48. Csak férfi...

48. Csak férfi...

"Ha nem tudtam volna, amit tudok akkor nagyon bepipultam volna..." - Zayn Malik

Megkövülten, értetlenül és még mindig megsemmisülten figyeltem, ahogy előregörnyedve, majd' kieső szemekkel meredt rám röhögés közben a hasát fogva. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hirtelen mi lett számára ilyen vicces, de egy hang sem jött ki a torkomon ahhoz, hogy erre rákérdezzek. Képtelen voltam szavakat formálni, s csak remélni mertem, hogy az előttem ácsorgó, nagyszerűen szórakozó fiú végre összeszedi magát és magyarázatot ad kiismerhetetlen viselkedésére. Igazán rám fért volna némi magyarázat a viselkedését illetően, hisze én még mindig ott tartottam, hogy azt mondta, hogy szeret. Vagy mégsem? Miért röhög? Mi baja lett?! Kezdtem komolyan megkérdőjelezni ép elméjét.

- Elmagyaráznád, kérlek? – motyogtam végül, mikor végre képes voltam kinyögni pár szót, s figyeltem, ahogy letörölve könnyeit kicsit összeszedi magát.

- Ne haragudj, Mila – mosolyogta. – Tényleg sajnálom ezt az egészet, de nem hagyhattam ki, hogy milyen arcot vágsz – nevetett fel ismét.

- Szóval nem vagy belém...szerelmes? – kérdeztem félve, halványan elpirulva. Most viccet űz belőlem?!

- Rettentően megszerettelek, Mila – ismerte be. – De nem vagyok beléd szerelmes – nyugtatott meg, mire akaratlanul is egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem.

- Egyáltalán nem voltál vicces – ütöttem mellkason, de ez cseppet sem csorbított szórakozottságán. – Szóval ennyi volt? – kérdeztem. Tényleg nem volt semmilyen komolyabb mondani valója a számomra?

- Nem egészen – rázta meg a fejét komolyabban. – Nem vagyok beléd szerelmes – mondta. – Nem lehetek beléd szerelmes, mert...szóval egy csapatban játszunk – magyarázta ismét zavartan és teljesen komolyan. Tekintetét le sem vette rólam, miközben figyelte minden mozdulatom és reakcióm. – Meleg vagyok – nyögte ki végül.

- Antony – mondtam. – Viccelsz? Úgy értem, fejezd be a viccelődést! – kértem tőle, hiszen nem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e neki vagy sem. Az előbbiek után már nem tudtam mitévő is legyek.

- Nem – rázta meg a fejét némi csalódottsággal a hangjában. – Lehet, hogy most megutálsz, de nem viccelek, tényleg meleg vagyok – hajtotta le a fejét, mintha valami hatalmas bűnt, szégyellni valót osztott volna meg velem magával kapcsolatban. Pár végtelennek tűnő másodpercig még figyeltem sápadt, feszült arcát, szemébe hulló, fekete tincseit, s kénytelen voltam rájönni, hogy valóban nem hazudik. Ő tényleg meleg.

Szó nélkül léptem hozzá közelebb, majd lábujjhegyre állva felkapaszkodtam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem. Úgy szorítottam mintha soha sem akarnám elengedni, miközben abban reménykedtem, hogy így tudtára adhatom; nem ítélem el. Hogy is ítélhettem volna el őt ilyen miatt? Badarság lett volna!

Lassan olvadt fel a meglepettségből, majd egy hatalmas lendülettel visszaölelt, s az arcát a nyakamba fúrva engedte ki megkönnyebbült sóhaját.

- Antony, azt hiszem én is tartozom egy vallomással – hátráltam el tőle éppen annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. – Én is szeretlek téged – mosolyodtam el halványan, majd puszit nyomva az arcára utoljára megszorítottam, s kiszakadva öleléséből megindultam a házunk felé.

- Jó éjszakát, Mila! – nevetett fel sokkal megkönnyebbülten, utánam integetve.

- Szép álmokat, Antony – mosolyogtam még felé, majd végleg hátat fordítva neki bementem a lakásba.

