52. Címlap

52. Címlap

"Féltem, hogy meglátja az újságot, hiszen nem tudtam mi az igazság. Csak annyiban voltam biztos, ha ez igaz akkor Mila összeroppan." - Antony

A nyár gyorsabban eltelt, mint gondoltam. A hetek észrevétlenül suhantak el mellettem, miközben majdnem minden időmet a többiekkel töltöttem, s egyszerűen élveztem azt a szabadságot és felelőtlenséget, amit a társaságuk nyújtott az örökös kalandvágyukkal és ökörködésükkel. Mindannyian csodálatosak és különlegesek voltak a maguk módján. Emma igazi művész volt, nagyszerű képeket készített, amikkel rendszeresen elárasztott. Phoebe igaz könyvmoly volt, ha tehette olvasott, ám unalmasnak semmiképpen sem nevezhettem volna a lányt. Befelé forduló típus volt rengeteg iróniával és szarkazmussal, de  maga módján rengeteg szeretettel. Teljesen ellentétek voltak húgával, ami nem igazán zavarta őket. Örültek, hogy emiatt nem keverték őket össze és a kettejük között meghúzódó különbségek csak még inkább összekovácsolták őket. Charlie inkább Antonyhoz és Phoebehez volt hasonlatos, valahol a kettejük között volt titokzatossága és gyakori szótlansága miatt, ami igyekezett kompenzálni nagyszerű humorával. Jordan nyitott és kedves srác volt. Tényleg tipikusan az a típus volt, akiről minden lány álmodott kisfiús mosolyával, nagy szívével és humorosságával, de a látszat mögött nagyon is okos srácot üdvözölhettem. Mindenhez értett, s nem volt olyan téma, ami ne érdekelte volna vagy ne tudott volna pár szót hozzáfűzni. Tiffany állt hozzám a legközelebb. Mosolygós, nyitott lány volt, aki fiatal kora ellenére is rengeteg mindenen ment keresztül, amin egy tizenhat évesnek nem szabadott volna. A nagymamájával élt, ugyanis az apját lecsukták még akkor, mikor ő kicsi volt azzal a váddal, hogy megerőszakolta majd brutálisan meggyilkolta feleségét ezzel teljesen magára hagyva kislányukat. Emiatt a lánynak voltak traumái, félt a sötétben és nem szerette a bezártságot, gyakran menekült a gondolataiba, ám mindezt igyekezte folytonos vigyorgásba és nevetésbe rejteni. A kívül állok nem is sejthették, hogy ez a maréknyi kamasz mennyi érzelmet és életet rejtegetett magában.

Mire észbe kaptam már augusztust írtunk, s én majd kicsattantam a boldogságtól, hogy a napok csak teltek, s egyre közelebb kerültünk az őszhöz.

Voltak nehéz napok is, mikor majd' beleőrültem a hiányukba, néha meg kellett erőltetnem magam, ha felakartam eleveníteni Zayn csókját és érintését, s ez megijesztett. Ilyenkor általában a négy fal közé menekültem, ahonnan csak nagy nehézségek árán lehetett kiráncigálni.

A cipőm halkan kopogott a betonon, miközben figyeltem a mellettem sorakozó házakat. Még rengeteg helyen égett a villany, hiszen nyolc lévén nem igazán akart senki sem aludni még. A nap halvány sugara is elérte még a horizontot, hogy az eget szebbnél szebb színekbe öltöztesse langyos karjaival.

Rutin mozdulatokkal fordultam be Emmáékhoz, ahonnan kopogásom ellenére sem jött válasz. Végül benyitottam.

- Hahó? – szóltam hangosan, de válasz sehonnan sem jött. Végül becsuktam magam után az ajtót, s beljebb lépve a nappaliba a táskám ledobtam a kanapéra, hogy ott megvárjam őket.

Tekintetem megakadt egy szokásos, Emma által annyira kedvelt újságon, ami teli volt színes betűkkel, képekkel és hírekkel. Nem szívesen olvastam ilyeneket, hiszen javarészt csak hazugságok álltak benne, így nem is foglalkoztam különösebben a lappal.

