58. Back in the summer of '69

58. Back in the summer of '69

"Figyelnem kellett volna!" - Harry Styles

A napok ismét repülni kezdtek, amit igazából alig vettem észre. Az éjszakák és nappalok összeolvadtak, miközben minden visszaesett a megszokott rutinjába és én elkezdtem valami lakás és munka után keresni Londonban. Ugyanis bármennyire is kedveltem meg Edwardot és Antonyt is nagyon szerettem, de nem akartam tovább abban a lakásban élni egy teljesen „új” családdal. Különben is, Tony is bejelentette, hogy hamarosan elmegy. Legalábbis nekem elmondta. Azt mondta, hogy utazgatni szeretne, kiélvezni, hogy fiatal és őrültségeket csinálhat. Reméltem, hogy egyik fejében megfordult őrült ötlete miatt sem fogják kitoloncolni az országokból. Nem lepődtem volna meg, ha mégis.

Mindenesetre bármennyire is vitatkoztam Zaynnel vagy éppen Harryvel, hogy haza megyek, mert nem akarok a nyakukon lenni mindegyik hajthatatlan volt. Százszor megmondták, hogy nem jelentek gondot számukra, ráadásuk tönkretenném lelkileg Niallt a távozásommal és főztöm hiányával. Hát mertem volna ellenkezni az ír fiú kérlelésével? Lehetetlen lett volna. Így maradt a bé terv, munka és lakás. Persze ennek sem igazán örültek, de inkább rám hagyták. Gondolom reménykedtek benne, hogy a fővárosban nem lesz olyan könnyű dolgom a keresgélésben. Ha egy kicsit kevésbé lettem volna makacs, mint amilyen valójában vagyok még igazat is adtam volna nekik. Tényleg nem volt egyszerű dolgom, noha ezt nem akartam a srácok orra alá dörgölni. Nem adtam fel a reményt.

- Mila? – mormolta álmosan Harry, mikor mindketten mocorogni kezdtünk.

- Hm? – motyogtam vissza félig párnába süppedt arccal.

- Az én szobámban vagyunk vagy a tiédben? – kérdezte.

- Te jöttél át hajnalban, nem? – kérdeztem vissza, miközben igyekeztem visszaemlékezni azokra a öt órási percekre, mikor a göndörke átcsoszogott hozzám és bedőlt az ágyamba. Szerintem fel sem ébredt, miközben átjött, meg mertem volna rá esküdni, hogy horkolt, mikor ajtót nyitott, majd miután be is csukta azt.

- Nem tudom, aludtam – magyarázkodott, ami hallatán akaratlanul is felnevettem.

- Többiek? Elmentek? – kérdeztem még mindig félig nyomott fejjel a párnának köszönhetően. Először kételkedtem benne, hogy motyogásomból értett-e bármit is, de aztán válaszolt;

- Akkor mikor átjöttem – felelte. – Elképesztő, hogy ezek nem tudnak csendben lelépni... – elégedetlenkedett.

- Szegény Harryt felébresztették – gügyögtem gúnyosan, mintha alig pár évesnek beszélnék, amit nem vehetett jó néven, mert morcos morgással rám dobálta a lábait. – Vedd le rólam a patád! – mormoltam hisztisen, mikor megéreztem súlyát magam felett. Hányas lába van?! Ötven?! Jesszus!

- Kérj bocsánatot! – mondta, s éreztem hangjából a fölényes mosolygást, miközben karjait maga alá gyűrte, s én felé fordítottam a fejem. Ugyanis rám pakolt súlyától aligha tudtam rendesen mozogni.

- Styles! – szóltam rá. – Szedd le rólam a csülköd!

- Kérj bocsánatot! – ismételte, én pedig kezdtem elfelejteni, hogy miért is kellene bocsánatot kérnem. Tíz perc veszekedés után pedig végleg elvesztettem a fonalat, míg ő csak követelőzött és rajtam tehénkedett.

