56. A családja

56. A családja

"Boldoggá tette a fiamat, más nem igazán számított." - Patrícia

Ha azt hittem, hogy akkor féltem, mikor Harry bemutatott a bandának vagy akkor, mikor Antony a barátainak akkor csúnyán tévedtem. Azaz izgalom korántsem volt ahhoz a félelemhez és izgalomhoz képest, amit egész délelőtt éreztem, miközben Zayn oldalán megállíthatatlanul igyekeztünk Bradfordba. A fiú nagyszerűen szórakozott rajtam, noha néha valóban elkezdett aggódni amiatt, hogy elájulok vagy egyszerűen csak összeesem. Nem győztem bizonygatni olyankor, hogy nem lesz semmi bajom, de ne nyaggasson folyton ezzel, mert csak rosszabb lesz. Aztán ezt újra és újra lejátszottuk, amíg végül az autó le nem parkolt egy otthonos családi ház előtt.

Határozottan éreztem, hogy a szívem hosszú percekre leállt, s félő volt, hogyha nem kezdek el lélegezni valóban elájulok oxigénhiány miatt.

Mindenesetre nem volt visszaút, nem is lett volna merszem ellenkezni, hiszen nem akartam megbántani Zaynt, ráadásul a félelmem mélyén, miszerint nem fogadnak majd el, mégis érdekelt a családja, meg akartam őket ismerni, ráadásul ez úgymond hatalmas ugrás volt a kapcsolatunkban. Azért mégis csak fontos lehetek számára, ha már a családjának is beakart mutatni, nem?!

Bármennyire is makacskodtam, hogy nyugodtan adja oda a táskám majd én viszem, hiszen nem nehéz ő sokkal makacsabb volt, mint én. Pár könnyed mozdulattal a vállára akasztotta a saját és az én táskámat is, miközben szabad kezével, mellyel nem a két szíjat szorongatta elkezdett húzni a lakás felé.

- Ne aggódj – adott puszit az orromra, mielőtt végleg elfordította volna a kulcsot a zárba, s velem a nyomában belépett az előszobába, ami egy méter után egyből a nappaliba és a konyhába szélesedett, a bejárattal szemben pedig a lépcső tornyosult az emeletig. – Megjöttünk! – kiáltotta el magát boldogan, s pár perc múlva meg is lehetett hallani az emeletről harsogó léptek dobogását.

A három lány, akik meg sem álltak futásukban, amíg testvérükre nem ugrottak akaratlanul is megmosolyogtatott. Látszott, hogy szörnyen szeretik Zaynt, s az önfeledt látvány pár pillanat erejéig elfeledtette velem, hogy mennyire is félek ettől az egésztől.

- Merre vannak anyáék? – kérdezte vigyorogva Zayn, míg én csendben meghúzódtam a háttérben. Olyan meghitt volt a pillanat, hogy nem akartam belepofátlankodni.

- A kertben – felelte a legidősebbnek tűnő. Úgy gondoltam, hogy ő lehetett Zayn nővére. – Anyu tejesen be van zsongva, hogy végre bemutatod nekünk a barátnőd – magyarázta lelkesen, miközben rám pillantott egy barátságos mosollyal, s kérdőn vissza a testvérére. Látszólag várta, hogy végre Zayn bemutasson nekik.

- Csajok, ő Mila – húzott közelebb magához ajkain egy hatalmas vigyorral. – Mila, ők a testvéreim. Doniya a nővérem – mutatott arra, akit a legidősebbnek hittem. – Waliyha a húgom és Safaa a legkisebbik – simított végig húga vállán, aki kíváncsian méregetett egészen addig, amíg meg nem hallotta a számára zavaró jelzőt.

- Kikérem magamnak! – szólalt fel sértődötten. – Öt centit nőttem mióta utoljára találkoztunk! Öt centit! – hangsúlyozta ki a szót.

- Oh, bocsánat – vigyorogta Zayn. – Ő Safaa, a legkisebbik, aki utolsó találkozásunk óta nőtt öt centit – nevette el magát a végére, s noha Safaanak ez sem tetszett igazán, de inkább nem szólt semmit. Hagyta, hogy nővére magával húzza a hátsókert felé, ahova engem Zayn rángatott.

- Zayn! – hallottam meg édesanyja boldog hangját, mikor észrevette fiát, s ott hagyva a zöldségeket meg is indult szerelmem felé. Ismét inkább hátrébb léptem, miközben kivettem Zayn kezéből az enyém, hogy ne zavarjak bele a viszontlátás örömébe.

