40. Torta

Sziasztok!

Elképesztő, hogy elértük a 130 feliratkozót. Ez rengeteg és jesszus, nagyon köszönöm! <3(:

Xoxo.Bri.

40. Torta

"Annyi mindenről lemaradtam az utóbbi években és ismét egy hatalmas turné előtt álltunk. Gondoltam kicsit csalok a dátumokban és meglepem őt. A legjobb barátnőm, ennyit megérdemel." - Harry Styles

A vártnál sokkal kellemesebben eltöltöttem a délutánt a lányokkal, olyannyira sikerült elterelniük a figyelmem, hogy hosszú órákig eszembe sem jutott, hogy vajon miért üldöztek el reggel, s miért sürögtek-forogtak a konyhában, miközben alig tudtak főzni. Csak remélni mertem, hogy nem gyújtották fel időközben a konyhát, mert azt a sok hamut, már nem lett volna kedvem feltakarítani, ráadásul Niall is szívrohamot kapott volna a ténytől, hogy minden étel otthona, ahogyan ő nevezni szokta felégett.

A lányokkal leginkább várost néztünk, hiszen hosszú itt tartózkodásom ellenére sem volt időm vagy éppen társaságom jobban szemügyre venni a fővárosunkat, noha nem most jártam itt először. Mindenesetre kellemes érzés volt végig sétálni a fontosabb nevezetességeket a tavaszi melegben és jó időben. Úgy tűnt a természet most nekünk is megkegyelmezett, hiszen ritkán volt ilyen meleg, főleg tavasszal. Szokás szerint égszakadást várt volna az ember, nem bárányfelhőket és napsugarakat.

- És mikor mehetek haza? – kérdeztem olyan hat körül, mikor ismét beültünk egy kávézóba, mert kezdtem túl sokat panaszkodni Alicel együtt, hogy leszakad a lábam még egy kilométertől.

- Hét – felelte vigyorogva Danie, miközben elrakta a telefonját és megköszönte a kihozott italainkat.

Újra kezdett érdekelni, hogy mégis mi folyhat a háttérben, hiszen nem tudtam meg semmit sem, egy árva szót sem kotyogtak ki, de még csak véletlenül sem, s én túlságosan feladtam ahhoz, hogy érdeklődjek. Teljesen fölösleges lett volna.

- Csak nyugtass meg, hogy a ház még egyben van – kérleltem.

- Ne aggódj – nevetett. – Minden a legnagyobb rendben! – biztosított, s nem kerülte el a figyelmem, ahogy izgatottságtól csillogó szemekkel összenézett a többiekkel. A tudatlanság ismét elemi erővel kezdte el bökdösni az oldalam, s én alig bírtam ki, hogy ne kezdjek sűrű kérdezgetésbe vagy éppen könyörgésbe az információkért.

Hatalmas megnyugvást jelentett, mikor a taxi pontban hétkor leparkolt az ismerős kerítés és felé magasodó növények előtt, melyek a nap lemenésével kezdtek erősebb sziluettet és kísértetiességet kapni, s a ház még teljesen egyben volt. Semmi vészjósló füstgomolyag vagy ilyesmi...

- Még mindig nem értem – ráztam meg a fejem, miközben a többiekkel a nyomomban beléptem a teljesen elsötétedett lakásba. Értetlenül kapcsoltam fel a villanyt a konyhába, ahol semmi nyom nem volt, ami arra utalt volna, hogy a fiúk ügyeskedtek volna a konyhában.

Értetlenül fordultam hátra, de addigra már mindannyian eltűntek. Egyedül voltam a hatalmas, sötét lakásban, s fogalmam sem volt arról, hogy Eleanorék mégis merre mehettek.

- Ez nem jó vicc! – közöltem velük, de semmi választ nem kaptam.

Mellkasom előtt összefont karokkal néztem jobban körbe nappaliban, ahonnan aztán halvány fények szűrődtek be a hátsó, üvegajtón keresztül.

A szívem a torkomban dobogott, miközben megindultam a fényforrás felé, miközben arról próbáltam meggyőzni magam, hogy nem futok fel a szobámba, a takaróm rejtekébe. Nem lehetek ennyire gyerekes!

Ujjaim a fehér kilincsre csúsztak, amit aztán elfordítva kiléptem a tornácra, s szinte hallottam, ahogy az állam hatalmasat koppant a meglepettségtől.