- De miért kérjek bocsánatot? – kérdeztem végül teljesen összezavarodva, mire pár pillanatra ő is eltűnődött. Ezt az alkalmat kihasználva löktem le magamról, hogy végre újra rendesen levegőt vegyek és kikászálódjak az ágyból. Nem akartam, hogy újra rám pakoljon.

- Amúgy estére az enyém vagy! – kiabált utánam Harry, mikor inkább a fürdőszoba felé vettem az irányt.

- Minek? Hogy lábtartónak használj? – gúnyolódtam, noha a hangomból érződő kíváncsiság őszinte volt. Fogalmam sem volt róla, hogy mit tervezhet.

- Nem rossz ötlet – mormolta, s biztosra vettem, hogy komolyan eltűnődött ötletemen.

- Ne is álmodj róla, Styles! – szóltam rá, mielőtt nagyon beleélhette volna magát.

- Ne hívj Stylesnak! – szólt rám durcásan. – Nem szeretem, mikor a vezetéknevemen szólítasz!

- Rendben, Harry! – mosolyodtam el halványan, tudva, hogy tényleg nem szereti, ha Stylesnak hívom. Szerinte az személytelen és hivatalos volt, egyáltalán nem illett a kapcsolatunkhoz. – Szóval? Mi a terved? – kérdeztem.

-  Ed Sheeran koncert – mondta. – Aztán felszedjük Edet és csatlakozunk a többiekhez bulizni – magyarázta.

- Hm – mormoltam. – Tetszik! – egyeztem bele, mire csak felnevetett, s helyet cserélt velem a fürdőszobában. Na nem mintha azon kívül nem lett volna még három fürdőszoba a lakásban...

A többiek interjúkra mentek egész nap, szóval a délelőtt, délután és ezek szerint az este is teljesen a miénk volt göndör hajú legjobb barátommal, aminek felettébb örültem. Akár letelt két hét, akár nem, de kevés időt töltöttünk együtt. Alicel volt vagy One Direction dolga volt...sosem volt lehetőségünk több időt együtt tölteni és beszélgetni, ezért igazán hálás voltam a mai napnak.

Amíg letusolt csináltam magunknak reggelit és teát, aztán nem foglalkozva csúnya pillantásával kimentem a tornácra cigizni.

- Utálom, hogy cigizel – mormolta elégedetlenül, mikor mégis kijött mellém és leült az egyik székre.

Az idő ismét lehűlt, a természet elővette fakó, elsárguló színeit, amíg a ritkuló, ágakon sorakozó levelekkel a szél játszadozott kedve szerint.

- Nem azért csinálom, hogy szeresd – feleltem. Nem érdekelt a véleménye, nekem jólesett és kész!

- Meg fogod magad ezzel ölni! – makacskodott.

- Ugye nem kezdesz kioktatásba? – kérdeztem nagyon sóhajtva. Épp elég volt ezt anyutól végig hallgatnom két hetente.

- Fölösleges lenne – mormolta még mindig sértetten. – Az egyik füleden be, a másikon ki.

- Pontosan! – helyeseltem, majd elégedetlenül sóhajtottam, mikor tekintetem találkozott az ő haragos, méregzöld szemeivel. – Ne csináld már! – vettem nyafogósra a dolgot. – Ha korán kell meghalnom így is, úgyis meghalok! Cigi ide vagy oda...

- Inkább nézzünk valami filmet – tanácsolta. Úgy tűnt nem akarta magát ezzel idegesíteni, főleg mert tényleg semmire sem ment volna a szövegeléssel.

Elnyomva a csikket kifújtam a füstöt és követtem Harryt be a meleg lakásba, ahol aztán leülve a kanapéra lefoglaltuk magunkat a tévével. Szokás szerint nem volt sehol semmi, de sem én, sem Harry nem adta jelét, hogy bánta volna ezt. Elkezdtünk beszélgetni. Mint ahogyan mindig, mikor filmezős napot tartottunk.

- Húú, Zayn azon az estén nagyon ki volt akadva – mormolta hitetlenkedve, így visszagondolva már némi szórakozottsággal a hangjában Harry. Arról az estéről beszéltünk, mikor én felelőtlen, kissé ittas módon, de felhívtam Zaynt az újság cikk miatt. A megcsalás, vagyis inkább a nem megcsalás miatt.