Zayn szorosan ölelte magához a meghatottan mosolygó nőt, már-már azt hittem, hogy felemeli és megpörgeti, de semmi ilyen nem történt. Hosszas ölelkezés után végül elváltak egymástól, majd apjával is köszöntötték egymást egy amolyan férfias ölelés keretén belül.

- Anya, apa, ő Mila – húzott ismét magához. – Mila, ők a szüleim – biccentett az említettek felé.

- A fiam rengeteget mesélt már rólad – nyújtotta felém kezét az asszony ajkain egy kedves, kíváncsi mosollyal, miközben akaratlanul is végig nézett rajtam. – Patrícia – mutatkozott be.

- Örülök – fogadtam el kezét viszonozva mosolygós gesztusát. A szívem majd kiugrott a helyéről, főleg, mikor a családfő felé fordultam. Könyörgöm, ki ne félt volna tőle?!

- Már érdekelt, hogy ki csavarta el a fiam fejét – szólalt meg végül egy féloldalas mosollyal. – Yaser – biccentett felém.

- Zayn, inkább vidd fel a csomagjaitokat – kérte Patricia, mire a fia biccentett, s egy biztató pillantással magamra hagyott a családjával.

Végtelennek tűnő másodpercekig csak ácsorogtam közöttük, míg végül Zayn nővére megtörte a csendet.

- Inkább üljünk le – tanácsolta. – Remélem tudod, hogy rengeteg kérdésünk van – figyelmeztetett viccelődéssel a hangjában, miközben az egyik műanyag székhez terelt és leült mellém.

Jobban megnézve Zayn testvéreit le sem tagadhatták volna sem egymást, sem Zaynt. Mindannyian gyönyörűek voltak, ami miatt az önbizalmam még lejjebb esett, de ez volt a legkisebb gondom. Nem érdekelt, hogy milyen ronda vagyok hozzájuk képest, csak az számított, hogy megkedveljenek eléggé ahhoz, hogy ne ellenezzék Zayn és az én kapcsolatomat.

- Kérdezhetek? – kérdezte kíváncsian csillogó szemekkel, őszinte érdeklődéssel az arcán Saafa, amit természetesen nem tagadhattam meg tőle. Egy bólintással jeleztem, hogy nyugodtan kérdezzen, amit meg is tett; – Igaz, hogy először Harrybe voltál szerelmes? – kérdezte nyíltan, mire jól érezhető feszültség lett úrrá a társaságon, bár nem lepődtem volna meg, ha csak ezt én éreztem volna így.

- Saafa! – szólt rá húgára a hozzánk csatlakozó Zayn.

- A kérdésedre válaszolva; igen – feleltem végül a legkisebb Maliknak, aki csal elcsodálkozott arccal meredt hol rám, hol Zaynre.

- De most Zaynt szereted? – kérdezte.

- Igen – feleltem ismét.

Saafa kérdése előtt sosem gondolkodtam el azon, hogy okozott-e valaha konfliktust Harry és Zayn között az, hogy én először legjobb barátomba voltam szerelmes. Nem is jutott ilyen eszembe, hiszen látszólag a barátságuk mindig is töretlen volt, ráadásul nem is említette soha sem egyikük sem.

- Hm – mondta végül eltűnődve a kislány, amit igazából nem tudtam hova is tenni. Ez mit jelenthet nála?

- Hm? – kérdeztem, vagyis inkább hümmögtem, vissza amit halványan megmosolygott, de végül Doniya válaszolt.

- A hm nála annyit jelent, hogy valami érdekesebbet várt, valami szaftos pletykát – magyarázta jót mosolyogva a helyzeten.

- Értem – bólintottam, majd egy megnyugodott sóhajjal észleltem, hogy a témát már többet nem akarják felhozni. Minden féléről kérdezgettek, a családomról, tanulmányaimról, a céljaimról és még sorolhatnám. Nem győztem felelgetni, miközben egyik részem azon tűnődött, hogy zavarja-e vagy zavarta-e Zaynt valaha is, hogy Harry még mindig a legjobb barátom címet viselte, míg másik felem amiatt aggódott, hogy nehogy elrontsak valamit. Nem akartam rossz benyomást kelteni a családjának.

- Köszönöm a segítséget – mosolygott hálásan Patrícia, mikor megfogtam a megpucolt zöldségeket és elvállaltam a megmosásukat.