- Mila? – hallottam meg Antony kérdő hangját, mikor a bejárati ajtó kinyílt, s mindannyian megjelentek jól megpakolt szatyrokkal a kezükben. – Próbáltalak hívni, de foglalt voltál – magyarázta.

- Zaynnel beszélgettem – néztem rá bocsánatkérően, mire csak mosolyogva vállat vont és intett, hogy kövessem őket a konyhába. – Ennyi sör egy hadseregnek is elég lenne – mormoltam meglepetten, miközben sorban adogattam őket Jordannak, aki a lehető legügyesebben passzírozta be őket a mélyhűtőbe, hogy mihamarabb lehűljenek. Úgy tűnt, hogy ebben már nagy gyakorlata volt.

- Nem mondtuk volna? Mit titokban egy egész hadsereg vagyunk – magyarázta lelkesen Charlie, majd egy újabb szatyor pakolásába kezdett  bele.

- Azért volt gyanús nekem, hogy sok terepszínű cuccod van – viccelődtem.

- És a fegyveremet nem is láttad – kacsintott kajánul, mire csak felnevettem és fejet rázva könyveltem el magamban, hogy a fiú még mindig perverz. Néha képes volt Zaynen is túl tenni, noha a hatás nem volt ugyanaz. Szerelmemnél máig képes voltam elpirulni és zavarba jönni, Charlie csak megnevettetett gyakran két értelmű beszólásaival.

- Gránátnak is alig nevezném – gúnyolódott Tiffany.

- Kis bohóccal is lehet nagy cirkuszt csinálni – ellenkezett Charlie.

- Most tulajdonképpen elismerted, hogy kicsi a farkad – közölte vele Phoebe, mire a srác egyből ellenkezni kezdett, miközben sűrű magyarázkodásba fogott.

- Inkább rendelj pizzát, katona – adta ki parancsba neki Antony a feladatot, hogy végre elhallgattassa a srácot, aki végül morgolódva pötyögte be az ismerős számot.

- Elraktad az újságot, Emma? – kérdezte húgát a szőke lány.

- Phoebe! – szóltak rá egyszerre hárman, amit ő csak egy vállrándítással fogadott.

- A nappaliban? – kérdeztem értetlenül. Nem igazán tudtam, hogy azaz újság miért is kapott most hirtelen ekkora figyelmet.

- Olvastad? – kapta fel a fejét Jordan. Kék szemeiben mintha aggodalom ült volna ki, ami még inkább összezavart.

- Kellett volna? – kérdeztem vissza.

- Nem! Dehogyis! – csacsogta Emma, miközben az újsággal a kezében legyezgetni kezdett mindenfele, s vissza rakta azt a helyére gondosan ügyelve arra, hogy ne a címlap legyen felül. – Tudod, egy csomó hülyeséget írnak benne, minden csak hazugság, nem is tudom, hogy minek olvasok ilyeneket... – hadarta.

- Minden rendben? – vontam össze a szemöldököm. Egyre kevésbé tetszett nekem ez az egész.

- Persze! – vágta rá Antony, majd elkezdett beterelni a nappaliba. – Emmára megint rájött a bolond óra, ne is foglalkozz vele.

Mindannyiuk viselkedése furcsa volt, ám időt sem hagytak, hogy rákérdezzek hirtelen jött feszültségükre. Gyorsan elterelték a témát, amit én naiv be is vettem, s hagytam, hogy újabb és újabb dolgokat vesézzünk ki, miközben a sör fokozatosan fogyott és vártuk, hogy a pizza végre megérkezzen.

- Majd én! – pattant fel Tiffany a földről, mikor meghallotta a csengőt, s már rohant is ki a futárhoz. A lány mindig nagy éhenkórász volt, hajlamos volt éjfélkor felkelni, hogy egyen valamit és ez meg sem látszott az alakján. Sőt, úgy nézett ki, mint aki éheztette saját magát, de elmondása szerint semmit nem tett a testéért. Elfogadta magát úgy, ahogy volt.

- És mikor lesz a szüleitek esküvője? – kérdezte Jordan, miközben szájához emelte az sörösüveget és nagyot kortyolt a hideg italból.

- Elvileg valamikor ősszel – mondtam. – Nem akarják már halogatni a dolgot, így is vártak pár évtizedet.