Furcsa volt, de az ég világon semmit sem változtatott meg bennem a tény, miszerint Edward fia meleg. Nem is különösebben foglalkoztatott ez a dolog, egyszerűen csak megnyugodtam, hogy valóban nem szerelmes belém, s tovább élvezhetem unalmasnak nem mondható társaságát.

Eszemben sem volt őt emiatt elítélni, kevésbé szeretni és csúnya, illetlen szavakkal bántani őt, úgy éreztem azzal nem csak neki, de magamnak is fájdalmat okoztam volna, s inkább vágtam volna le a nyelvem minthogy emiatt ne szeressem őt úgy, mint egy új barátot.

Alig vártam, hogy hét óra legyen, s úgymond találkozhassak Zaynnel, hiszen noha egyetlen egy napot hagytunk ki a kamerázással, de úgy éreztem magam, mint a drogos, aki nem kapta meg a napi adagját. Ideig-óráig rendben, de aztán...mindenki meneküljön!

Hatalmas lendülettel ültem be az ágyamba, miután lezuhanyoztam és bekapcsoltam a laptopot, ahol szerelmem már várt rám.

A kamera pár másodpercig töltött, majd fel is ismerhettem a fiú jóképű vonásait és hatalmas, barna szemeit. Öntudatlanul is egy hatalmas sóhaj hagyta el a torkomat, miközben a mellkasomon végig áramlott valamiféle béke és megnyugvás a látványa miatt.

- Szia – mosolyodtam el végül. Úgy éreztem magam, mint valami tinédzser az első randija előtt. A gyomromban lepkék harcoltak, a térdem remegett, s le sem tudtam venni tekintetem az arcáról.

- Helló, Szépségem – mosolyogta, miközben kicsit félre döntötte a fejét és tovább bámult rám. – Mi újság? – kérdezte. – Hogyan ment a tegnap este?

- Túl éltem – vontam vállat szüntelenül mosolyogtam. – Anyám barátja egész...kedves, nem lehet rá panaszom a gyermeki hisztimen kívül, ráadásul a fia is tök jó fej – újságoltam.

- Egy fia? – kérdezte értetlenül.

- Igen – bólogattam. – Velünk hasonló korú, Antony – meséltem tovább, miközben akaratlanul is némi szórakozottsággal figyeltem elkomoruló vonásait, hiszen teljesen tisztában voltam azzal, hogy milyen féltékeny típus is valójában. Kicsit megakartam leckéztetni, ráadásul nagyszerűen szórakoztam reakcióján.

- Szóval...Antony – mormolta elégedetlenül. Nem is akarta tagadni, hogy mennyire ellenszenves lett már csak a név is számára, miközben kezei, melyek eddig a laptop szélét markolászták most ökölbe szorultak.

- Igen – bólogattam. – Eléggé érdekes figura...nem is tudom, hogy kellene őt jellemezni, de teljesen őrült és titokzatos, tudod benned is a titokzatosságod fogott meg – magyaráztam tovább teljesen bezsongva, s igyekeztem nem elnevetni magam, mikor meghallottam morgását.

- Köszönöm az infókat, Mila – mormolta érzelemmentesen, talán némi csalódottsággal a hangjában.

- Ja – kaptam észbe még mindig vadul vigyorogva. Igyekeztem minél jobban előadni a bezsongott, talán-talán szerelmes tinédzsert, hogy kicsit bosszantsam. – Azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy ő meleg, te pedig nem vagy normális, mert képes voltál komolyan venni! – nevettem fel végül.

Kellett neki egy kis idő, amíg leesett neki, hogy csak a bolondját járattam vele, majd mikor ez megtörtént egy megnyugodott sóhaj szakadt fel a torkából, míg ajkaira újra mosoly költözött, s ökle engedett szorításából.

- Ezt még csúnyán visszakapod, Jackson – fenyegetőzött sokkal jobb kedvvel.

- Alig várom, Malik – kekeckedtem egy kacsintással, mire az arcán döbbenet suhant végig.