A fákon karácsonyi égősorok pihentek közöttük néhány szintén fénylő papírgömbbel, amik beragyogták az egész kertet, miközben mind a nyolcan felsorakoztak előttem és egy hatalmas vigyorral figyelték elképedt reakcióm.

- Boldog születésnapot! – ordibálták, amire ha lehet még inkább ledöbbentem.

- Tessék?! – értetlenkedtem. – Nyár közepén vagy a szülinapom – közöltem velük.

- Igen, de akkor turnén leszünk – magyarázta Harry gödröcskés mosolyával. Nem tudtam eldönteni, a szemei vagy a mögötte sorakozó égők világítanak-e jobban.

- Wáoh – nyögtem ki teljesen ledöbbenve, miközben pár bizonytalan lépést tettem feléjük.

- Az utóbbi években sosem tudtam ott lenni a szülinapodon – húzta el a száját.

- És mi is a szívünkre vettük volna, ha lemaradunk róla – vigyorogta Louis, miközben elégedetten konstatálta teljesen elbűvölt, elérzékenyedett vonásaimat.

Sok minden eszembe jutott a mai nap folyamán, de az egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy ennyi fáradjanak csak a szülinapomért, ami ráadásul még hetekkel később volt.

- Hát....köszönöm – motyogtam meglepetten, még mindig kicsit tehetetlenül. Sosem voltam jó ezekben a meglepetéses, ajándékozós dolgokban, mindig zavarba jöttem tőlük, s ezzel Harry nagyon is tisztában volt, hiszen úgy vigyorgott, mint aki drogot nyelt.

- Tudom, hogy utálod a meglepetéseket – karolt át, miközben közelebb vezetett a többiekhez. – De máskülönben sosem engedtet volna, hogy valamit szervezzünk neked, esetleg süssünk a konyhánkban – forgatta meg a szemét, mire egy fintort festettem az arcomra, s megböktem az oldalát.

- Amit mostantól teljesen megértek – hadarta Louis. – Én nem fogok többet sütni! – kötötte ki teljes meggyőződéssel. – Főleg, ha emiatt valaki mérgezést kap – bökött a mögötte pihenő csokis tortára, ami csak említésekor ragadta meg a figyelmem.

Ha őszinte akartam lenni az a valamit a legnagyobb kedvességgel sem lehet tortának nevezni, elég bizarr külseje volt, s ha nem tudtam volna, hogy az tényleg torta akkor talán rosszul is lettem volna már magától a látványtól is, amit igyekeztek ügyelten mód habbal takarni.

- Hát ez nagyon...szép lett – kerestem a megfelelő szavakat, miközben igyekeztem visszanyelni a nevetésem. Ez egyre nehezebben akart összejönni, ugyanis minél tovább néztem azt a vakondtúráshoz hasonló kupacot annál jobban rám jött a nevetés, amit végül nem tudtam türtőztetni. Meggörnyedve adtam át magam a nevetésnek, amit a fiúk sértődötten, majd később ők maguk is kacagással követtek.

- Valami egyedit akartunk – mentegetőzött Louis, amit sűrű bólogatásokkal könyveltem el, miközben Zaynhez lépve gyors csókot loptam tőle köszönésképpen.

- Ha ez megnyugtat benneteket, srácok, akkor nagyon...egyedi lett – biztosítottam efelől, s inkább nem is néztem tortájuk felé. Nem akartam újra kinevetni őket, hiszen biztos voltam benne, hogy hatalmas munkájukba került, arról nem is beszélve, hogy utána a konyhát is rendbe tették.

- Köszönjük – vigyorogta Niall elégedetten. – De azért remélem, hogy az íze jobb, mint a kinézete – húzta el a száját aggodalmasan. Én is ebben reménykedtem, hiszen valószínűnek tartottam, hogy ellenkező esetben Niallben egy világ dőlt volna össze alig egy falat alatt.

A lányok szereztek tányérokat és poharakat, míg én azt a valami igyekeztem felvágni, amit a fiúk tortának neveztek, én pedig inkább nem mondtam rá hangosan semmit, lehet el is nevettem volna magam. Mindenesetre a felvágása sem ment olyan könnyedén, mint egy szabályos süteménynek, ez össze-vissza dőlt és alig bírtam a tányéron tartani, hogy az asztal ne legyen krémes.

