhvehzfrvhbfgjl htnktgnmhtjbgrhjkf bhjk bgrhjbghujibefrhjkgnjtnhnjlhuzjzkhniűdgfbghiezagbfezirgughtihjigtpjmnfvbhsvsuwgpqwieujektpáhl,gébknjglvbhbdzifguihtgijhozájéuűláffnidebfigbirufjngjfehbrfuh ez valami eszméletlenül jó lett!

    VálaszTörlés
  5. arghhhhhhhhhhh anyám imádtam*-* annyira irigyellek mert olyan jól irsz hogy uuuuu *-* xx

    VálaszTörlés
  6. Szia!:)
    OMG! Csak ennyit bírtam kinyögni a fejezet elolvasása után... Hihetetlenül jó lett, tele érzelmekkel, mint mindig. Hát, most mit mondjak, k*rva jól leírtad, bocs a kifejezésért, de már nem tudok mit mondani.:)
    Most nehogy azt hidd, hogy valami rejtett perverz hajlamaim vannak, de nekem AZT a bizonyos első alkalmat is ilyen jól írd le, mert már ez is tökéletes volt. Nem az a túlfűtött erotika, de mégis szerintem mindenki tátott szájjal olvasta, csak gratulálni tudok, ennyi.:)
    Nagyon siess a következő résszel! <3
    NightlyGirl xxx

    VálaszTörlés
  7. Hűűűű! Szavaim nincsenek! Kövit hamar! :)

    VálaszTörlés
  8. nem semmi ..siess a kovetkezovel :D :)
    xoxo puszancs :*

    VálaszTörlés
  9. Hát ez valami elképesztő! De valahogy úgy érzem, hamarosan vége ennek a történetnek. :(

    VálaszTörlés
  10. Nagyon-nagyon jó lett! Eszméletlen jó rész! Az, hogy Zayn, küzd maga ellen az nagyon aranyos tőle. Mikre nem képes Mila érdekében....
    És Mila mikre nem képes? A lányos zavarból átment vadóc macskává. Nagyon jó lett! Itt ilyen szerep csere volt, de ez is kell néha.Ettől lesz izgalmasabb a történet.
    Már nagyon várom mi lesz a következő részben.

    VálaszTörlés