- Képzelem – húztam el a szám. Zaynt már az elejétől kezdve forrófejűnek ismertem meg, s emiatt nem akartam tudni részletekbe menően, hogy mennyire borzalmas lehetett az idegállapota azon az estén. Épp elég volt értesülni arról, hogy majdnem eltörte a kezét, mikor mérgében a falat püfölte.

- De nem csalt meg téged – mondta. – Már nem élne, ha megcsalt volna – tette még hozzá egy halvány mosollyal ajkai szegletében, mire csak bólintottam. Egy cseppnyi kétségem sem volt Zayn hűségét illetően, tudtam, hogy nem csapott be ellenkezése egyetlen percében sem. Bíztam benne.

- Tudom – mondtam.

- Ó, és azt meséltem, hogy mennyire féltékeny volt Antonyra? – kérdezte vigyorogva, nagyszerűen szórakozva barátja önfejűségén.

- Szegény fiú....az ég világon semmit nem tett, de mindketten féltékenyek lettetek – nevettem fel, hiszen nem felejtettem el Harry viselkedését sem, mikor azt hitte lecseréltem a legjobb barát titulusról.

- Ezt inkább hagyjuk – morgolódott, ami miatt most rajtam volt a sor, hogy jót szórakozzak.

Jó volt Harryvel tölteni a napot, mint ahogyan mindig. Egy percig sem unatkozhattam mellette, miközben egyszerre beszéltünk mindenről és semmiről is.

- Öltözz! – figyelmeztetett, mikor megint majdnem elaludtunk.

- Jó – morgolódtam, hiszen ismét az álmaimból rángatott ki, mikor a vállamnál kezdett rázogatni.

Az emeletre érve gyorsan letusoltam, majd magamra vettem egy fekete csőnadrágot, szürke trikót és kék kockás inget, amit csak félig voltam hajlandó begombolni. A hajam kócosan, kicsit vizesen omlott a vállaimra, mikor kiengedtem a csatok fogságából a göndörödő tincseket.

- Kész vagy? – kérdezte kíváncsian Harry, mikor belépett a szobába, s én épp visszaraktam helyére a szempillaspirált.

- Mehetünk! – bólintottam, majd gyorsan magamra véve a dzsekim és a cipőm követtem is a fiút ki a kocsihoz.

Az út kellemesen telt. A zene hol hangosan, hol halkabban szűrődött ki a hangfalakból, miközben a körülöttünk lévő világ sötétbe borult, s minden épületet és utcát ki világítottak.

- Back in the summer of '69 – énekelte hangosan a rádióval együtt, amit hangos, önfeledt nevetéssel figyeltem. Jó volt látni boldogan csillogó szemeit, gödröcskéit és ide-oda ugró tincseit, amíg az autóban dalolászott és hol rám, hol az útra figyelt. Hálát adtam az égnek, hogy jó sofőr, különben már biztos felcsapódtunk volna egy villanyoszlopra.

- Me and my baby in '69, oooh – énekeltem az utolsó sort én magam is, noha az én hangom koránt sem volt olyan jó, mint Harryé, sőt, olyan voltam mintha egy macskát nyúztak volna, de ez sem engem, sem Harryt nem zavarta különösebben.

A dal hallatán eszembe jutott rengeteg együtt öltött nyár, mikor minden nap találkoztunk és csináltunk valami hülyeséget. Mikor még nem kellett koncertekre járnia, mikor nem zavartak meg minket rajongók. Csak egy átlagos srác volt, akivel jól érezhettem magam, s aki jól érezte magát velem.

Minden olyan gyorsan történt. A tekintetem az ablakra villant, miközben a következő dalt egy hangos dudaszó és fékcsikorgás zavarta meg, amíg a látásom elhomályosult a gyorsan közeledő vényszórók miatt.

A lélegzet bennem akadt, s csak annyira volt időm, hogy belenézhessek Harry zöld, rémült szemeibe mielőtt a csapódást követően elvesztettem az eszméletem.