- Ez még gusztustalanabb, mint eddig! – nyögte Zayn elhűlve, mire akaratlanul is felnevettem és örömmel figyeltem, ahogy mindegyik fiúnak rémület futott át az arcán. Biztos voltam benne, hogy már ezerszer megbánták, hogy ezt megcsinálták, míg a lányok és én igyekeztük uralni az arcvonásainkat.

Bizonytalanul méregettem az előttem lévő csoki és hab kupacot, miközben kérdőn a többiekre pillantottam és vártam, hogy ki is kóstolja meg előbb. Természetesen én húztam a rövidebben, hiszen nem volt nehéz azzal az indokkal jönni, hogyha már nekem csinálták akkor én legyek az első. Szinte láttam, ahogy Harry halántékán végig folyt a verejtéke, ahogy remélte, hogy nem kapok azonnal ételmérgezést. Nos, ezt én is reméltem!

Pár másodperc erejéig még bizonytalanul szemeztem a villámra tűzött falattal, amit aztán összeszorított szemekkel bekaptam. Mintha csak azt vártam, hogy holtan esek össze, s valószínű a többiek is ezen a véleményen lehettek, mert hallottam, ahogy a mellettem ücsörgő Zaynnek elakad a lélegzete várakozás közben.

A kakaós tészta között, s az édes hab alatt mintha csokidarab kezdett volna olvadozni a számban, s rá kellett döbbennem, hogy azok a srácok, akik aligha értettek a sütéshez, főzéshez valami mennyeit alkottak.

- Ez finom! – nyögtem ki teljesen ledöbbenten, miközben minden szem rám szegeződött. Mintha azt hitték volna, hogy hazudok, s hamarosan elzöldülve esek le a székről. Semmi ilyen nem történt, helyette inkább Niall is megkóstolta művüket, márpedig ha az ír fiú azt mondja, hogy finom akkor az bizony úgy is volt!

- Nahát... – döbbent meg Louis is. – Tényleg zsenik vagyunk!

- Azért jobban jártok, ha az éneklésnél maradtok – kotyogta közbe Danie. – Azt gusztusosabban elő tudjátok adni, mint...ezt.

- Féltékeny vagy! – vádaskodott Niall, miközben gyermekded módon kiöltötte a lányra a nyelvét, s újabb hatalmas falatott vett a tányérjáról.

- Azért megnézném hányan kérnének vakondtúrás tortát az esküvőjükre – érvelt Eleanor, majd egy apró puszival igyekezte kiengesztelni megsértődött barátját.

- Ha ez vigasztal én innentől kezdve csak vakondtúrás tortát kérek a szülinapjaimra – vigyorogtam engesztelően, mire Zayn hálás csókot nyomott az ajkaimra, s tovább hallgattuk a többiek sehova sem vezető civakodását a sütés és az éneklés között.

Az este kellemesen telt, s úgy éreztem, hogy ez eddigi legjobb elő-elő-elő szülinapi meglepetés bulim.

- Na, hogy tetszik? – csüccsent le mellém göndörke egy hatalmas lendülettel, miközben szórakozottan csillogó szemeivel a többiek felé, majd felém pillantott.

- Ez az egész...fantasztikus – feleltem. Igazság szerint még mindig meg voltam hatódva, de nem csak a mai este miatt. – Ezek az elmúlt hónapok mind csodálatosak voltak – tettem még hozzá.

- Örülök, hogy ezt mondod – mosolyodott el őszintén. – Azt akartam, hogy jól érzed magad, amíg itt vagy.

- Sikerült – bólintottam hálásan. – És köszönöm – tettem még hozzá. – És nem csak ezt a pár hónapot, hanem...hanem mindent.

- Nem értelek – rázta meg a fejét.

- Hálás vagyok azért, mert a barátom vagy – magyaráztam. – Mert nem felejtettél el és akkor is észrevettél, mikor délutánokon át egy könyvtárban ücsörögtem és tanultam.

- Ez a legjobb barátok dolga, nem? – kérdezte mosolyogva, miközben átkarolt, s fejét a vállának támasztott fejemen pihentette.

- Szeretlek, Harry – mondtam könnyedén, mindenféle hátsórézelem vagy szándék nélkül. A szavak épp olyan könnyedén és őszintén csúsztak ki a ajkaimon, mint mikor a tavaszi szél gyengéden végig söpör az utcákon alkonyatkor.