- Több hónapig főztem őt feneketlen fiúra, ez természetes – feleltem halványan mosolyogva, mire Zayn elégedetlenül felhorkantott.

- Kikérem magamnak! – mondta. – Én igenis fenekes vagyok!

- De most mond ezt el Niallről, ugye, hogy nem megy?! – vágtam vissza akaratlanul is felnevetve a fenekes kifejezésén. Mikor durcásan válasz nélkül hagyta szavaim csak elégedetten elvigyorodtam, s inkább elindultam a konyhába, hogy megmossam zöldségeket.

A lakás otthonos volt, rengeteg családi kép díszelgett a falakon, de a banda többi tagját is könnyedén felismertem Zaynnel középen. Minden barátságos volt, az ember a bútorok meleg színétől tényleg úgy érezhette minden fárasztó nap után, hogy haza érkezett. Nem is csodálkoztam, hogy Zayn ennyire jól érezte magát, noha inkább a családja miatt, mintsem a berendezés okából.

Teljesen megváltozott a testvérei és a szülei társaságában. Egyszerre volt kisfiú, akire a szülei még mindig vigyázni akartak, miközben cinkos testvérnek tűnt és egy felelősség teljes nagy testvérnek még Doniya szemében is. Le sem tagadhatták volna egymást, s ezt aranyosnak tartottam. Látszott a kicsiken, hogy felnéznek Zaynre és hasonlítani akarnak rá, amit a fiú hatalmas felelősségnek tarthatott, mert néha többször is átgondolta, hogy mit mond. Ráadásul cigizni sem cigizett.

Akaratlanul is elkapott némi féltékenység, hiszen sosem volt ilyen nagy és összetartó családom, főleg az elmúlt időben. Látva Yaser büszke tekintetét, mikor néha a fiára nézett elkapott egy fajta hiányérzet. Hiányozni kezdett apu, noha ez az érzés egész nyáron belém fészkelte magát. Képtelenségnek tűnt megszokni, hogy nem láttam őt minden nap, nem mehettem át hozzá, hogy csak úgy beszélgessek vele és minden olyan, ami amúgy a válásuk előtt szerepelt az életemben.

- Tényleg szereted Zaynt? – kérdezte végül Waliyha ezzel visszarántva a valóságba. Tekintete komoly volt, s szinte minden vonásában felismertem testvérét.

- Persze, hogy szeretem – bólintottam ugyanolyan komolyan. Nem értettem hirtelen a felém irányult bizalmatlanságát.

- És Harry? – kérdezte.

- Harry mindig fontos lesz az életemben, hiszen ő a legjobb barátom, de amit akkor iránta éreztem az véglegesen lezárult – mondtam teljesen őszintén. Kérdése miatt világossá vált számomra hirtelen viselkedése, s teljesen jogosnak tartottam kíváncsiságát. Joga volt tudni, hogy mit is érzek, mielőtt még összetörtem volna a testvére szívét. Nos, semmi ilyen nem terveztem.

- Akkor örülök – mosolyodott el hirtelen, s jókedvétől mintha az egész szoba felragyogott volna. – Csak mert Zayn nagyon szeret téged, ezt mindannyian látjuk rajta és tudod rég volt igazán komoly kapcsolata, akit érdemesnek tartott nekünk bemutatni – magyarázta. – Nem akarjuk, hogy baja essen – osztotta meg velem aggodalmas gondolatait.

- Ne magyarázkodj – mosolyogtam rá, miközben vele a nyomomban visszaindultam a kertbe. – Teljesen megértem, de nem akarok neki rosszat, ő lenne az utolsó, akit bántani tudnék – tettem még hozzá.

- Rendben – bólintott vigyorogva. Elhitte a szavaimat, aminek örültem, azt akartam, hogy bízzanak bennem, hiszen fontosnak tartottam a véleményüket, mert fontos szerepet játszottak Zayn életében.

- Bocsánat – kértem elnézést, mikor a telefonom megszólalt, s inkább arrébb álltam, hogy az énekes fiú továbbra is gondtalanul mesélhessen turnéjukról.

- Mila Jackson? – kérdezte egy idegen, hivatalos hang.

- Igen, én vagyok – feleltem megdöbbenten. A gyomrom parányira zsugorodott, hiszen a szám ismeretlen volt és a nő nagyon komolynak és vészjóslónak tűnt. – Miben segíthetek? – kérdeztem értetlenül.

- Az apja kora reggel szívrohamot kapott.