- Te most flörtölsz velem? – kérdezte meglepetten nevetve, elsötétült szemekkel. Nem kerülte el a figyelmem, ahogy az ádámcsutkája ugrott egyet nyelés közben.

Fogalmam sem volt róla, hogy mégis mi ütött belém, de élveztem, s látszólag neki sem volt ellenére.

- Döntsd el te – vontam vállat vigyorogva.

- Ó, ha most itt lennél – nyögte elkínzottan, miközben végig simított az arcán egészen a hajába.

- Igen? – kérdeztem vigyorogva, majd inkább folytattam. – Tudod mit? Inkább ne mondd! – kértem tőle, mikor ajkai perverz kunkorra fordultak, s megszólalt volna. Ismertem őt annyira, hogy tudjam; nyíltan beszámolt volna velem való terveiről, amit az én zavar-küszöböm nem élt volna túl.

- Haha – nevetett. – Örömmel látom, hogy azért még a régi vagy – vigyorogta elégedetten, miközben kajánul csillogó szemekkel figyelte vöröslő arcomat. Mintha csak a gondolataiban olvastam volna, úgy játszódott le előttem a jelenet, hogy mi lett volna, ha mellette lettem volna azokban a végtelennek remélt percekben.

- Nagyon vicces – mormoltam, ő persze nagyszerűen szórakozott azon, hogy ismét irányított, s ki sem mondott szavaival is teljesen zavarba tudott hozni.

- Pedig igazából lettek volna ötleteim a mesélésben – tűnődött hangosan. – A szádtól...a nyakadig...a kulcscsontodon át a...

- Zayn! Hallgass! – szóltam rá már-már könyörgően, hiszen rekedté vált szavai miatt szinte éreztem ajkait az említett testrészeimen, s nem akartam, hogy ez az érzés fokozódjon bennem.

- Pedig igazán megpróbálhatnánk – biggyesztette le ajkait könyörgően.

- Nem! – nyögtem teljesen ledöbbenten, hogy szavait valóban komolyan gondolta. – Én nem fogok veled...kamerán keresztül... – makogtam.

- De élveznéd!

- Akkor sem! – mondtam. Nem tudtam, hogy megbotránkozzak ötletén vagy jó nevessek-e rajta.

- Igazad van – hagyta végül rám. – De kipirosodtál, csak nem meleg van odaát? – kérdezte ártatlanul.

- Tudod....a hőség – magyarázkodtam, amin jót vigyorgott. Mindketten tudtuk, hogy nincs hőség, maximum felhevült érzelmeim miatt.

- Lehet jobb lenne a meztelen lennél – tanácsolta segítőkészen, hatalmas vigyorral az arcán.

- Inkább ablakot nyitok – hárítottam zavarba ejtő, szemtelen ötletét.

- Tudod, mit? Igazad van! Annál jobb lesz, mikor találkozunk – kacsintott.

- Borzasztó vagy! – vádoltam meg.

- Nem – ellenkezett. – Csak férfi – javított ki nemes egyszerűséggel.

- Az, férfi – mormoltam, inkább csak magamnak. Hogyne tudtam volna kijelentése nélkül is, hogy ő férfi. Másra sem tudtam gondolni, hogy mennyire vágyok erre a férfira.

- Hm? – kérdezte értetlenül, mikor nem hallotta rendesen szavaim.

- Csak annyit mondtam, hogy lehet, megfontolom ezt a meztelenül alvásos ötletedet – vigyorodtam el, miközben figyeltem résnyire nyílt ajkait, kitágul pupilláit. – Jó éjszakát, Zayn! – köszöntem el a fiútól, majd meg sem várva válaszát kikapcsoltam a gépet és eldőltem az ágyon.

Elképesztően tartottam, hogy pár szavával képes volt ennyire felzargatni érzelmeim, s testem egyaránt, de apró elégedettséggel töltött meg a tudat, hogy visszavághattam neki.

Ha ismét a karjaimba kerülsz... Álmodj velem! Z.xxx