Úgy tűnt anyám és Edward tényleg komolyan gondolták a szerelmüket, ugyanis a férfi nyár közepén eljegyezte anyámat, akinek persze eszében sem volt ellenkezni. Csak abban bízott, hogy én a hír hallatán nem kapok agyvérzést, de semmi ilyen nem történt. Fokozatosan elfogadtam a kapcsolatukat és őszintén szólva megkedveltem Edwardot, tényleg rendes ember volt, aki mellett biztonságban tudhattam anyámat, ráadásul esküvőjük által Antony a mostohatesómnak tudhattam.

- Ez tök király – lelkesedett Emma. – Akkor mostohatesók lesztek – jelentette ki, amit már amúgy is mindenki tudott.

- Megkeseríthetitek a másik életét – vigyorogta gonoszul Phoebe, mire húga csak oldalba bökte.

- Nem hiszem, hogy ilyenről szó lenne – ellenkezett Antony tömören, némi titokzatossággal a hangjában. Ahogy felnéztem halvány, mégis talán szomorú mosolyára rossz érzés fogott el. Tudtam, hogy valamit nem mondott még el, s biztos voltam benne, hogy amíg ő nem tartja jónak addig nem is fogom tudni kikényszeríteni belőle kedvének okát.

- És mi lesz veled, ha vége a turnénak? – kérdezte Emma halkan, ismét elöntött valami rossz érzés. Biztos voltam abban, hogy valamit nem mondanak el nekem.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem. – Szívesen látnának megint, ha egy kis időre hozzájuk költöznék, de nem tudom – magyaráztam. – Nem akarok a nyakukon lenni.

- Ez érthető – bólintott Tiff, miközben lecsüccsent mellém és középre rakta a dobozokat. Persze, hogy figyelemmel kísérte a beszélgetésünket egész idő alatt. – Mondjuk én biztos nem ereszteném pár hétig a barátomat ennyi különtöltött idő után – mosolyodott el huncutul. Tiff kislányos kisugárzása és furcsa lelkivilága ellenére is hatalmas pasivadász volt, nem lehetett vele úgy végig menni az utcán, hogy ne flörtölt volna valakivel, de mindig csak eddig ment. Nem lehetett rá azt mondani, hogy ribanc, hiszen nem adta oda magát senki jött-mentnek. Csak vadászott, s egészen addig teljesen elvolt a kiszemelttel, míg az komolyabban rá nem hajtott. Ekkor a lánynak az jött le, hogy győzött, s ott is hagyta áldozatát.

- Haha, ne is mond – nevettem fel az elképzelésre. Természetesen Zayn is várta, hogy végre ismét együtt legyünk, s nem merte elégszer hangsúlyozni, hogy milyen tervei vannak kettőnknek. Nem hatotta meg, hogy ellenkezzek hangos szavai hallatán, csak mondta és mondta én pedig...hát szokás szerint zavarba jöttem, s akaratlanul is elképzeltem, ami miatt még inkább elvörösödtem. Ördögi kör volt ez.

Az este természetesen kellemesen telt velük, s a rengeteg sör meg is tette a hatását a szervezetemben is. Ezért is történhetett meg, hogy nem mondtam nemet felelsz vagy mersz ajánlatukra, amin szinte végig sírtam a röhögéstől. Még attól is nevetnem kellett, hogy Jordan jót vigyorogva kedvemen felém mutatta a kisujját, s élvezte, ahogy ismét eldőlök a földön a röhögéstől.

- Hozz nekem is! – kiabált utánam Antony, mikor feltápászkodtam a földről, hogy újabb sörért menjek a konyhába.

Miközben a hűtőben matattam tekintetem akaratlanul is a kosárra siklott, ahol újságok sokasága feküdt. Ott volt az is, amit este még Emma rakott oda.

Kíváncsian raktam le a két üveget a kredencre, hogy az újságot megfordítva jobban szemügyre vehessem a címlapot. Hatalmas képen virított Rihanna alakja, ám a szélén lévő képek sem kerülték el a figyelmemet. Az egyiken Zayn volt alatta hatalmas, sárgán virító betűkkel volt kiírva;

Zayn Malik megcsalta barátnőjét?